Az anyának mindenhez joga van? A gyereknek nincs joga semmihez? Neki mindent el kell tűrnie? (beszélgetés)

:-))

Hát stílusod az van, de az biztos, hogy a legnagyobb bunkóság a hisztiző gyereket észrevenni.

Anno etikett-protokollból tanultam, hogyha bármi rendkívüli történik - pl. elfingja magát a nagykövet, vagy baleset, vagy akármi - akkor a helyes magatartás, hogy nem veszed észre. Úgy csinálsz, mintha mi sem történt volna... Ennyit a jólneveltségről.

A 2 éves gyereknek nem kell ismernie az etikettet, de 50 felett már...

Ja, még azt is mondta drága Lőcsei tanárnő, hogy ezzel együtt "etikettet nem oktatunk". (Kivéve a fizetett tanfolyamot.) A bunkókat ugyanúgy kezeljük, mint a fingósat. Nem vesszük észre, nem veszünk róla tudomást...

Bár a stílus felettébb érdekes, de abban egyetértek hogy sokan vannak akik szeretnek kéretlenül beleszólni a szülők dolgába. Általában a saját frusztrációjukat vezetik le ebben a formában... :/

Az utcán hisztitő gyerek anyukája könnyű célpontja az ilyen "jóakaróknak".

A régi szuper nevelésről meg szófogadó gyerekekről annyit:

Nem, nem voltak szófogadóbbak, csak gyorsabban futottak, ha a házmester észrevette a kitört ablakot.. És megtanultak nagyobbat hazudni az apjuknak, hogy ne verse el őket szíjjal..

"Én is ember lettem a pofonok ellenére.."

A magyarok 30%-a iszik, a másik 30% dohányzik.. Nincs önbizalmunk, nem tudunk lelkesedni, vállalkozni... És még lehetne sorolni.. Nem úgy látom, hogy valami egészséges társadalmat jelentett volna az a nevelés, főként annak képmutató része..

Persze igaz, hogy ma a ló másik oldalán vagyunk, ez se jó.

Nem kéne semmit csinálni, csak a lovon maradni, és elfogadni egymásról, hogy nem vagyunk egyformák..

És még egy dolog a régi gyerekekhez: óriási különbség volt az akkori élethez képest, hogy akkor kijöttek a suliból, már a 6-7 évesek is szabadon voltak, nem kellett félni forgalomtól, rossz emberektől... Ma meg lakásokba, kis udvarokba, vagy éppen este6-ig napközibe, kötött körülmények közé vannak kényszerítve, nincs meg a természetes "rosszalkodásnak" helye, ideje.

Mert csak attól a gyerektől várható el - már amennyire - hogy szépen viselkedjen a nagynéni szülinapján, akinek megvolt arra is a lehetősége, hogy kitombolja magát kötetlenül és "rossz" is legyen...

(Mi felnőttek is így vagyunk ezzel, valljuk már be.)

Kapjátok be.. kedves társadalom, úgy összességében..

Ami annyit jelent, hogy nem, nem izgatom magam annyira, ha a gyerek néha kissé "rossz valahol", vagy valaki úgy gondolja, hogy az..

Nem akadok annyira ki, ha éppen elfelejtek gyümölcsöt vinni, vagy a lányom a leírtnál egy szendviccsel többet, vagy kevesebbet vitt kirándulni, és szóvá tették, netán beírtak neki, vagy éppen azért nem vitt valamit, mert a tanárnő vasárnap este dobott szét egy kör-mailt, és nekem biza nincs tabletem, ami csipogna, és épp nem néztem mailt...

Sőt, ha látok egy "rossz" gyereket, akivel éppen kínlódnak, és nagy gáz van, őszintén megkérdezem - ha kell - hogy segíthetek-e valamiben.. Hihetetlen hálát láttam már szemekben ezért, hogy végre, végre valakitől nem a jó magyar csesztetést kapják..

Mert szerintem azért ilyenek az emberek pont a gyereket nevelőkkel szemben, mert nagyon jól tudják, hogy ez nehéz, kiszolgáltatott helyzet, és saját sikertelen életüket azokon akarják leverni, akin éppen lehet, aki éppen nem nagyon tud védekezni, vagy mit mondani...

