Távkapcsolat (beszélgetés)

Nagyon szerelmes. Ő kedveli a férjem. És főleg sajnálja. És szerintem van olyan okos, hogy tudja, hogy ha miatta elhagynám a férjem, akkor a bűntudatomra, hogy magára hagytam a végső óráiban, rámenne a kapcsolatunk.

De attól már nincs bűntudatom, hogy elfogadom a szerelmet, miközben lassan már csak ápolónő leszek itthon.

Nem sejt. És mivel a "másik" jóval idősebb nálam, így könnyű ráfognom, hogy afféle apa-barátként szeretem.

Most pl együtt voltunk hárman, képzeld el a helyzetet. A férjem nem sejt semmit. Legalábbis én nem tudom elképzelni, hogy tudná és ne szólna.

Bár vannak vélemények, mely szerint tudja, de nem szól, mert így tud megtartani. Ő gyakorlatilag... meg vannak számlálva a napjai. Én így nem hagyhatom magára. Próbáltam, egyszerűen nem visz rá a lélek. És a "másik" megvár. De telik az idő és nem akarom elszalasztani, amit megkaphatok tőle, ha már gyakorlatilag áldozatot hozok. Mert mások már elmentek volna, én tudom, mert mindenki azt tanácsolta. Mert, hogy egyszer élek. Hát igen. Ezért élek egyszerre két életet. És szeretek megfeledkezni közben arról, hogy mi a teljes valóság.

Ha egyikőtök sem adja fel a saját életét, akkor... szóval, ha nem adnátok fel mindent a másikért, akkor... hát nem tudom.

Én mindent eldobtam volna. Egy valamit nem tehetek meg még mindig, és ezért nekem ez így pillanatnyilag jó.