Aggodalmaskodás helyett hit! - Hogyan tehetjük örömtelibbé a mindennapjainkat

Kis Aranka olyan jól tud énekelni, én miért nem?! Mázlista Marinak minden összejön, nekem miért nem? Nem elég, hogy mindig találunk valamit, amin rágódhatunk, de még másokhoz is hasonlítjuk magunkat s közben elfelejtjük azt a tényt, hogy ahány ember, annyifélék vagyunk. Mindenki másra született, eltérő az életfeladatunk, a sorsunk, de ennek ellenére is folytatjuk az aggodalmaskodást. Már szinte hobbiként űzzük ezt a tevékenységet. Úgy éljük napjainkat, mint egy hivatalosan aggodalmaskodó kis szorgos munkás. Mintha életcélunk lenne gyűjteni a folyamatos problémákat, miközben az egészségünk is rámegy az egészre. Tudjuk, hogy hasztalan az egész, sőt még súlyosbítunk a jelenlegi helyzetünkön, de valahogy mégsem tudjuk abbahagyni. Már szinte rosszul érezzük magunkat, ha valami jó történik, lelkiismeret furdalásunk lesz, és elkezdünk újabb kifogásokat és problémákat gyártani. „Minek próbáljam meg, már annyiszor elbuktam, úgy sem fog sikerülni”.

Eleve ott tartunk, hogy meg sem próbáljuk, de már elkönyveljük magunkban a totális bukást. „ Te jó ég, már vagy 3 perce nem bosszankodtam semmin, gyorsan-gyorsan keressek valami álügyet, igen megtaláltam, a gyerekem ma egy 2-est kapott matekból, ez felettébb aggasztó, most már ezen fogok rágódni 3 napig megállás nélkül” Ez egy ördögi kör. És ami az egészben a legviccesebb, hogy soha nem amiatt aggódunk, amire épp gondolunk. Csak azért aggódunk, hogy aggódhassunk. Ha nincs épp min problémázni, gyártunk magunknak személyre szabott bosszankodnivalót. Nem csak hogy ördögi kör, de egy rémes szokás is, ami szinte már népbetegséggé nőtte ki magát. Felgyorsult világban élünk, a napi inger, információforrás hihetetlen mennyiségben zúdul ránk. Képtelenek vagyunk megfelelően feldolgozni ezeket az ingereket és ez túlzsúfoltsághoz vezethet az elménkben. Képzeljük el az elménket, ami olyan akár egy kis szoba. Ha túl sok tárgyat cipelünk abba, a végén annyira szorult helyzetben fogjuk érezni magunkat, mintha folyamatosan röghöz lennénk kötve. Vagy akár egy kerthez is hasonlíthatnám az elmét, ahogy a virágokat is nap mint nap gondozni kell, úgy a gondolatainkat is ápolnunk és gazolni kell. Kiirtani a hasztalan, rossz negatív gondolatokat és pozitív megerősítésekkel pótolni azokat.

STOP! Tanuljunk meg megálljt parancsolni a rossz gondolatoknak!

Egy negatív gondolattal kezdődik, és egy rossz szokássá is válhat akár.

Amikor jön egy rossz gondolat, próbáljuk elterelni és valami jóra felcserélni. „Lehet, hogy most elbuktam ezen a területen, na de majd legközelebb sikerülni fog, kitartó vagyok és mindenre képes” Ne engedjük, hogy elhatalmasodjon rajtunk a rossz hangulat, ragadjuk meg a probléma grabancát és vigyük ki a fényre, attól elpusztul. Hisz a problémák nem szeretik a fényt, az örömöt.