És a véleményemet akkor is vállalom, ha mások sokan mást bégetnek...

"Úgyhogy eljutottam oda, hogy k. beee."

Jogos, teljesen. De akkor az emberek "Úgyhogy eljutottam oda, hogy k. beee." hozzáállása is, ha már gyerekéről van szó.

Tudom, hogy így van, éás kttővel jutottam idáig, elég hamar. Csak sokszor ezzel egymást szívatjuk.

4 gyerekes, keresztény, elvárásokkal rendelkező diplomás dolgozó anyukaként azt kell mondjam, hogy nem, ponthogy nem igaz.

Rögtön az elsőre:

Nem, nem azzal leszek "főnök", hogy én aztán megmondom, hogy melyik bögre legyen. Mert én, csak az én akaratom érvényesüljön. Ha tisztességesen kéri a másikat, szépen, a szép szándékát kifejezve, akkor semmi akadálya. Ugyanolyan szépen fogja ő is megtenni később a kéréseimet. Mert ponthogy az az alapszabály:

Kicsibe lehet engedni, nagyba, alapszabályban nem...

A másodikra:

Mégis melyik gyerek?

Azt mindenki elismeri, hogy van olyan gyerek, aki rögtön megérti ötödikben az egyenletet, és van olyan, akinek évek kellenek ahhoz, hogy megtanulja, még akkor is, ha gyakorol. Van, akinek a kezében rögtön szépen szól a hangszer, van, akinek évek múlva sem annyira...

Akkor az miért olyan hihetetlen, hogy van olyan gyerek, akinek jobbak a szociális képességei, és vannak olyanok, akinek egy sima köszönés, egy vendégség, egy templomi óra a kínok kínja, és ahhoz, hogy jól viselkedjen neki 5-6szoros energiabefektetésre van szüksége..

Ugyanúgy, mint a rossz matekosnak, vagy a tehetségtelenebb zenésznek..

Tehát egy rosszalkodó gyerek automatikusan nem jelent rossz, vagy túl megengedő nevelést, és a "jó", azaz minket felnőtteket nem zavaró gyerek nem jelent jó nevelést feltétlenül..

És azt is megtanultam, hogy nem, nem a környezetemnek nevelem a gyereket. Nem érdekel, mit szól a néni. Én tudom, hogy a gyerektől mi várható el. (Azt viszont elvárom!) És nem, azért sem a néni szeme előtt fogom jól elverni, vagy megszidni. Majd ha kimentünk, majd ha lenyugodott, és van olyan állapotban, hogy el is jut hozzá, majd akkor megbeszéljük, és ha szükséges, megteszem a lépéseket. A közösség előtti megszégyenítésnek semmi pozitív hozadéka nincsen.

Harmadikra:

Bizonyos fokig rendben. Ha tudnának az említettek normálisan, empátiával szólni, és nem rögtön gyűlölettel.

Mert pont az előzőekből következik, hogy nem, a buszosbácsi nem tudja, hogy a fél-autista gyerekemtől az vakkanás, amit köszönésként tett, az is óriási teljesítmény, és több éves munka eredménye. Van olyan gyerek, akinek ez sohase gond, van olyan, akinek meg igen. Ezt igenis a szülő tudja jobban... Én nagyot köszönök, a jó példa megvan, ha a gyereknek nem sikerül, akkor utána fel fogom rá hívni a figyelmét, nyugi, kedves társadalom. És lehet, hogy van akinek már egy éves korára megy, mint Nándi fiamnak, és van, akinek csak 10 éves korára, mint Feri fiamnak.

De nem, ne a buszosbácsi jókedve legyen a cél, hanem az, hogy 18 éves korára mindegyiknek menjen...

Negyedik:

Valóban létező jelenség.. De!

Ezzel együtt egyre több ennek szándékosan ellenálló családot látok, én is könyveket viszek, nincs is tabletünk, meg ilyenek.

De!!

Kedves társadalom: éppen te vagy az, aki elvárod, hogy a tablet előtt lecsendesített gyerekek üljenek a rendelőben, a repülőn, a vonaton!!!!!!!!!

Mert nem viselsz el egy fals gyerekéneklést, egy kis szaladgálást, némi idétlen nevetést, hancúrozást....

