14 éve eltemetve

Történetem leírását nem önsajnálatnak szánom, csak egyfajta útmutatást várok a társadalomtól, amiben teljesen hitemet vesztettem. Cikkem csak egy átlagos a sok közül, mindenki számára tartogathat azonban tanulságokat .

Gondom tízen évvel ezelőtt kezdődött, jelenleg a 30-as éveim elejét taposom. A felnőtté válás küszöbén, 17 évesen a strandon ért egy megszégyenülésként átélt eset. Egyik barátom szurkáló hangos megjegyzések sorozatát tette szőrös hátamra, ami még akkor - mondhatni - nekem is új tény volt. A poénkodásaival nyilvánosan, a közös társaság és idegenek előtt megalázott, ami akkor szinte megbénított és olyan mély nyomot hagyott bennem, amit a mai napig nem tudok feldolgozni.

Elvesztettem hitem és bizalmam az emberekben, főleg a „barátokban”. Szégyellem a testem, mivel szőrös. Két tényleges baráttól és a szűk családtól eltekintve kerülöm a nagyobb társaságot, illetve csak felszínes emberi kapcsolatokat merek kialakítani magánéletben, munkahelyen egyaránt.

Sok módszert kipróbáltam a szőr eltüntetésére, miközben félmeztelen sosem jártam emberek között az eltelt időben, talán csak kétszer strandon. Az eddig leírtaktól eltekintve jóvágású és kiállású férfinak tartanak. Szakmailag és emberileg elismer, megbízhatónak ítél meg és szeret a környezetem, bár valószínűleg látják, hogy problémákkal küzdök, és nem értik okát. Társadalmi kapcsolataimat ez így megfertőzi. A nők közelsége egy idő után feszültséget kelt bennem, így nehézkes az ismerkedés is. Szégyellem a kinézetem és azt a tényt is, hogy ez problémát okoz nekem, és nem tudok túllépni rajta annak ellenére sem, hogy szakmai segítséget is igénybe vettem.

Az utóbbi két évben részt vettem tartós szőrtelenítési eljáráson, amely a problémám „fizikai” részét nem meghatározható időre megoldotta, azonban lelkem egyensúlya ezzel még nem állt helyre. Nem tudom, hogy a jövőben milyen sűrűn lesz szükségem még kezelésre. Teljesen elbizonytalanít, hogy emiatt állandó magyarázkodásra lesz szükségem a későbbiekben, amitől már most előre rettegek, mivel a hazugság soha sem volt a kenyerem, még a kegyes sem.

Egyszóval most, hogy elértem „célom” jöttem rá, hogy örökre nem küzdhetek ez ellen sem, főleg ha családot is akarok egyszer. Bár őszintén megvallva, sajnos a normális családi életre finoman szólva sem sok esélyt adok magamnak. Hisz kinek kell egy olyan ember, aki csak úgy érzi jól magát ha szőrtelenít. Illetve a családomtól sem lenne lelkem pénzt elvonni.

Ti hogyan próbálnátok a helyemben az életem normális mederbe terelését a régi ismerősök és újak tekintetében? A probléma az, ha ez kiderül rólam, örök célpont leszek azok előtt, akik eddig ismertek, viszont ha nem csinálom életem végéig a szőrtelenítést, akkor pedig, hogy magyarázzam meg, hogy lassan mindig másként fogok kinézni. Létezik-e olyan párkapcsolat, melyben a partner segítené ennek feldolgozását, önbizalmam építésével egyidejűleg?

Várom építő jellegű gondolataitokat...