Magányomban álmodom

Egy út van kifelé ebből az elviselhetetlen érzésből, de az az út akármennyire is megközelíthetőnek látszik, nagyon messze van és nagyon kevés reményt nyújt a kiszabadulásra. Tudom banális az egész, de annyira szükségem lenne valakire. Csak itt lenne és álomban élhetnék.

Gyengéden átölel, érzem őt közel magamhoz, érzem a biztonságot, amit ad, érzem a szívdobbanását, hallom minden egyes lélegzetvételét, csak tart a karjai közt, melyek úgy csukódnak össze hátamon, mint mentsvárak kapui, miután a menekülő berohant rajtuk. Elmélyülünk egymás illatában, hagyjuk, hogy a különös aromák játszadozzanak a lelkünkkel, nem ismerünk a világra. Ott vagyok a karjai közt, fejem a vállára hajtom és tudom, hogy mosolyog. Nem látom, csak érzem, hiszen mindent érzek, ami vele és velem kapcsolatos. Mert a legszebb szál köt össze minket, s ez a tiszta, befolyásolhatatlan igaz szerelem.

Még ha múló is, itt és most tökéletes. Egy olyan érzés, mely örökre az emlékezetünkbe forrasztja a pillanatot. A lehetetlen elérésének az érzése kavarog körülöttünk.

Tovább ölel gyengéden és könnyedén. Lassan fölemelem a fejemet a válláról, ő meg kicsit elenged, de csak annyira, hogy szemtől-szembe lehessünk egymással. Akkor kedvesen és mosolygón a szemembe néz, nagy ihletettségemben meg is feledkeztem az arcomon legördülő könnycseppekről, melyeket a boldogság hatására hullattam. Ő látja őket és újra elmosolyodik. Derekamat már csak egy kézzel tartja, az én két kezem még mindig az ő nyakát öleli. Lassan és nyugodtan közelíti arcom felé puha és vékony kezét, majd egy gyöngéd érintéssel letörli a lefolyt könnyeket. Elpirulok, hiszen mélyen a szemembe néz, annyira mélyen, hogy kiszolgáltatottnak, sérthetőnek érzem magam tőle. Belém lát, persze, hiszen egy mély és csodás érzelem vezérli szemét. A pír lassan eltűnik gyermekded arcomról, ő még mindig néz, néha elmosolyodik. Élvezi teljes fölényét velem szemben. S fölénye az én arcomra is mosolyt lehel, csak megnyugvást áraszt és biztonságok, nem zsarnokoskodást. Lassan újra hozzám ér. Keze már gyenge pontot érint. A vállamat simítja, majd a hajamban veszik el. Lecsukom a szemem és érzem, hogy újra pír fedi be az arcomat. A gyengédség, ahogy a hajamba túr, egészen lehengerlő. Mintha nem is én lennék, s mintha teljesen álmodnék, hiszen tudósi pontossággal írom le ezt a pár másodpercet, ami alatt a tökéletesség uralkodik fölöttünk. Ahogy a hajammal játszik, újra kislánynak érzem magam, ártatlanságom teljesen átad neki. Lassan közeledik, közel hajol és lágy kedvességgel megcsókol. Hirtelen a mennybe röpít az érzelmek hulláma. Itt van, a karjában tart, a hajamat simogatja, amivel gyöngéden az őrületbe kerget, s életet lehel az ajkaimra. Kész tanítani, tanítani minél többre és minél kellemesebbre. Hirtelen a lágy pici csók szenvedélyes csókolózássá fordul. És élvezem, teljes szívvel rá vagyok hangolódva, beleremeg minden kis porcikám..érzem, hogy hozzá tartozom, teljesen lélekben és testileg. Olvas a gondolataimban, magához húz, és a fülembe suttogja, hogy mellettem van és vigyáz rám.

Odalép a CD lejátszóhoz és egy kellemes dallamú számot tesz föl, a lelkem táncol, odamegyek és hozzásimulok. Kézen fog és a kandalló elé vezet, leülünk a földre, majd egymás karjaiba borulva élvezzük a látványt. Egymásra mosolygunk, néha beledúdolok a dalba, néha fergeteges csókcsatát játszunk. Nem beszélünk, nem mondjuk ki, minek is, hisz a legfontosabb, hogy mindketten érezzük. Szeretem és szeret. Lassan a mellkasára borulva alszom el, és érzem, hogy elégedett mindennel, a perccel, velem, azzal, ami köztünk van, magával és mosolyog, úgy, mint ezelőtt, mikor először tartott karjaiban. Nézi, ahogy kis megtört angyala nyugodtan alszik.

Miért jön, hogy most sírjak...talán mert képzeletben megélni az egészet intenzívebb, mint élőben..intenzívebb, hiszen ezerszer több a vele járó fájdalom.