Vesztél már úgy össze rokonnal, hogy az többet látni se akart? (beszélgetés)

Apukám apja. Apukám régen meghalt. felkerestem a szüleit nyolc év múlva... Majd egy év után elküldött a francba, mert szerinte nekem csak a pénze kell (abszurd, nem kell nekem senki pénze!) , ócsárolta a mostani családomat (nevelőapa és szülei). Az új nagyszüleim, akik befogadtak, és sohasem éreztették velem, hogy nem vagyok a vérszerinti unokájuk. De ez az öregember, aki egykoron a nagyapám volt, még a ballagásomat is tönkrette. Anyum mondta, hogy írhatnék neki levelet, hogy hol élek, mint vagyok, de úgy gondolom, hogy joga sincs tudni, hogy élek-e. Meg összeesküvés elméleteket szőtt... Tiszta hülye.

A nagynéném is letiltott facebook-on, megtiltotta, hogy hozzájuk menjek (ott lakik a másik mamám). Megsértődött, mert kitöröltem a face-ről. Nem tudom elfogadni, amilyen szakmát űz (itt lehet a legrosszabbra gondolni). Őt se fogom többet felkeresni, az alkohol rabja is lett a párjával együtt.

Négy tesóm van, és életemben csak egyetlen egy volt köztük, akivel nem vesztünk össze. Egyikük különösen nagy fájdalom volt számomra, belebetegedtem, hogy nem szólunk egymáshoz. Aztán egyszer odajött, és megölelt...

Most a legidősebb nővéremmel vesztünk össze, de ez nem érdekel. Igazságtalanul "mocsok"-nak titulált, semmibe nézte a gyerekemet, ezt a büdös életben nem fogom megbocsátani neki. Ha így halok meg, akkor se!

igen, az apámmal.

Elköltöztem otthonról, mert a páromat nem akarták elfogadni.

Én vesztem össze úgy ómutterral, hogy egy darabig nem is beszéltünk.

Rá kell hagyni egy időre, aztán majd megbékél, te meg engedd el magadban a haragot!

Ezen most lehet kicsit nevetni(mostmár én is tudok,sok idő után): rám a nagynéném haragudott meg,engem okolt az öccse,az én apám haláláért.kb 20 éves voltam,és tök abszurd volt a vád,már akkor is éreztem,úh elkönyveltem,h szegénykém meghülyült.Pár év múlva a halottak napi temetőlátogatásakor hagyott nekem egy levelet az apám sírján :D Abszurd..-hogy ne haragudjak,stb.Úgyhogy ott a síron levelezgettünk kicsit,majd elhívott magához,és mondta,hogy a fájdalomtól hülyült meg..

ez egy szerencsés végkimenetel.

Amiért leírtam az az,hogy sztem iylenkor érdemes egy szépen megírt levélben tudatni a másikkal az érzéseinket( tehát a topiknyitó írjon a nagyinak),azt,hogy bántja az eljárás,és szeretne továbbra is jó kapcsolatot.Ha nem reagál rá a nagyi,akkor kalap-kabát,nem kell vele foglalkozni,ha mód van rá.

A nagymamák ilyenek! A történetedben nem írtad, de gondolom a nagybátyád a mamád fia volt, valamelyik szülőd testvére.

Én ugyanezen estem át, csak nekem az apám haldoklott és a nagyanyám amugy bevallotta magáról, hogy csőlátása van a kicsi fiára....és h mikor a kórházban ott voltunk vele az utolsó percig, olyanokat mondott, hogy mit ugrálok itt, fáj a fogam az örökségre? akkor hozták az ebédet, én pedig itattam apával szivoszállal huslevest... mellesleg midnig mondta nagyanyám, hogy én adjak neki gyogyszert stbstb...

lényeg a lényeg...ez a fajta veszteség leírhatatlan egy anya számára és olyan dolgokat képesek tenni és mondani, amit utána később el is felejtenek...

másik mamám a nagynéném halála után idegességében takarított és mindenkit basztatott hogy tegyen rendet stb..ő igy kezdte el feldolgozni..ez igy leirva nem tűnik olyan brutálisnak, mint amilyen valójában volt, de már mindkettő oldal megbékélt.

