Bianka érkezése, avagy alig várom, hogy újra átéljem!

7 év együttlét, 3 hónap házasság után költözött a pocakomba Bianka. A második hónapban sikerült, pedig felkészültem, hogy nehezen fog menni, mert inzulinrezisztenciám van. Hála istennek tévedtem.

6 hetesen vérezni kezdtem, egy hónapig feküdnöm kellett. Nagyon féltem, hogy elveszítem őt. De szerencsére velünk maradt, igaz, egyszer 17 hetesen is bevéreztem, szívritmuszavarom is lett a terhesség alatt. Nem is dolgoztam sokáig, csak a 18. hétig. Nehezen bírtam az egy órás bejárást. Diétáztam végig az IR miatt, 9 kilót szedtem fel, így szülés után 59 kg voltam, 2 kiló ha maradt rajtam.

Különösebb gond nélkül jutottunk el a 37. hétig. 35 hétig farfekvéses volt, aggódtam nagyon, mert húgom sajnos emiatt lett értelmi sérült. Császárra készültünk, de a terhesség vége fele haladva egyre jobban vágytam a természetes szülésre.

Bius nagyon aktív baba volt, imádtam, ahogy mocorog, sokszor szülés után is vártam azt az érzést, amikor a hátamra feküdtem, amit a pocakban művelt. Nagyon hiányzott a rugdosódás. Szóval ennek az aktívságnak köszönhető szerintem, hogy 37+5 naposan beindult a szülés. Este 5 körül vizsgált az orvos, egy centire voltam ekkor nyitva. Anyáék hazavittek magukhoz, aznap ott aludtam, férjem éjszakára ment dolgozni, nem akartam egyedül lenni. Hazamentünk, de éreztem hogy valami nem oké. Soha nem volt egy darab jósló fájásom sem, most viszont rendszertelenül jöttek. Zuhanyoztam, sétálgattam, közben távozott a nyákdugó, és vérezgettem.

Este 8-kor mondtam Anyáéknak, hogy vigyenek be. Közben beszéltem a szülésznőmmel is. Megvizsgáltak: egy ujjnyi. Felvittek ugyan szülőszobára, de szülésznőm nem sok esélyt látott, hogy ebből baba legyen egyhamar. Már ekkor mondtam, hogy kizárt, én éjjel megszülöm ezt a kislányt!

Anya a vizsgáló előtt sírt, mikor kijöttem, én vigasztaltam. :) Ő mar tudta, mi vár rám. Én végig hihetetlen optimista voltam, egyáltalán nem féltem a szüléstől. A szülőszobán labdára ültem, rengeteget segített, elkezdtem nyílni. Éjfélig tök jól elvoltam, ekkor 5 centire nyíltam ki. Közben befutott a férjem is 11 fele, Anyáék autóztak érte 50 km-t, majd ő még otthonról bejött félóra alatt. Szóval éjfélkor burkot repesztettek, kaptam oxitocint is. Na, innentől durva volt a dolog. Elképzelni sem tudtam, hogy ilyen fájdalom létezik! Gázt szívtam, de inkább csak az elmémet tompította, ugyanúgy fájt. Annyira nyomtam az arcomba a maszkot, hogy az orvosom szólt a férjemnek, hogy vegye el tőlem, mert eltöröm az orrcsontom. :) Szülés után pár napig látszott a maszk nyoma az arcomon, nehezen jöttem rá, mi az a sötét kör az orrom, szám, állam körül. Naggggggyyyyon lassan telt az idő, mérgelődtem magamban, hogy miért nem csinálnak semmit?? Utólag szégyellem, de kértem az orvost, hogy császározzon meg. Persze nem tette, hiszen minden rendben zajlott. 3 óra előtt nem sokkal éreztem a tolófájásokat, ami számomra hatalmas megkönnyebbülés volt, erőre kaptam, pár nyomásra meg is lett Bianka. 3 óra 10 perckor, 2900 grammal és 51 cm-rel. Olyan kis csúszós volt, ez maradt meg bennem. :) Rám tették, de őszintén szólva alig emlékszem ezekre a pillanatokra, akkora megkönnyebbülést éreztem, hogy csak hagytam, hagy pihenjünk mindketten. Nem sírtam, de utána nagyon bepótoltan ezt a dolgot, hatalmas érzékenységet hozott ki belőlem a kislányom!

Férjemen csodálkoztam, nagyon nem bírja a vért meg hasonlókat, erre még a köldökzsinórt is elvágta. :) Végig bent volt, folyton kérdezgettem tőle, hogy nagyon hangos vagyok? Állította, hogy nem, és hogy nagyon ügyes vagyok. Én meg mindig mondtam neki, hogy ne hazudjon, nem vagyok ügyes. :)

Összességében gyorsan megszületett Bianka, az első kis fájások este 8 körül kezdődtek, éjféltől volt durva a dolog, az a 3 óra volt nagyon fájdalmas.

De ahogy írtam is, mostanában nagyon sokat álmodok szülésről, szeretném még legalább egyszer átélni, a nagy fájdalom ellenére is megéri.

Bianka már másfél éves, 15 hónapos koráig szopizott, a mozgékonysága megmaradt, mindent nagyon hamar csinált. Igazi kis nyughatatlan természet, de nagyon anyás, én meg nagyon biankás. :) De gondolom ez így természetes. Összességében jó érzés visszagondolnom a szülésre, kellemes emlékként maradt meg számomra.

Kép: pixabay.com