Hát a szülő, hogy ne nézzenek rá ferde szemmel, inkább lecsendesíti ezzel a gyerekét...

De pont egy nehéz, megterhelő utazás, hosszú várakozás az a szinte egyetlen eset, ahol ez megengedhető. Pláne több gyerek esetén.

Ötödikre:

Igen, a nem mondása valóban fontos. De legyen benne mindig a kompromisszum.

Viszont pont azt látom, hogy azokat a szülőket karrieristázzák le ma, meg cseszegetik óvónők, tanárok, akik dolgoznak, és a saját érdekeiket - azaz a család érdekeit - egy szinten kezelik a sajátjukkal..

Én is csomószor megkaptam mostanság, amióta dolgozom, és esetleg elfelejtettem gyümölcsöt vinni - amit természetesen pótoltam, - vagy éppen 10 lapot küldeni, hogy miért dolgozom 4 gyerek mellett, miért nem ülök otthon, akkor nem lenne ilyen...

Meg miért megy reggel korábban, miért megy későbben, miért nem "oldunk meg" minden szünetet??

Mert ma ezt várnák el...

Hát nem, azért nem, mert középtávon az a család és a gyerek érdeke is, hogy ne hülyüljek el, hogy a munka, a normális gyarapodás, tanulás példáját lássa tőlem.

Szóval szerintem pont a nagy megmondóembereknek a fals önző elvárása, ami miatt a szülők nem tudják, merre van előre, kinek is feleljenek meg...

Nem könnyű ma a legjobb szándékkal sem szülőnek lenni.

Sokkal több nehézségbe, jogtalan gonosz kritikába ütköztem anyaként, mint újrakezdő mérnökként egy szakértői szervezetben.. Ez utóbbi semmi az előbbihez képest.

Úgyhogy eljutottam oda, hogy k. beee.

Most talaltam:

Amiért nem működik a mai korban a gyermeknevelés

1. Félünk a gyerekeinktől.

Van egy módszer, amit „bögre-tesztnek” nevezek – a szituáció az, hogy egy szülő egy bögre tejet ad a gyerekének reggel. Nézzük meg, mi történik akkor, ha a gyerek azt mondja, hogy „a rózsaszínből kérem, nem a kékből!”, miközben az anya már kiöntötte a tejet a kékbe. Leggyakrabban ilyenkor az anya elfehéredik és rohan a kért bögréért, mielőtt a gyerek elkezdene hisztizni.

Hiba! Mitől félsz, anya? Ki itt a főnök igazából? Hadd hisztizzen, hagyd rá és kész. De az Isten szerelmére, ne fáradozz külön csak azért, hogy a kedvébe járj – annál inkább gondolj arra, hogy ez megtaníttatja vele azt a leckét, hogy egy kis hisztiért még nem fog bármit megkapni, ami csak eszébe jut.

2. Csökkennek az elvárásaink.

Amikor a gyerek rosszalkodik, akár mások előtt játssza meg magát, akár otthon gorombáskodik, a szülők hajlamosak megrázni a vállukat és azt mondani, „Ilyenek a gyerekek.” Pedig nem! Sokkal többre képesek a gyerekek annál, amit a szülők általában elvárnak tőlük, legyen szó illemről, idősek iránti tiszteletről, házimunkáról vagy önuralomról.

Szerinted nem tudnak végigülni egy vacsorát egy étteremben? Dehogynem. Nem tudják lesöpörni maguk után az asztalról a morzsát? Dehogynem. Az egyetlen ok, hogy ezeket nem teszik meg az, hogy nem tanítottad meg nekik és nem várod el tőlük. Ilyen egyszerű. Várj el többet tőlük, és mindezt maguktól is megcsinálják majd, még kérned sem kell őket.

3. Eltűnőben a közös teherviselés.

Régebben buszsofőrök, tanárok, bolti eladók és más szülők következmények nélkül szólhattak rá a rakoncátlan gyerekekre. Átvették az apa és az anya szerepét, amikor azok nem voltak jelen, és mindegyiküknek közös célja volt: rendes fiúkat és lányokat nevelni. Manapság, ha bárki a szülőkön kívül le merészeli szidni a gyereket, anya-apa egyből kiakadnak. Tökéletes gyereket akarnak ugyebár, ezért nem hisznek a tanároknak vagy bárki másnak, amikor azok valamilyen problémáról számolnak be.