Lényeg: SOHA ne mondd neki azt, hogy ne beszélje ki ezt magából mert beleőrül, és vérig sérted anyai mivoltját is. Még egy: SOHA ne vedd magadra amiket mondd és ne akard józanésszel gondolkodtatni, mert nem fognak még jó ideig... nálunk is még megy a szócsata néha, de egyoldalú, mert nem vagyok hajlandó válaszolni mivel tudom, hogy csak idegből bezsél így...csak figyeld meg, később nem lesz ilyen. de haggy neki időt feldolgozni az eseményeket, és nyeld le minden szavad..én is mindig mondtam volna, hogy én etettem, én mosdattam, én loptam a nővérpult mögötti szobából lepedőt naponta meg pelenkát 2x, mert basztak odajönni, én itattam, gyógyszerek, stb.....többiek meg sírtak-ríttak. ez sajnos ilyen. hagyni kell, lenyugszik meglátod.

Sajnos van benne tapasztalatom, mert igen fiatalon nekem kellett az elhunyt édesapám szüleiről gondoskodni. Nagypapám vastagbél daganatos+100%-os vak volt, Nagymamám pedig beleroppant az édesapám halálába és soha nem is épült fel.

Nagyon kegyetlen időszak volt nekem az, de nem engedtem soha, hogy a fejemre nőjön. Viták voltak, Nagyapám erős akaratú ember lévén igencsak keserítette az életemet, de imádtam őket és ez sok mindenben segített. Ennek ellenére mondom, hogy bennük sem a kort tiszteltem, hanem az embert!

én összeestem amikor aput megláttam a földön halottan! a nagymamám meg azt mondta 2 hét múlva, hogy megjátszottam magam ( apu anyja)

aztán a mentősök apun nem tudtak segíteni engem kellett ellátni

ennek 4 éve, talán az idő segített, de a régi viszony most sincs meg

Egyrészt igaz, másrészt éltél már egy rákos emberrel együtt? És kettővel egyszerre? Na mondhatod, hogy viselkedjen. :(

Csak egy példa volt, nem mondom hogy a fórumindítónak a rokona az.

Na, ezzel soha nem értettem egyet! Ne a korát, esetleg a hivatását tiszteljem valakinek, hanem magát az EMBER-t. Attól, hogy valaki idős, vagy beteg vagy nemtudommi, attól még viselkedhet normálisan.

...

Egyébként én az anyósommal nem vagyok jóban. Igazából nem vesztünk össze, csak nem tartjuk a kapcsolatot. Próbáltam közeledni felé, de semmi nem volt jó, így egy idő után hagytam. Nagyon nem jó érzés, a mai napig rágom magam rajta, de ez van!

Úgy cselekedj, hogyha "eljön az óra", akkor utána tiszta lelkiismerettel tudj élni.

Mindenki maga tudja mit kell hozzá tennie.

Nem volt.

Neked, most lett volna alkalmad kibékülni a nagymamáddal. Tudod az idősek nem úgy működnek, mint a fiatalok, engem is hasonlóképpen idegesít amikor 1001-re hallom a történetet, és, hogy bizony nem sok van hátra. Egyik ismerősömnek meghalt az édesapja idősebb volt már,és bizony a lány azt mondogatja, bárcsak idegesítené még a történeteivel.

Tényleg nem tudhatjuk ki és meddig él, élj úgy, hogy ha valami történne, Neked ne keljen azt mondani, bárcsak meghallgattam volna akkor.

az ilyennel sajna sehogy sem lehet, ha az idegrendszere nincs rendben, akkor nem tudsz rá észérvekkel hatni, empátia szintén nulla

az én nagymamám is dettó ilyen negatív, ő is meg akar halni, csak panaszkodni bír, de havonta egyszer találkozom vele, kénytelen végighallgatom, próbálom tartani benne a lelket, a szép dolgokra rávilágítani, ideig-óráig használ, de egy idős embernek a felfogását már nem lehet megváltoztatni :(

Anyósom dettó, mindenen megsértődik, még azon is, hogy "csúnyán néz rá valaki", durva esetben meg is akar azonnal halni... vele sem tudunk beszélni, mintha a falnak beszélnénk, ő csak a maga szempontját látja, fel sem fogja, hogy megkeseríti mások (a szerettei) életét

ki kell bírni, légy te az okosabb és türelmes