HITTEL ÁLLNI A HELYZETÜNKHÖZ

Bármilyen rossz élethelyzetben is vagyunk, a hozzáállás csodákra képes. Múltkor olvastam egy nagyon tanulságos kis történetet, ami arról szólt, hogy volt egy egypetéjű ikerpár. Szinte mindenben hasonlítottak egymásra, kivéve egyet… Egyikük rendkívül pesszimista életszemlélettel rendelkezett, míg a másik csordultig optimista ember volt. Egy nap a kétségbeesett szülők úgy döntöttek, hogy kipróbálnak egy módszert. Mindkét gyermeküket meglepték. A pesszimista egy új biciklit kapott, amire olyan nagyon vágyott, míg az optimista egy rakás... hát igen, ezen nincs mit szépíteni egy nagy kupac lókakit, szép fényes díszcsomagolásban. Mit gondoltok, hogyan reagáltak a fiúk? Azt hinnénk, hogy aki a biciklit kapta, az majd kiugrott a bőréből, és egyből ki is próbálta az új járgányt, míg aki megkapta azt a kupac kakihalmazt, az vérig megsértődve vonult fel a szobájába. De nem így történt. A pesszimista, amikor megkapta a kerékpárját, szinte megijedt. Tele volt kétségekkel és egyből arra gondolt, hogy mi lesz ha majd felborul és megüti magát. Annyira elment a kedve, hogy fel sem ült a csodajárgányra és inkább úgy döntött, hogy keseregni fog. Miközben az optimista testvérnek odaadták a szülők a selyempapírba csomagolt trágyát. Nem fogjátok elhinni, hogy a fiú hogyan reagált. Elkeseredett, dühös volt? Nem…nagy öröm jelent meg az arcán. „ Ahol ennyi trágya van, ott lenni kell egy póninak is”. Döbbenetes, hogy a hozzáállás mennyire rá tudja nyomni az ember életére a bélyeget. Az vagy, amire gondolsz. Azt látod magad körül, amit belülről megélsz. Ha csak egy harmatnyival is pozitívabban állnánk a dolgokhoz, csodák történhetnének velünk, olyan csodák, amikre gondolni sem merünk. Ne féljünk attól, hogy boldog, örömteli életet éljünk. S ne feledjük, hogy csak az lehet ránk hatással, amit elhiszünk. Lehet, hogy nem épp a legfényesebb az életünk, de annyi mindenért hálát adhatunk. Attól, ha még problémázunk, nem fordul jobbra a helyzetünk. Minden rossz mögött, ott van valami meglepetés és egy lecke, a mi dolgunk az, hogy megtaláljuk ezt a meglepit és a lecke tanulságát.

PROFITÁLJUNK A KELLEMETLEN BUKÁSOKBÓL!

Az élet tele van buktatókkal, lehetetlen nem elhasalni. Sőt, ha soha nem buknánk el, akkor Istenek lennénk és hogyan is tanulhatnánk a hibáinkból. Egy szívtörő csalódás után felállni, az egyik legnehezebb, de egyben a legcsodásabb és legerősebb dolog ezen a világon. Nincs olyan ember a világon, aki ne kóstolta volna még meg a bukás keserű piruláját. Egy sikeres vállalkozónak vajon hány fuccsba ment üzlete lehetett, míg felért oda ahol most van, az orvos is ember, ő is hibázik, vajon mennyit kellett tanulnia egy sebésznek, és tapasztalnia, mire megérett arra, hogy valódi hús-vér embert operálhasson. Legyünk azok az emberek, akik a buktatókra úgy tekintenek, mint e-tökéletes rendszer apró malőrjeire, amit a javunkra fordíthatunk.

MINDIG VAN REMÉNY!

Ne hallgass arra az emberre, aki azt mondja, hogy nincs remény vagy azt, hogy a remény hal-ott, jöhet a szarok rája. Mindig van remény. Bármilyen nehéz is a helyzetünk, abból akár jól is kijöhetünk. Nem mondanám épp a legfényesebbnek az életemben ezt az időszakot. Édesanyám egyik pillanatról a másikra lett ágyban fekvő beteg. A stroke teljesen ledöntötte a lábáról, fél oldalára le van bénulva. Egyszerűen nem tudok rá máshogy nézni, mint csodálattal. Az a hit, ahogy a gyógyulásához áll. Nem keseredik el, folyamatosan azt hajtogatja, hogy megfog gyógyulni, még fiatal, ő még szeretne dolgozni is. Nem sír, hanem ugyanúgy viccelődik velünk, ugyanúgy áll a dolgokhoz, mint pár hónappal ezelőtt. Kitartóan csinálja nap mint nap a gyógytornát. 3 hónap alatt már odáig eljutott, hogy bottal egyedül képes járkálni, és ez hatalmas dolog. A saját édesanyám a példaképem. Mindannyiunknak megvan a saját maga keresztje, de csakis rajtunk múlik, hogy hogyan is állunk a dolgokhoz. Egy örömteli, hálával teli optimista ember egy sátorban is boldog lesz, míg egy negatív pesszimista ember egy villában, luxusházban is azt fogja észrevenni, hogy a medencéjében miért nem pezsgő folyik. A hit, az egyetlen ami stabilitást ad az ember számára.

Forrás: http://spontankokusz.cafeblog.hu/