Titkos szerelem

Sose gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen szituációba kerülök. Mindig tisztán játszottam, nem titkolóztam, amíg be nem következett ez a bizonyos dolog az életemben.

Tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy szerelmes típus, mindig próbáltam semlegesebb maradni az érzelmekben, mint más, hogy ne fájjon és hogy ne érjen több csalódás.

Most viszont úgy érzem, sose szerettem még ennyire senkit. Életemet adnám érte, mindent megtennék érte, hogy boldognak lássam.

Egy probléma van, hogy ezt nem mutathatom ki mindenki előtt.

Kezdem az elejéről:

Kb. 6-8 éves korom óta ismerem a mostani párom. Nagyon sokat volt nálunk, nagyon jó kapcsolatban van szüleimmel és testvéreimmel. Úgy tekintettek rá, mint fiukra és én úgy tekintettem rá, mint bátyámra egy ideig. Ahogy teltek múltak az évek éreztem valami mást, mélyebbet. Mindig ott volt mellettem, mindenben segített. Aztán volt pár év amikor nem nagyon láttuk őt, élte a saját életét. De akár hányszor szóba került vagy összefutottam vele, mindig ugyanazt éreztem, mint régen. Fontos nekem.

Aztán egyszer felbukkant megint hosszú idő után és ismételten elkezdtünk összejárni. Sokszor meglátogatott minket, ugyanolyan volt, mint régen. Ekkor már 20 éves voltam, ő pedig 31. Éreztem, hogy neki sem vagyok már közömbös, és hogy másképp tekint rám, mint eddig, de én nem mertem lépni, ahogy ő sem.

Aztán időközben lett egy párom és neki is. Ő a legjobb barátnőmmel jött össze az én segítségemmel, persze a fiú nem tudta, hogy én milyen érzelmeket táplálok iránta. Legjobb barátnőmmel pedig beszélgettünk erről, de mivel amikor ők összejöttek, már nekem is volt párom, így nem hezitáltam sokat, megmondtam neki, hogy engem nem zavar, és amúgy is ki vagyok én, hogy megmondjam neki, kivel legyen és kivel nem. Amikor pedig először láttam őket ölelkezve, olyan volt, mintha egy darabot téptek volna ki a szívemből és nem értettem. Később sikerült az érzelmeimet és a gondolataimat elterelni erről és az akkori párkapcsolatomra koncentrálni. Májusban véget vetettem ennek a kapcsolatnak és rá egy hónapra ők is szakítottak.

Utána a fiúval nagyon sokat beszélgettünk, volt hogy hajnali 6-ig csak beszélgettünk, beszélgettünk.

Aztán eljött az augusztus, volt egy buli, amin nagyon jól érezte mindenki magát. Mi a buli után szokásunkhoz híven ismét beszélgettünk és elmondta nekem, hogy mennyire fontos vagyok neki és már rég óta kerülget engem és én vagyok az a nő, aki neki kell, de nem értette először, hiszen kiskorom óta ismer és nagyon szokatlan neki, hogy most ilyen érzelmeket táplál irántam.

Csak ámultam-bámultam, levegőt nem kaptam, hiszen én is hasonlókat éreztem iránta. Ez eddig mind szép és jó volt, aztán jött a kérdés mi lesz a szüleimmel, mert el kell, hogy mondjuk majd nekik, hiszen nem titkolózhatunk.

Meg is beszéltük, hogy meglátjuk,hogy fog alakulni köztünk és annak függvényében cselekszünk.

Időközben pedig a legjobb barátnőm rájött, arra hogy mi együtt vagyunk, ami nagyon fájt neki és meg is értettem: döntés elé hozott vagy Ő vagy a Fiú.

Hirtelen döntöttem: a barátság mellett. Amit nem sokkal rá hamar meg is bántam. Elkezdtem gondolkodni, hogy én elviseltem, hogy vele volt, bármennyire fájt, mert az ő boldogsága nagyon számított nekem. És amikor szakítottam miatta ezzel a fiúval, akkor nem volt mellettem, pedig tudta, hogy milyen nehéz döntést kellett hoznom.

A fiúval 2 hétig bírtuk egymás nélkül.

A barátnőmmel pedig rendeződtek a dolgok...én bocsánatot kértem tőle és ő is, hogy ilyen döntés elé hozott és elmondta, hogy nem akar közénk állni.

A fiúval már lassan 7 hónapja együtt vagyunk, nagyon szeretem és ő is engem. Mindent megtennék és megteszek azért, hogy ez jól működjön továbbra is.

Már csak egy dolog vár megoldásra, a szüleim. Sokszor felhozta nekem már párom, hogy mondjuk el, amire sokszor nem reagáltam úgy, ahogy kellett volna és fordítva.

Félek attól, hogy teljesen megváltozik köztük a viszony, félek, hogy nem fogják elfogadni azt, hogy mi együtt vagyunk, nem fogják elfogadni a döntésemet.

Igazából nem is magamat féltem, hanem őt. Hiszen én a lányuk maradok, akármi is történik, de vele? Vele mi lesz?

Remélem hamarosan rendeződnek a dolgok és nyíltan felvállalhatjuk egymást. Én megpróbálok neki mindenben majd segíteni, hogy könnyebb legyen ez a lépés mindkettőnknek.

De még egyszer nem tudnék elszakadni tőle. Túlságosan szeretjük egymást, hogy ez menjen. Nem létezek nélküle.

Tudom, nem egy nagy történet ez, és másoknak sokkal nagyobb bajai, gondjai vannak. De úgy érzem le kellett írnom ezt a kis történetet, ami még nincs befejezve.

Még mindig nehezen tudom elhinni, hogy együtt vagyunk. Kis korom óta ismerem őt, különös megmagyarázhatatlan szál köt össze minket.

Tudom, hosszú és nehéz út fog elvezetni odáig, hogy minden rendben legyen körülöttünk, de hiszem, hogy sikerülni fog, mert akarom!