Saját családra vágyódva

A Páromat a családom nem igazán fogadta el, ez sajnos a mai napig így van. Párom se szereti őket.

Egy év után összeköltöztünk, jól kijövünk egymással, problémáinkat eddig még mindig sikerül megoldani.

De most oda érkeztünk, hogy nem tudom, mit tegyek. Nyáron egy vitánk után elment, de csak egy éjszakát töltöttünk külön, mert másnap visszajött és azt mondta, hogy gyűrűt akar húzni az ujjamra, szeret.

Aztán telt az idő és semmi nem történt. Kérdeztem tőle, hogy meggondolta magát? Felvetettem neki azt, hogy szeretném, ha vennénk egy közös lakást, összeházasodnánk és terveznénk a kisbabát 3 éven belül.

Tele vagyok a jövőnket illetően tervekkel, de az a baj, hogy csak én. Ő ugyanis azt mondta, hogy nem érzi, hogy házasodni szeretne, a gyereket meg főleg nem. Meg hogy az én családomba nem szívesen vinné a gyereket, mert biztos, hogy állandóan beleszólnának a nevelésbe, meg az életünkbe és akkor miattuk válnánk el.

Hiába próbálom meggyőzni, hogy ha tényleg bele akarnának szólni, úgysem hagynám. Az igaz, hogy régebben a szüleim szerették megmondani, hogy mit csináljak én meg úgy ugráltam, ahogy ők fütyültek, hogy megfeleljek nekik.

De mára már úgy érzem ebből kimásztam. Szerintem Ő nagyon fél a felelősségvállalástól. A múltkor mondtam neki, hogy ha nem változik továbbra sem az álláspontja, akkor be is fejezhetjük a kapcsolatot.

Láttam rajta, hogy ő is nagyon őrlődik a dolgon, aztán azt mondta, hogy azt szeretné, ha határozottabb lennék a szüleimmel szemben, hogy álljak ki magamért és őérte (erre régebben volt példa, hogy nem így történt).

Azt mondta, hogy ha látja, hogy ezen változtatok, akkor elvesz. Nem akarom magam ráerőltetni sem. Nem tudom eldönteni, hogy érdemes-e várnom, vagy ez is csak egy időhúzás és esze ágában nem lesz családot alapítani?

Ti mit tennétek a helyemben?