A tanító nénit okolják ahelyett, hogy megfegyelmeznék a gyereket. Szükségét érzik annak, hogy a világ felé tökéletes képet mutassanak, és erre sajnos az alapjuk is megvan, mert számos szülő között tényleg megy a sárdobálás. Ha egy gyerek valamiért hisztizik, egyből az anyjára szegeződnek a rosszalló tekintetek.

Ehelyett ő érdemelne együttérzést, mert valószínűleg azért hisztizik a gyerek, mert nem kapott meg valamit, amire igazából nincs is szüksége. Rosszallás helyett ilyenkor az anya dicséretet érdemelne – „Szép munka! Megértem, tényleg nehéz megszabni a határokat.”

4. Mindig az egyszerű utat választjuk.

Csodálatosnak tartom, hogy rendelkezésre állnak különböző kütyük, amikkel elviselhetőbb egy hosszú repülés, vagy orvosi váróban ücsörgés. Ugyanennyire szép, hogy akár online is megvásárolhatjuk a kamra tartalmát, vagy egy gombnyomással megmelegíthetjük a kaját a mikróban. A szülők elfoglaltabbak, mint valaha, szükség esetén magam is maximálisan az egyszerű utat pártolom.

De ez ingoványos talaj lehet. Attól, hogy egy tableten berakott mese leköti a gyereket a repülőn, ne add feltétlenül a kezébe, ha például étteremben vagytok. A türelmet a 21. században is meg kell tanulniuk. Ma is le kell tudnia kötni magát, ha arról van szó. Meg kell tanulniuk, hogy nem minden étel készül el három perc alatt, akár még azt is, hogy segítsenek vacsorát csinálni.

A kütyük használata helyett önmagukat is le kell tudniuk csillapítani. Ha egy pelenkás megbotlik, magát kellene felsegítenie ahelyett, hogy nyújtja a karjait a szülei felé. Mutassuk meg a gyerekeknek, hogy a könnyű út hasznos lehet, de nem felejthetjük el a hagyományos megoldások fontosságát.

5. A szülők a gyerekeik igényeit a sajátjaik elé helyezik.

Természetes jelenség az, hogy először a gyerekeink bajait lessük, ami az evolúció szempontjából még hasznos is. Magam is amellett állok, hogy igazodjunk a gyerek programjaihoz, őt etessük meg és öltöztessük fel magunk előtt. Manapság azonban túl messzire mentek ebben a szülők, teljesen félredobva a saját igényeiket és mentális épségüket a gyerek érdekében.

Számos anyát láttam, aki újra meg újra az ágyból is felkel azért, hogy a gyerek rigolyáinak megfeleljen. Vagy olyan apát, aki keresztül rohan az állatkerten mindent félredobva azért, mert szomjas a kislánya. Semmi rossz nincs abban, hogy nem adsz nekik még egy sokadik pohár vizet éjjel.

Semmi rossz nincs abban, ha az apa úgy reagál, hogy „Persze, kicsim, de várnod kell addig, amíg elérünk a következő szökőkútig”. Semmi rossz nincs a „nem” szó használatában esetenként, sem abban, hogy megkérjük a gyereket, hogy szórakoztassa magát, amíg anyuci elmegy vécére vagy éppen végiglapoz még pár oldalt egy magazinban.

Attól félek, ha nem javítjuk ki ezeket a súlyos hibákat, akkor a gyerekeink maguknak való, türelmetlen és rosszindulatú felnőttek lesznek. Ráadásul önhibájukon kívül – hiszen ez rajtunk múlik. Sosem mondtuk nekik másképp, sosem vártuk el tőlük másképp.

Sosem akartuk, hogy kényelmetlenül érezzék magukat, és ha ez mégis megtörténik valamikor, nem lesznek rá felkészülve. Ezért kérlek titeket, szülők a világ bármely kontinenséről, követeljetek többet! Várjatok el többet! Osszátok meg a gondjaitokat! Adjatok kevesebbet! Rakjuk helyre együtt a gyerekeket – burokba zárás helyett a valós élet megpróbáltatásaira készítsük fel őket!

