Az én kicsi hercegem születése

2010. június 12-ére voltam kiírva, de én úgy számítottam, hogy hamarabb, 5-e körül szülök. Már van két lányunk Réka 10 éves és Orsi 8 éves, illetve a férjem első házasságából még egy lány Rebeka, aki már nagy, éppen a héten töltötte a 15. évet. Sok év telt el tudom, mire újból belevágtunk a babázásba. Valahogy úgy alakult, ha én vágytam babára, akkor a férjem nem, és mikor ő akart, én nem. Aztán múlt az idő, dolgoztunk, nyomtuk a taposómalmot és valljuk be, kicsit elhidegedett köztünk a légkör.

Aztán sajnos elküldtek a munkahelyemről 12 éves munkaviszony után, de a házasságunknak nagyon jót tett, rájöttem még mindig nagyon szeretem a rossz dolgok ellenére is, és ő is szeret engem, aztán mondhatni újra dúlt a szerelem köztünk és bevállaltuk a babát. Hála az égnek nemsokára már ott volt a pocakban a kisherceg. Titkon reméltük hátha fiú lesz a lányok után, felhívtam a nőgyógyászt, akinél már szültem és mondta, mikor menjek hozzá először, ott kis meglepetés fogadott minket, mert már "mozgott" a baba és ez azt jelentette 9 hetes már.

A terhességem csodás volt, egyszer szédültem meg, de se hányinger, se a további rosszullétek nem voltak, csak nőtt a pocak. Minden orvosi vizsgálatra párosával mentünk be mármint a férjemmel és néztük az UH-t, milyen csodaszép. Télen volt legalább 3-4 alkalom mikor a kórházban látogatási tilalom volt és csak egyedül mehettem be. Egyszer az orvosom nem volt ott, mondták beszélt a kollegájával, hogy megvizsgál, és jött a meglepi, azt mondta fiú.

Ne tudjátok meg, milyen örömünk volt. Telt múlt az idő, a baba szépen fejlődött és kétszer is megerősítették, hogy fiú, a hasam meg csak nőtt, semmi gond nem volt.

Aztán jött az a sok eső, és csak esett, esett és esett, majd sorban öntöttek ki a folyók, patakok, nálunk is a falu határában is kilépett a patak, le is volt zárva az út 2 napig. Aztán sorban jöttek a hírek, hogy a Sajó kiöntött és Felsőzsolcát elöntötte a víz. Az út Miskolcra arra vezet, amit lezártak. Június 5-én éreztem, nem vagyok valami fényesen, dagadt a lábam és feszült a hasam, felhívtuk a mentőszolgálatot, hogy mi van ha... és azt mondták Miskolcra nem, hanem Sátoraljaújhelybe visznek szülni, na én mondtam azt nem, én a saját orvosomnál akarok szülni. Végül is nagy kerülővel lehet Miskolcra bejutni, nekünk kb. 120 km-t jelent. Nem baj Apáék Emődön laknak hát bekéredzkedtünk, ha lehetne, a szülésig ott lennénk, persze ez nem volt kérdés, szívesen fogadtak.

Hétfőn mennem kellett NST-re, igen ám reggel éreztem, hogy fájogat a hasam, nagyon rendszertelen és gyenge volt a fájás. A férjem leállt kocsit mosni, én meg apukámnak mosolyogva mondtam, na most kezd beállni 15 percre a fájás, de még gyenge, egyébként is úgy beszéltük meg az orvosommal, hogy 10 perces fájásnál várok 2 órát, mielőtt elindulnék. Az NST-n szóltam a nővérkének nekem már fájásaim vannak, csak gyengén, ki is mutatta a gép és lehívtak egy dokit, hogy megvizsgáljon. Az én orvosom csak csütörtökön és pénteken van benn a kórházban, persze megbeszéltük, ha szülök, akkor jön. Lejött az ügyeletes orvos és megkérdezte mi a probléma, én meg visszakérdeztem, milyen probléma?

