Verbális kontra tettleges bántalmazás (beszélgetés)

Nem értek egyet. Ez egyenes következménye a mai modern nevelési elveknek. Annak, hogy a családokban senki nem ér rá a gyerekével foglalkozni, vagy azért, mert rengeteget kénytelen dolgozni, amitől ő lesz frusztrált. Vagy azért, mert nincs kedve, vagy fáradt a gyerekével törődni, leülni vele játszani, beszélgetni, mesélni, neadjisten, a gyerekkel együtt mosni, teregetni, elkészíteni a vacsorát stb. és közben beszélgetni.

Mert a szülők sem tudják a problémáikat megoldani, gyakran használják az agresszivitást, akár tettlegesen, akár verbálisan. Mert sokat ülnek a gyerekek a képernyők előtt (legyen az tv vagy pc), ahol nem az agresszivitás mentes kommunikációt tapasztalják rendszeresen. Amikor a felnőtt nevet azon, ha valakivel baj történik, akkor a gyerekektől se nagyon lehet más reakciókat várni.

És tudom, egyszerűbb a pedagógusokra ráhagyni ezeket a problémákat, de az óvónő, a tanító, a tanár csupán kiegészíti a családi nevelést. A nevelés alapját a család adja.

Ezeket a terápia vezetéseket meg kell tanulni. tehát továbbképzésre, tanfolyamra kell menni, amit fizetni kell. Az óvod nem fizeti (általában), így az óvónő is inkább a saját gyermekére költi a pénzét.

Az, hogy valaki önszorgalomból utána olvas, az pedig nem elég ilyen problémák kezelésére.

Elsősorban otthon kellene nem bántalmazni lelkileg a gyereket, a társat, ehhez társulna a szabályrendszer, mert a gyereknek tudnia kell, hogy mit szabad és mit nem. S még akkor is a jól nevelt gyerek viselkedése is átfordulhat verbális, de akár fizikai agresszióba.

A másik fele a dolognak, amit itt a fórumon megfigyeltem: a gyereket kell megtanítani önvédelemre, mert egyrészt nem állunk mindig mellette amikor atrocítás érheti, másrészt abból, hogy anyuka/apuka leordítja a bántalmazó gyerek fejét mit szűrnek le a gyerekek? Semmiképpen nem azt, amit mi szeretnénk elérni.

A helyzet brutálisan reménytelen. :(

Miért természetes, hogy a tanárok, szülők napi szinten aláznak meg gyerekeket??? (Azért, mert túl vannak hajszolva, teljesíthetetlen, ráadásul értelmetlen feltételeket támasztanak minden munkavállalóval szemben a munkahelyek legalább 65 %-án.)

Lehet erről otthon beszélni, de mi haszna, ha az eredmény kimerül a verekedő iskolatársak videózásában?

Otthon kell elbeszélgetni róla, hogy mi az a lelki bántalmazás. Hogy a szavak mennyire tudnak fájni a másik embernek. Elmondani, milyen fontos az empátia, hogy a másik érzéseivel is kell foglalkozni, nem csak a sajátunkkal. Szituációkat átbeszélni, elmesélni egy történetet és tisztázni, abban a szituációban vajon ki mit érezhetett, stb.

Tudok olyan pedagógust, ahol zéró tolerancia van a szóbeli bántalmazásra is, már első osztályban tartott órákat, amikor erről beszélgettek. Nagyon fontos a gyerekek érzelmi nevelésében ez. Otthon is mindenhol foglalkozni kellene vele és minden tanárnak figyelnie kellene erre is.

Milyen módszereket javasolsz?

Jó ötlet beszélni róla, csak az én tapasztalatom az, hogy miközben ezen eltémázgatunk, addig a gyerekek egymást akár öngyilkosságig hajszolják.

Ha a szülők nem tesznek semmit a gyerekért, az óvodának kell, kötelezhetik a szülőket, hogy vigyék el vizsgálatra, tanácsadóba, pszichológushoz.

Nem tudom ez esetben az óvoda lépett-e például, nevtanba küldték-e a gyereket, fejlesztést előírtak-e neki, csinálták-e a fejlesztést a gyerekkel, vagy hogy amúgy honnan van diagnózis. Jártak-e egyáltalán szakembernél?

Szóval a konkrét esetre nem tudok mit mondani, mert sokismeretlenes egyenlet.

Köszönöm, hogy megkérdezted.

Nem kell tűrni, de megértéssel kellene hozzáállni. Meg kell hallgatni a gyereket, a szülőt. Érdeklődni, mit tesz a helyzet javítása érdekében, nem rögtön rossz szülőnek elkönyvelni. Vannak ilyenek is, elismerem, akik lépnek semmit, de nagyon sok szülő minden követ megforgat, mindent megpróbál, mégis rossznak vannak elkönyvelve. Az adhd nem nevelési hiba, az egyik legnehezebb anyaként azzal élni, hogy mindenki engem hibáztat mindenért. Hallgasd meg a verekedő kisfiú anyukáját! Sokszor már azért hálásak, hogy valaki nyit feléjük, nem csak a villámokat szórják a szemükkel a hátukba. A legrosszabb, ha a többi szülő összesúg, összefog és minden tárgyalás, átbeszélés nélkül indul el a hadjárat a gyerek ellen.

