Titokban, tilosban

Tulajdonképpen véletlenül történt minden.

Azt gondolom, hogy harmonikus a kapcsolatunk. Nem vagyunk gazdagok, de nem nélkülözünk. Mindkettőnknek van munkája, amit élvezettel végez. Két sikeres középiskolás gyerekünk van.

16 éve vagyunk házasok. A párom 15 évvel idősebb nálam, tehát ő már 53 éves lesz az idén.

Eleinte minden rendben ment. Nem mondom, hogy nem vitáztunk néha, de semmi komoly. Őszintén szeretjük egymást, és mindig mindent meg tudtunk beszélni. Tudunk egymástól bocsánatot kérni, ami azt hiszem, nagy erény egy házasságban.

A problémák akkor kezdődtek, mikor a férjem 50 éves lett. Néha apróbb potenciazavarok jelentkeztek nála, aminek eleinte nem is tulajdonítottunk nagy jelentőséget. Akkor állt előléptetés előtt, kicsit több volt a munkahelyén a stressz, így betudtuk annak. Még el is tudtuk viccelni a dolgot.

Aztán meglett az előléptetés, de a gondok nemhogy szűntek volna, hanem mindinkább súlyosbodtak. Volt, hogy havonta, kéthavonta szeretkeztünk csak. Próbálkoztunk, de mindig kudarcba fulladt a dolog.

Kezdtem aggódni. Megbeszéltük, hogy ez nem mehet így tovább! Orvoshoz fordultunk.

Mindenféle vizsgálatot elvégeztek, de semmi szervi elváltozást nem találtak.

Írtak neki kék tablettát, de semmi.

Ekkorra már a kapcsolatunk is kezdett picit ridegebb lenni. A folyamatos kudarcok miatt nem mert próbálkozni nálam, én pedig kezdeményezni nem mertem, mert féltettem, hogy nem sikerül.

Közben majd' megőrültem érte, annyira kívántam!

Addig fajult a dolog, hogy idővel eljutottunk oda, hogy esténként inkább belém kötött, és veszekedést provokált azért, hogy biztosan ne közeledjek hozzá, ne legyen kedvem a szexhez.

Teljesen tanácstalan voltam. Esténként álomba sírtam magam, reggel dagadt szemekkel mentem be az irodába.

Tudom, hogy nincs senkije, nem olyan férfi.

Teljesen magamra vettem a dolgot. Még mindig szerettem, kívántam, de azt gondoltam, biztosan csúnya vagyok. 40 felé közeledve kövérnek, rondának gondoltam magam.

Nos, valóban volt rajtam némi súlyfelesleg.

Edzésbe kezdtem. Konditerembe jártam minden másnap. Kilométereket futottam, súlyokat emeltem. 8 hónap alatt meg is szabadultam 14 kilótól. Bombanő lettem, ezt nyugodtan állíthatom minden beképzeltség nélkül.

De semmi!! Nem történt változás. Ugyanúgy elutasított, csődöt mondott. Én pedig azt éreztem, hogy megőrülök. Nem értem célt nála, aki a legfontosabb az életemben. Ellenben a körülöttem lévő férfiak mind felfigyeltek rám, udvaroltak, bókoltak.

Ekkor találkoztam Vele egy augusztusi forró délután a konditerembe. Megszólított, beszédbe elegyedtünk.

Elmondta, hogy hónapok óta figyel. Tetszik neki, amit elértem.

Tetszett nekem, ahogy bókol. Nem nyomult, de nem is vettem volna komolyan, ha megteszi.

Egy jó testű, csinos, higgadt, nyugodt természetű férfi Ő, aki 25 éves.

Imádtam, ahogy megnyugszom mellette. Mindig átragadt rám a belőle áradó harmónia.

Hónapokig csak beszélgettünk, aztán egyszer felmentem a lakására. Ártatlannak tűnt, nem is gondoltam semmi rosszra. Viccesen hangzik, de így volt. Írt messengeren, hogy nem megy ma a terembe, mert megsérült, be van dagadva a karja. Tudtam, hol lakik, felmentem hozzá.

Tényleg elég betegnek tűnt.

Aztán pillanatokon belül nekem esett, mint egy őrült. Hirtelen azt sem tudtam, mi tévő legyek. Pánikba estem. Kértem, hogy eresszen, a szám könyörgött neki, hogy hadd menjek haza, de a testem az érintésére vágyott.

Nem ismertem rá! Az én mindig higgadt, csendes, nyugodt edzőtársam egy felajzott férfiállattá vált, aki majd' felfalt!

Eszméletlenül nagyot szeretkeztünk.

Aztán, miközben bevittem a kórházba a sürgősségire, a kocsiban megbeszéltük, hogy ez nem folytatódhat! Nem csak azért, mert 13 évvel vagyok időseb, hanem mert férjem van, akit szeretek, és nem akarom őt csalni.

Ebben meg is egyeztünk.

Kielégítve, de a lelkemben mardosó bűntudattal mentem haza. Úgy öleltem, csókoltam itthon a férjemet, mint egy megszállott. Nem tudta mire vélni a dolgot, de tetszett neki.

Teltek a hónapok, és mondanom sem kell, hogy én, és a csinos szeretőm kontaktusban maradtunk. Nem sűrűn, de havonta kb. egy alkalommal találkozunk, és hatalmasakat szeretkezünk.

Már nem beszélünk arról, hogy befejezzük. Nem tudjuk. Pedig én minden alkalommal úgy megyek fel hozzá, hogy szakítok vele. De aztán mégse.

Otthon jobb a légkör. Ugyanúgy ritkán szeretkezünk, de nem vagyok feszült, türelmetlen. Nincsenek dühkitöréseim, amik az utóbbi időben néha hatalmukba kerítettek. Több türelmem van a gyermekeimhez is, a munkámban is eredményesebb vagyok. Fizetésemelést is kaptam.

A férjemet továbbra is imádom, teljes szívemből szeretem.

Harmonikusabb a kapcsolatunk, mint eddig. Este összebújva alszunk el, nap közben kedves üzeneteket írunk egymásnak.

A múlt héten párterápiára is jelentkeztünk. Bízom benne, hogy minden helyreáll. Akarjuk, próbálkozunk.

Fogalma sincs, hogy van valakim. Nem is szeretném, hogy megsejtse, mert abba belehalna.

Tudom, hogy vele akarom leélni az életemet. Ugyanúgy töretlenül kívánom, mint 15 éve. Nagyon szeretem. Az életem értelme. Mégis megcsalom. Már lassan 5. hónapja van egy 15 évvel fiatalabb szeretőm, aki nem kérdez, nem követel, nem számoltat el, nem tartatja el magát, csak kielégít.

Nem akarom ezt sokáig csinálni, mert tudom, hogy amellett, hogy erkölcstelen, az én rendes, talpig úriember férjem sem érdemli meg. Arról nem is beszélve, hogy a szeretőm életébe is beköszönhet egy kapcsolat, és nekem félre kell majd állnom. De addig Ő van nekem, és lenyelve az utálatot, amit magam iránt érzek néha, ha tükörbe nézek, együtt töltünk egy-egy délutánt.

Titokban, tilosban.