Párkapcsolati kríziseink II. Ami belőlünk és szüleinkből hiányzott

„Ez is elmúlik egyszer”.

Ehhez csendre lenne szükségünk. Létezik olyan pillanat, amikor csend van, nem teszel semmit, csak létezel? Sokan még sohasem találkoztak ezeknek a pillanatoknak a csodájával.

Bármerre megyünk, zaj kísér. Az autóban, a munkahelyen, a bevásárlóközpontokban szűnni nem akaró a zaj, a hangos zene. Ez megakadályozza, hogy kapcsolatba lépjünk saját legbelső lényünkkel. Számtalan tennivalót találunk napközben, ami elvonja figyelmünket magunkról és ez által kapcsolatunk problémáiról is. Munkába menekülünk, barátok, barátnők sokaságával vesszük körül magunkat, és párunkkal sem kettesben megyünk szórakozni (ha eljárunk még egyáltalán) hanem szép számú társasággal.

Ha belegondolsz, valóban nem könnyű ellazulni, ha tudjuk, hogy kapcsolatunk a végét járja, vagy párunk éppen félrelép valakivel. Ennek ellenére meg kell próbálnod. Abban a pillanatban, amikor úgy érzed, hogy válsághelyzetbe kerültél, ne kezdjél kapkodni, vagdalózni, és hirtelen felindulásból döntéseket hozni. Mint tudjuk – kineziológiai alaptörvény – stresszhelyzetben nem tudunk felelős döntéseket hozni, mert agyunk 75%-a a stressz hatására blokkolódik. Próbáljunk megnyugodni, és gondoljunk Osho egyik igaz mondására, miszerint: „ez is elmúlik egyszer”. Értsük meg, hogy jelenlegi kapcsolati válságunk nem az ellenségünk, ez csak egy élethelyzet, mely tanítani szeretne számunkra valami fontosat.

Gondold át, mi okozza a problémát.

Talán nem bízol az érzéseidben. Félsz a valódi közelségtől, ezért nem engedsz közel magadhoz senkit. Lehet, hogy már régóta nem érzed a szerelem kezdeti szép érzését.

Úgy érzed, társad semmit nem tud rólad és nem ért meg Téged.

Talán ellenszenvesnek is érzed már a párodat, és nem kívánod sem a jelenlétét, sem a szexualitást vele. Vagy nem bízol már benne, és sejted, hogy titkos utakon is jár. Magányosnak érzed magad mellette. Úgy érzed, párod bezárkózik, és nem mutatja ki valódi érzéseit. Lehet, hogy azt érzed, halálosan unalmas az élettársad mellett.

Párkapcsolatunk válsága tükröt tart önmagunknak.

A fentieken kívül még számos gond adódhat kapcsolatodban. Mielőtt felelősségre vonnád párodat, kérlek, vizsgáld meg problémádat. Mi az, amit hiányolsz társadból, és ez milyen mértékben van meg benned? Melyek azok a tulajdonságok, amellyel szeretnéd, ha ő rendelkezne, és ezekkel rendelkezel-e te magad? Nagyon gyakran társunkban önmagunkat kapjuk. Ha szeretnénk, hogy párunk megbízható legyen, meg kell vizsgálnunk, mi hogyan is állunk a megbízhatósággal. Minden párkapcsolati probléma rámutat egy sérülésünkre, amely legtöbbször gyermekkorunkban keletkezett. Azt is mondhatnánk, hogy a párkapcsolatunk válsága tükröt tart önmagunknak.

Előfordul, hogy megtaláltuk a boldogságot.

Ilyenkor történik meg, hogy nem hisszük el, megérdemeljük a boldogságot. A legtöbb ember retteg attól, hogy megkapja azt, amit akar. Ez nem állna összhangban a saját magáról alkotott elképzeléseivel. Néha jobban félünk vágyaink beteljesülésétől, mint bármilyen sorscsapástól. Negatív énképünk miatt nem tudjuk elhinni, hogy mi is kellünk valakinek. Ha mégis „akad jelentkező” rögtön keressük a hátsó szándékot. „Biztosan van valami, magamért nem szerethetnek”, gondoljuk. Szörnyen félünk attól, hogy valaki megismeri a lelkünk mélyén zajló folyamatokat.

Rohangálunk egyik kapcsolatból a másikba.

Oly régóta tesszük ezt, hogy már elfelejtettük, milyen az igazi szeretet, milyen csodálatos érzés megosztani minden érzésünket, lelkünk titkai egy másik emberrel. Elfelejtettük, milyen érzés megbízni egy „idegenben”. Hiányzik az ősbizalom érzése. Sokan vannak köztünk, akiknek valamelyik szülője – ez általában az apa – elköltözik, elhagyja a családot. A gyermek még nem érti, mi miért történik, és magát okolja a történtekért. „Biztosan én voltam a rossz, ezért ment el”. Tudat alatt ez zajlik a gyermek lelkében. Később, ha a gyermek felnőtt, és amikor közelebbi kapcsolatba kerül egy férfival, a fenti érzés aktiválódik. Úgy fogja érezni, bármit tesz is a kapcsolatért, senki nem fogja mellette jól érezni magát. Úgy érzi majd, hiába próbál megváltozni bármilyen irányba, úgyis cserben fogják hagyni, mellette senki nem fog megmaradni. Ha már volt korábbi rossz tapasztalata – például előző párja félrelépett – azután senki nem fogja meggyőzni őt arról, hogy van valaki, akinek szüksége van rá.

A fenti problémák gyökerei mind-mind a gyerekkorba nyúlnak vissza.

A gyermekkori szenvedések életre kelnek.

Életünk során rengeteg olyan dolgot kirekesztünk az életünkből, melyet fontosnak tartanánk.

Ekkor lelkünkbe különböző védekező mechanizmusok lépnek életbe, melyek meg akarják akadályozni, hogy a gyermekkorunkban átélt félelmek, szenvedések ismét életre keljenek.

Ilyenkor csak azt érezzük, hiányzik belőlünk az életenergia. Ezek után kérlek, ne szüleidet hibáztasd az életedben felmerülő problémák miatt, hisz ők sem tudtak nekünk olyat adni, amit ők maguk sem kaptak meg. Amiben mi hiányt szenvedtünk gyermekkorunkban, szinte biztos, hogy abban szüleink sem bővelkedtek. Minden generáció csak azt tudja továbbadni az utódoknak, aminek saját maga is birtokában van.

Tudatalatti sérüléseink a legkülönbözőbb formákat ölthetik.

Ha a gyermek egy olyan családban nőtt fel, ahol napirenden volt a pénzzel kapcsolatos veszekedés, probléma, nála a „pénz” kérdése aktiválhatja a problémákat későbbi kapcsolataiban. Abban a pillanatban, amikor saját kapcsolatában pénzügyi gondok merülnek fel, rögtön pánikba esik, akkor is, ha a probléma csak elenyésző.

Ha páciensünk gyermekkorában agresszió elszenvedője volt, vagy ha szülei közt tettlegességre került sor, későbbi kapcsolatai során nagy az esélye arra, hogy hasonlóan agresszív társat vonz magához. Mihelyt érzelmileg közelebb kerül egy férfihoz, pánik fogja el, és menekülésre készteti. Fél attól, hogy gyermekkori élménye megismétlődik.

Felsorolhatnánk még számos hasonló esetet, amikor gyermekkori traumáink jelenlegi kapcsolataink problémáinak kiváltó okai lehetnek.

Folyt.köv.