Az én Isteni Csodám! :)

Párommal öt hónapja voltunk együtt, amikor megbeszéltük, hogy nem védekezünk. Másoknak talán ez az idő rövidkének tűnik, azonban én éreztem, hogy ő az igazi. Anyagilag stabilan álltunk, szóval tényleg úgy éreztem; most már kész vagyok a feladatra.

Azonban a ciklusom sosem volt pontos, így sejtettem, hogy nem lesz egyszerű menet. Végül hét hónap próbálkozás után teherbe estem, és nem is tudtam róla.

2011 áprilisában epeköveket diagnosztizáltak nálam, és szigorú fogyókúrára fogtak. Szót fogadtam és rövid idő alatt majdnem 10 kilótól szabadultam meg. A menstruációm pedig hol volt hol nem, április-májusban egyáltalán nem is menstruáltam, én a hirtelen jött fogyásnak tudtam be a dolgot. Persze újabb teszteket is előttem, természetesen mind negatívok lettek. Teltek a hónapok, én pedig egyre inkább feladtam. Mindenki azzal nyugtatott, hogy rövid ideje próbálkozunk. A nőgyógyászomhoz is elmentem, de ő is nyugtatott: adjak időt magunknak, ne idegeskedjek és ne fogyjak sokat rövid idő alatt, mert az nem tesz jót a ciklusomnak.

Végül nagy örömömre 2011 júniusában beállni látszódott a menstruációm, 30-37 napra legalább már megjött. 2011 október végén leesett, hogy már kb másfél hete késik, előttem egy tesztet: negatív. Rá két napra elkezdtem hányni, de olyan szinten, hogy már az ügyeletet is ki kellett hívni. Kaptam Nospát injekcióval és kész. Azt mondták, gyomorinfluenza, majd elmúlik. De nem múlt el, két nap múlva újabb ügyelet, végül újabb kúra után jobban lettem. November elején a menstruációm is megjött. Gyengébb volt, kb 2-3 napig tartott, de betudtam a betegségnek. November 18-án egy egyszerű szalámis zsemlétől úgy begörcsölt az epém, hogy azt hittem meghalok. Újabb ügyelet: vizsgálatok, ultrahang. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy az epeköveim jelezték, hogy egyre jobban vannak. Újabb fogyókúrára fogtak, pedig akkor már -12kg-nál tartottam. Most jobban odafigyeltem, december elején megint megjött, megint gyengén. A fogyásomra gyanakodtam, hiszen akkor már tényleg láthatóan sokat fogytam, az epegörcsök is elmúltak. Teltek a hetek, és kezdtem érezni, hogy valami nincs rendben. Édesanyám is kiszúrta a dolgot. Meg is jegyezte: "szerintem te terhes vagy". Kinevettem; hiszen fogytam, nem is keveset, a menstruációm is megvolt rendesen. De aztán mégis egy teszttel ért haza. Megadtam magamat; és a legnagyobb döbbenetemre olyan erős két csíkos lett a teszt, hogy utána még berohantam két tesztért a gyógyszertárba. Nem akartam elhinni.

Hipp-hopp elmentem egy magánrendelésre, remegve ledaráltam a fontos infókat. A doki megnézett ultrahangon és közölte: itt bizony baba van, és ha jól látja, már 18 hetes is elmúlt. Hát köpni-nyelni nem tudtam. A rendelő előtt majdnem sírva fakadtam; és elkezdtem magamat szidni: hogy nem vettem észre? Ennyire buta lennék?

Amikor a családban megtudták, persze mindenki meglepődött, de annyira nem látszódott rajtam, hogy még a közvetlen környezetemnek se tűnt fel, hogy babás lennék. Pedig az voltam :)) Így utólag már tudom, hogy 2011 október elején eshettem teherbe. November és decemberben volt némi vérzésem, úgyhogy tényleg nem volt okom gyanakodni, időközben egy negatív tesztem is volt; pedig akkor már javában terhes voltam.

Szerencsére zavartalan volt a terhességem. A 24. héttől kezdett el látszódni a pocakom :)) Igaz a 36. héten magas vérnyomás miatt befektettek a kórházba. A jó dolog a rosszban az volt, hogy a barátnőmmel egy szobába kerültem, így egymást vigasztaltuk.

2012. június 28-án engedtek haza. Már akkor is úgy jöttem el a kórházból, hogy én ezt a babát úgyis túlhordom, majd jövök :)) semmi jóslófájásom nem volt soha a várandósságom alatt.

2012. július 8-án délután fél négykor vettem észre, hogy a nyákdugóm távozott. Mivel már hetek óta össze voltam pakolva, nem igen érdekelt. Vártam a fájásokat, de még este 10-kor se volt semmi. Anyukám közben fél óránként hívott, hogy hogyan érzem magam. Végül hajnali fél egykor már kezdtem érezni a derekamat. Fél négykor arra keltem, hogy valami szivárog belőlem, ezért gyorsan szóltam a páromnak és rohantunk is a kórházba.

Hajnali négyre értünk be, reggel nyolckor burkot repesztettek, szépen elkezdték adagolni az oxicotint. Párom végig velem volt; amiért a mai napok végtelenül hálás vagyok neki.

Végül majd' 12 óra vajúdás után megszületett az én kis Csodám: Eszter 2012. július 9-én; 15.40-kor 53 centivel és 3300 grammal.

Azt a mérhetetlen boldogságot nem tudom leírni, amit éreztem, amikor a karjaimba adták. Akkor azt hittem, hogy ennél nagyobb boldogság nincs is a világon. De rájöttem, hogy tévedtem: minden egyes nap maga a boldogság! Nem mindig egyszerű, nem mindig könnyű, de minden egyes pillanat ajándék nekem, amiért hálát adok az égieknek!

Ma pedig már majdnem egy éves az én pici lányom :)) Kicsit sajnálom, hogy a terhességem feléről "lemaradtam", de azt hiszem, hogy a fontosabb, hogy egészségesen született az én kis drágám. Idővel majd szeretnénk egy kistestvért, de most minden szeretetünket és időnket Tikémnek szenteljük. Mert megérdemli :))