Nehéz dönteni...

Sokáig gondolkoztam azon, hogy kitárulkozzak és megírjam, ami annyira bánt évek óta.

Nagy családban nőttem fel, ahol Apum ivott és Anyámat ütötte verte. Apu agyvérzése után, Anyám lett az ápolója, de mellette dolgozott. A sok bánat miatt egyszer elment otthonról és egy kocsi elé ugrott. Öngyilkos lett és ezt soha nem tudtam feldolgozni. Azt hittem, belehalok. Családom teljesen szétesett, alig tartjuk a kapcsolatot. Húgom ápolja Apámat, mert annyira beteg. Én párommal és Anyósommal élek elég rossz viszonyban. Anyósomnak párom egy szem gyereke, férje meghalt 12 éve. Családjával elég rossz a viszonya, főleg amióta Mama meghalt. Nem kapott az anyai örökségből semmit. Mi amikor összeismerkedtünk nagy szerelem volt első látásra. 2 hét után összeköltöztünk, de az anyja nem tudta elviselni.

Azt hitte majd mindig vele leszünk, vele megyünk mindenhova… Szóval mai napig is a kisfia árnyékában van. 10 év eltelt azóta, de mi még mindig együtt vagyunk vele. Beleszól mindenbe, dirigál és azt hiszi minden szavára ugrik az ember. Nagyon sokat veszekszünk, egyszerűen nem tudom már elviselni. Rosszul vagyok, ha már látom.

De párom nem ért meg, engem szid, ha nem tetszik valami és szólni próbálok. Nem tudom már mit tegyek, depressziós lettem és mellette az idegtől elkezdett hullani a hajam. Nekem már minden mindegy lenne, csak kimeneküljek ebből az életből.

Nem merek lépni, mert félek, már pár alkalommal otthagytam. De mindig visszakönyörgött. Sajnálom, mert szeretem, de nekem nincs erre szükségem, hogy kikészüljek teljesen. Néha olyan nagy szeretethiányom van, hogy azt el sem tudom mondani.

Volt egy kisfiam, akit kéthetesen elveszítettem. Az is megviselt lelkileg. Nem tudom, mit tegyek és hova menjek. El szeretnék innen menni minél messzebb, de félek. Egyedül vagyok így kétségek között a nagyvilágban. Nincs mellettem senki, aki tanácsot adni.

Köszönöm, hogy végigolvastátok a cikkemet.

Jó lenne újra boldognak lenni!!