Társfüggőség - ez nem happy end - 2. rész (gyógyulóban)

Hamar beláttam, hogy az önsajnálatnak, és a "mi lett volna, ha..." típusú feltevéseknek semmi értelme. Össze kellett szednem magam. Jó néhány év óta először most egyedül. Bizony, pasi nélkül.

Bevallom, azt hittem, rosszabb lesz. Rettegtem.

Másfelől legbelül eldöntöttem, hogy tartani fogom magam, és hogy semmi sem történik véletlenül, ebből is csak erőt nyerek.

Munkához láttam. Szervezem a tánccsoportomat, táncolok én is, és elkezdtem ismerkedni az ásványokkal, és rendszeresen eljárok futni. A barátaim a szünet miatt nemigen vannak a közelemben, ösztöndíjjal épp külföldön vannak, vagy a barátjukkal töltik a nyarat. És mégis, életemben először nem érzem magam egyedül!

Lassan tervezem, hogy hónapok óta először visszatérek a bulik világába is, amit jó ideje kerültem, hiszen mégis csak nyár van. Már úgy érzem, képes vagyok arra, hogy emberek közé menjek, és jól tudjam érezni magam.

Büszke vagyok arra, hogy kilábaltam ebből, és örülök, hogy találtam új hobbit, ami érdekel, és leköti a figyelmem. A volt páromra egyre kevesebbet gondolok, csak futólag villan be egy-egy kép. Az emlékek még fájnak, de biztos vagyok benne, hogy egyszer, sokára, talán évek múlva, de ugyanúgy rá fog jönni, hogy mi is történt, mint az ex-exem, aki csaknem 10 hónapig könyörgött, hogy menjek vissza hozzá, én vagyok élete értelme, akit majd feleségül akar venni.

(Annak idején természetesen ő szakított velem.)

Az élete szétcsúszott a nélkülem töltött év alatt: romlottak a jegyei, züllött haverokkal lógott, sokat ivott, rászokott a cigire is. Valahol érzem, hogy van igazság ezen a földön, és a volt párom is rájön majd egyszer, hogy amit tettem, az nem alapértelmezés.

Jelenleg nem vagyok szerelmes, de közel érzem magam a boldogsághoz. Egyet tudok: soha többet nem változtatom meg az életem főbb elemeit senki miatt. Se öltözködést, se hajviseletet, se a viszonyomat a barátaimhoz és a családomhoz. Anyukámnak nagyon sokat köszönhetek, szégyen nem szégyen, voltak olyan mélypontok, amikor kértem, hogy aludhassak az ő szobájában, matracon, mert rettegtem a rémálmoktól.

S hogy szeretnék-e kapcsolatot? Nem zárkózom el semmi elől. Végre egésznek érzem magam egyedül is, és nem vagyok már magányos.

Ha jönnie kell, jönni fog. De ha kapcsolat, az már az én szabályaim szerint fog működni, megőrizve a méltóságomat, az egyéniségemet.

Végezetül: ha valakinek tudok segíteni bármiben, írjon nyugodtan!