Ez csak a szülés előtti állapot, erre nagyot nézett, majd közölte a vizsgálat után, hogy bő egy ujjnyira vagyok nyitva és játsszuk el azt, hogy felmegyek a 2. emeletre a szülőszobára. Na a kinn toporgó férjemnek mondom mi van, persze vigyorgott ő is, majd kiment a kocsihoz a cuccaimért és felsétáltunk a szülőszobára. Becsengettem, majd megkérdezték mi a gond és én meg mosolyogva közöltem jöttem, jövök szülni, azt mondták a szülésznők általában, ide az anyukák nem mosolyogva jönnek. Mondtam tudom, de nemsokára lesz egy kisfiam, és már tudom mi vár rám. Megvizsgáltak és mondták 10 perc alatt bő 2 ujj, így felhívták a dokimat, hogy legyen kedves gyorsan jönni, ha így haladok ebből nemsokára baba lesz. Letette a telefont és mondta a szülésznő, na szegénynek még egy gyorshajtást elintéztünk. Bekísértek a szülőszobára, a férjemet "átöltöztették" kérdezte a szülésznő kérek-e gázt, mondtam, majd szólok, ha már nagyon fáj.

Mosolyogtunk apával egymásra, hogy nemsokára megszületik a kicsikénk. 14.00-kor megjött az orvos, megvizsgált azt mondta, lassan tágulok, majd megrepesztette a burkot 14.30-kor és onnan felgyorsultak a fájások, majd kifaggatott ha reggeltől éreztem, miért nem szóltam hamarabb a férjemnek, én meg mondtam, hogy gyenge volt, meg amit megbeszéltünk, amiatt is, meg úgyis jönni kellett NST-re, na lényeg, hogy már kértem a gázt és szó szerint jól esett. Tudtam, hogy fáj csak nem érdekelt, olyan kellemes állapotba kerültem. A doki is azt mondta nem javasolna fájdalomcsillapítót és én meg mondtam, nem is kell. Az előző két gyerekemet is fájdalomcsillapító nélkül szültem meg és őt is úgy szeretném, de nem is volt rá idő, ha akartam volna se. Voltak vendégeink is, mert a kórház baba-mama barát kórház volt és éppen most volt a felülvizsgálat, hogy a cím megmaradhat-e ezért kérdezőbiztosokkal volt tele.

Igen ám, megkérdezték bejöhetnek-e mondtuk igen, így kettővel többen voltunk. Jöttek a fájások egyre erősebbek, szegény férjemnek a körmöm nyoma látszott a kezén, ahogy megszorítottam, majd közölték anyuka elvesszük a gázt, mert szóltam, hogy enyhe székelési ingerem van. Aztán jöttek a tolófájások, mondtam a férjemnek: au, ez fáj, ő meg csak biztatott. Az orvos is mellettem folyamatosan mondta mit csináljak, hogy nyomjak, de sajna így is volt olyan, hogy egyszer csak elmúlt a fájás.

Nyomtunk, csak nyomtunk majd szólt a doki, hogy anyuka a következőnél nyomjuk ki, ha lehet mert a nyakán van a köldökzsinór a babának, összenéztünk a férjemmel és megijedtünk mindketten, majd a következő fájásnál erőlködtem nagyon, de meg is született a kisfiam, az orvos mondta, jaj kétszer is a nyakán van, de abban a pillanatban vette le a nyakáról, rögtön sírt. Így az Apgarja ennek ellenére 10/10-es lett. 2010. június 7-én, 16.05-kor megszületett a kisfiunk, aki a NOEL PÉTER nevet kapta. Az orvos rögtön viccelt, hogy lehetett ilyen nevet adni a babának és mondtuk, hogy mit jelent meg stb., majd mondta csak az anyukát teszteltem, hogy ébren van-e, ugyanis becsuktam a szemem úgy próbáltam pihenni.

Apa elvágta a köldökzsinórt és a doki fényképezte. Nagyon rugalmas az orvosom és egy igazi jó ember, aki ritka a mai orvosok között, minden nap bejött megnézni, hiába nem volt a kórházban, de bejött, majd pénteken hazajöhettünk. Addigra az útlezárás megszűnt és hazaengedtek arra minket. Döbbenet volt az a látvány, azt a TV nem adta vissza, borzalmas volt.

Azóta itthon a két szép nővére, ha megkérem őket, szívesen vigyáznak a kicsire és sokat segítenek és imádják az öcsit, aki egy nagyon nyugodt baba, állandóan mosolyog. Mindenki mondja, milyen nyugodt. Gyönyörű és édes és imádom, örülök, hogy bele mertünk vágni újra ebbe a csodába. Ő egy tünemény. Én szép emlékkel gondolok vissza a szülésre és mondanék így köszönetet az orvosomnak. Köszönöm, hogy elolvastátok az én történetem.