Szerelmünk története

A mi ismeretségünk még 2000-be nyúlik vissza, amikor is az iskola befejezése után munkába álltam. Ekkor találkoztunk először és azonnal szimpátia alakult ki közöttünk. Ám idővel ez a szimpátia az Ő részéről szerelemmé fokozódott. Mivel még fiatal és tapasztalatlan voltam, egészen kislányos elgondolásaim voltak a Nagy Ő-vel kapcsolatban, így ez az érzés egyoldalú maradt. Azonban továbbra is jó barátok maradtunk - miközben neki ez nagyon nehéz volt, hisz mást szeretett volna. Minden nap találkoztunk és amellett még leveleket is váltottunk egymással. Úgy alakult, hogy eközben én összejöttem egy másik kollégámmal, akivel nyolc évig együtt is éltünk. Eleinte ez nagyon megviselte a barátomat, de aztán belenyugodott a ténybe, hogy mi nem lehetünk soha egy pár.

Az élet úgy alakult, hogy Ő máshova ment dolgozni majd barátnője is lett akivel évekig együtt voltak. Eközben az én kapcsolatom lassan, de biztosan kezdett romlani, főként mert a párom nem vetette meg az alkoholt. Már szinte elviselhetetlenül rossz volt az élet, amikor egy régi barátokkal szervezett bulin ismét találkoztam Vele! Ahogy megláttam, abban a pillanatban akkorát dobbant a szívem, hogy szinte hallottam is! Legszívesebben szó nélkül a nyakába ugrottam volna, de persze tudtam, hogy nem lehet - akkor még barátnője volt és évek óta nem is találkoztunk. Egész este szemben ült velem, de alig beszéltünk. Mi hamar otthagytuk a bulit, mert a párom ismét hozta a formáját. De néhány nap múlva msn-en beszélgetni kezdtünk és megint olyan volt az egész, mint amikor megismerkedtünk.

Két hónapig "beszélgettünk", sms-eket váltottunk és egyszer-kétszer találkoztunk is és olyankor nagyon sajnáltuk egymást a félresiklott életünk miatt. Idővel azt vettem észre, hogy hiányzik, ha nem ír, ha nem hallom a hangját.

Egy nagy veszekedést követően 2008 karácsonyán hazamentem anyuhoz és többé nem mentem vissza a páromhoz! Elég volt a folyamatos megalázásból, italozásból stb.

Még aznap találkoztam Vele, mert áthívott egy barátokkal töltendő estére. Ugyan nem voltam túl jó társaság, mégis mikor ketten maradtunk, nagyon sokat beszélgettünk. Rájöttem, hogy szeretem Őt, ami hihetetlen volt még számomra is. Ő már akkor nem volt kapcsolatban, így azonnal oda is költöztem és olyanok voltunk, mintha már évek óta házasok lennénk - jó értelemben. Segített átvészelni a szakítással járó lelki nehézségeket - mert nyolc év mégiscsak sok idő, még ha rosszul is alakult - , mellette újra sikerült felépíteni a romokban heverő önbizalmamat és olyan szerelemmel van irántam még ennyi év után is, amit néha még most sem merek elhinni!

Viharos gyorsaságú szerelmünknek már gyümölcse is van:) Igen, hisz alig egy hét után megfogant a kislányunk, aki tavaly szeptemberben született, és akit mindennél jobban imádunk!

Minden nap megköszönöm az életnek ezt a hatalmas ajándékot, amit kaptam! A családomat!