Verbális kontra tettleges bántalmazás

Több történetet olvastam olyan szülőktől, akiknek "problémás" a gyereke. Ezt a jelzőt a tanárok, a többi szülő aggatja általában rájuk, aztán az osztálytársaik is szépen átveszik ezt a fonalat. Az a gyerek PROBLÉMÁS, rossz, mindig csak a baj van vele! Nagyon kevesen veszik a fáradságot, hogy beszéljenek arról, mit jelent, ha valaki más, másképp működik, másképp gondolkodik, ha nehezített valamilyen területen a viselkedése, vagy a tanulása.

Megesett, hogy ilyen "problémás" gyerekre rendőrt hívtak, amiért meglegyintette az osztálytársát, megfenyítették, megfenyegették kirúgással, a szülőket behívták, megalázták.

De ki kérdezte meg a gyerektől, hogy miért történt ez? Ki adta meg a kellő türelmet és várta ki, hogy ő el is mesélje, mi vezette őt erre a tettre? A saját szülein kívül senki.

Az ilyen gyerekeket rendszeresen BÁNTALMAZZÁK VERBÁLISAN. De mivel ennek nincs külsérelmi nyoma, ezért senkit nem érdekel! Az osztálytársai napi szinten gúnyolják, cikizik, húzzák az agyát, provokálják. Ennek nincs nyoma, ennek nincs következménye a többi gyerek számára.

Azonban, ha a sok sértés összegyűlik és tettleges visszavágás történik, akkor már lehet hívni a gyámügyet, a rendőrt, meg mindenféle szerveket.

De nem is kell, hogy problémás legyen a gyerek, elég ha könnyen lehet rajta fogást találni. Lehet az a gyerek

- kövér

- vékony

- rövidlátó

- pösze

- dadogós

- szegény, rosszulöltözött

- diszlexiás

- adhd-s

- alacsony

- magas

- satöbbi. Egyszerűen valamiben más, mint a többiek.

Kérlek titeket! Neveljétek úgy a gyerekeiteket, hogy tisztában legyenek vele, hogy a csúfolódás semmivel sem kisebb dolog, mint a verekedés. Hogy a gúny épp olyan éles, mint egy kés! Hogy a bántás nem ott kezdődik, ha pofon vágsz valakit, sokkal nagyobbat is tudsz ütni egy jól célzott mondattal, csak épp nem a testébe, hanem a LELKÉBE vágsz bele ököllel!

A tanárok nagy csoportokban tanítanak. Nekik az a lényeg (tisztelet a kivételnek), hogy a hatalmas tananyag le legyen adva, lehetőleg zökkenőmentesen. Aki zavarja őket ebben, azt szidással, fenyítéssel próbálják ebben akadályozni, nem pozitív neveléssel, hanem szigorral. Pedig egyik sem igényelne több időt a másiknál, csak más beállítódást, odafigyelést.

Kevés osztályban foglalkoznak az osztályfőnökök a gyerekek lelkével, nincs rá idő, energia. Beszélni kellene róla, mi az a szóbeli zaklatás, milyen következményei vannak annak, ha egy gyerek így nő fel, így telnek el az iskolás évei, hogy folyamatos kirekesztettségben és bántásban van része. Vajon elég-e az otthoni szeretet ahhoz, hogy belőle egészséges lelkületű ember legyen? Attól tartok NEM!

A bántalmazás nem a pofonnál kezdődik, hanem a gúnyolódásnál, a csúfolásnál, akár már első osztályban.

A TE GYEREKED BÁNTALMAZÓ? Lehet, hogy nem is tudsz róla, mert nem verekedik, csak csúfolódik. Ugye, az vicces, az nem komoly... hát igenis komoly annak, akit csúfolnak!

A VERBÁLIS BÁNTALMAZÁSRA FEL KELL HÍVNI A FIGYELMET! A szülők figyelmét, a pedagógusokét és főként a gyerekekét, már az óvodában!

Tedd meg, hogy leülsz és elbeszélgetsz a gyerekeddel, hogy őt gúnyolják-e, hogy ő szokott-e másokat csúfolni! Ne várd meg, hogy a bántalmazás tettlegessé is váljon!