Az én gyerekem nem verekedős, inkább magába forduló és szorongó, és őt is verték és harapták óvodában.

Első körben érdemes az óvónővel elbeszélgetni. Ő tud jobban informálni a gyerekről és a szüleiről. Ő tudja, hogyan állnak a problémához, lehet-e velük összedolgozni, hogyan lehet velük kommunikálni. Ő tudja azt is elmondani, hogy az óvoda hogyan tud segíteni.

Én így tettem pl. egy harapdálós kislány miatt. A szülőkig végül el sem jutottam, mert megtudtam, hogy dolgoznak a problémán. A saját gyerekemmel átbeszéltem a dolgot, ha látja, hogy érik a baj a gyerekek között, inkább maradjon ki belőle.

A másik esetben egy olyan gyerek volt érintett, akivel nem volt különösebben sok probléma, de valamiért az én gyerekemet előszeretettel bántotta. Első körben jeleztem a tanár felé. Aztán mikor többször előfordult, volt, hogy én is megkérdeztem a kisfiút, hogy miért csinálja. Halkan, kedvesen. Nem nagyon tudott válaszolni. Aztán megkértem, hogy ha lehetséges, akkor ne bántsa a gyerekemet, mert ő mindig rendes vele és nem ezt érdemli cserébe. Nem fenyegettem, hanem szépen megkértem. Ez is hatott. Persze ez sem működik minden gyereknél. Fenyegetőzni nem szabad, mert egyrészt nem etikus felnőttként megfélemlíteni egy gyereket, másrészt pedig olyan lavinát tud elindítani két szülő közt...

Mindkét félnek nehéz.

Abban vagyok érintett és nagyon felgyűlt bennem minden idegesség, amikor leírtam a gondolataimat.

A szándékom ennél szélesebb volt.

Én nem teszek a gyerekemre! Nem tudom ezt honnan veszed és hogy merészelsz egy ilyet leírni valakinek, akit nem is ismersz! Ez téged minősít. Nem tudom, te láttál-e már gyereket, láttál-e már például speciális nevelési igényű gyereket! Vagy csak általánosítasz, hogy minden SNI-s mögött egy őt leszaró család van, akik elrontották? Hát elhiheted, rengeteg SNI család sorsát követem és nagyon sok helyen a lelküket is kiteszik a gyerekükért, gürcölnek, hogy legyen pénz a fejlesztésekre, amiket maguknak kell kijárniuk, mert az állam képtelen az előírt fejlesztéseket biztosítani. Szóval a munka után rohannak a fejlesztésekre, amiket maguk finanszíroznak, mindent elolvasnak az interneten, mit tehetnek még a gyerekükért, szeretik, nevelik és küzdenek vele, mert sokszor minden egyes nap egy küzdelem a gyerekkel és ÖNMAGUNKKAL is, hogy okosan csináljuk, amit a sors adott. Nem is tudod te, hogy miről irkálsz, mert ha tudnád, nem írtál volna ilyen egy anyának, akiről tudod, hogy adhd-s gyereket nevel! Téged is nagyon "elqrt" valaki vagy a sors, ha már ezzel a szóval dobálózol. Hát köszi.

Igen, az életem egy küzdelem. Küzdök magammal, a gyerekemmel, a pénzhajhászással, az általánosító, értetlen emberekkel, az iskolával, a többi szülővel vég nélkül! Sok mindent sikerült már elérnem, de még mindig sok az értetlen ítélkező. Néha alegnehezebb az ilyeneket lenyelni, mint amiket te is írsz. Légből beszélsz olyanokról, amiket nem ismersz.

"Amúgy közelről láttál már gyereket?"

Fogadok, hogy neked nincs. Olyan okos vagy, mint általában azok, akiknek még nincs is gyereke és valójában nulla tapasztalattal fröcsög másokra. Majd megtudod, miről beszélek, ha lesz.

Sokan kényelmesen félreértették, amit írtam.

A cikkben nem az én gyerekemről írtam, csak már felgyűlt bennem az ideg. Az enyémet csúfolni szokták, de az rajtam kívül senkit nem érdekel...

Eleve nem az adhd-s gyerekekről írtam!!!!

Hanem azokról a gyerekekről, akiken könnyen lehet fogást találni. Lehet az a gyerek

- kövér

- vékony

- rövidlátó

- pösze

- dadogós

- szegény, rosszulöltözött

- diszlexiás

- adhd-s

- alacsony

- magas

- valamiben más, mint a tömeg

Nem azt írtam, hogy pártolom az erőszakosságot, hanem azt, hogy azt komolyan veszik, közben pedig a verbális erőszakot is komolyan kellene venni! Egyre több gyerek boldogtalan, kitaszított, egyre több tini lesz öngyilkos! Az internet teret ad arra ráadásul, hogy szegény gyerekeknek otthon se legyen nyugalma. Akiket ott is zaklatnak, azokat ez iskolán kívül is kísérti.

A cikket azért írtam, hogy beszélgessünk arról, hogy igenis komolyan kell venni a szóban történő bántalmazást IS!