Erről beszélek.

Könnyen meg lehet, hogy a kislánynak heti egy jó pszichológus nem ártana.

Csak úgy, hogy az életet jobban bírja.

Akár van egy kis túlterhelés, akár nem, csak ő érzi úgy.

Csak ehhez megint fel kéne hívni valakinek az anya figyelmét. Márpedig erre itt közülünk megint csak a barátnő képes.

Nem azt írtam, hogy erről szól, csak úgy van benne a 6. rétegben egy kis ilyen feeling, vagy ha németesen jobban tetszik: "feinigkeit".

Arról meg már írtam eleget, hogy mit gondolok, hogyan cselekszem általában, ha érdekel, olvasd el.

Arra meg felhívnám figyelmedet, hogy jelen esetben nem tudjuk, hogy a szóban forgó család hogyan cselekszik. Nem tudjuk az okot és a mértéket, tehát semmit.

Az ellentétről:

A nem gyerekes barátnő indított egy fórumot erről. Ok, jó téma, lehet róla beszélni. Csak az nem barátnő, aki erről nem tud az érintett féllel beszélni. Az kívülálló kíbic, hívatlan kritikus.

De mondhatom másként is: még ha igaza is van, hogy kicsit sokat bízzák a nagyobbra a gyereket, a kérdés a következő: Tud jobbat? Van valójában jobb megoldás? Mert ha van, akkor segítse hozzá akár beszélgetés árán is az anyát. Ha meg nincs - amit nem tudhatunk meg - akkor meg kár az amúgy is nehéz helyzetben lévő családot cseszegetni. Igen, car ez, de legalább van munkahely...

Én 4 órában dolgozom - ami persze több valójában, de még így is emberhalál és két bébiszitter megoldani az életünket. Egyszerűbb szinten, két műszakban dolgozó szülőkkel azt se értem, hogy még hogyan élnek egyáltalán.

A nyarat még én se tudom elképzelni. Nem, nem fogom mindig a nagylányra bízni a kicsit, sőt egyáltalán nem áll szándékomban, de ki tudja, mi lesz. 3 gyereket kell megoldjak a nyáron, + a 4.-et a 4 bölcsis hétre. És nem, erre még a születésükkor se tudtam előre készülni, hogy olyan oviba kényszerülnek, ami 2,5 hónapra bezár nyáron. Konkrétan az a helyzet, hogy a nyári három hónapban több megy el táborra, mint a fizetésem. És csak azért, hogy legyen munkám, hogy ne hülyüljek, hogy ne épüljek le. De hogyha netán ma mondjuk fémöntés közben megég a férjem szeme, vagy a keze, akkor bizony megeshet, hogy nálunk is sokat lesznek egyedül a gyerekek.... Hiába nem értenék vele egyet.

Tehát azt nem tudjuk ebben a helyzetben, hogy valójában hogy él a család, és milyen kényszerek, milyen lehetőségek vannak.

Az alapkérdésben egyetértünk, nemhogy nem jó, de törvényellenes is az, hogy jelentős ideig, tartósan a nagyobb gyerekre legyen bízva a kisebb..

Az oviról én is azt gondolom, amit te így alapból, bár el tudok képzelni olyan intézményt is, pláne vidéken, ahol sokat nem lehet válogatni, összetételben sem, ahol még ez is jobb megoldás, mint az ovi....

Szóval nem tudjuk igazán, mi az ok.

Lehet, hogy az anya simán azt hiszi, hogy ez a jobb a gyerekeknek. A kamasz meg nem tudja normálisan lekommunikálni az egészet, és magát emészti, mint tettük anno elég sokan szerintem, ha nem is épp ezért..

Szóval itt ponthogy tudna szerintem egy barátnő segíteni, ha valóban barátnő lenne... Egy közös fagyizás alatt pont bele lehetne kezdeni a témába, és akkor lehetne látni a reakciókat, a valós helyzetet.

Az erősnek mindenhez van joga, a gyengének nincs joga semmihez?

A gazdagnak mindenhez van joga, a szegénynek nincs joga semmihez?

Igen.

Ez így van.

Amíg az erős és a gazdag nem dönt másként.