Törés

A testvérem most 10 éves és negyedikbe fog járni, de nem tornázhat, nem korcsolyázhat, nem játszhat labdajátékot. Hogy miért? Mert az orvos szigorúan felmentette. A történet 3 évvel ezelőtt kezdődött, éppen az általános iskola első évét fejezte be a kisöcsém, kezdődött a nyár és június közepétől táborba járt a többi osztálytársával. Nagyon szerette a tábort, élvezte, mindig életvidám gyerek volt.

Majd július 5-én történt egy kis fordulat, ami nagyon megváltoztatott mindent, mert öcsi fogta magát és felment a galériára, hogy majd levesz onnan egy labdát, s át szeretett volna mászni az alatta lévő szekrényre, meg is tette, de mindezt másodpercek leforgása alatt, majd ott megcsúszott és egy kb. két métert esett, legókkal teli szőnyegre esett rá, a karját érte az ütés, ami szilánkosra illetve porosra tört.

Édesanyám azonnal bevitte a kórházba, ahonnan átszállították a Nagyvárad téren lévő gyerekkórházba, ott az orvos 5órán műtötte. Amikor kihozták a műtőből még aludt és egy vas támasztotta ki a kezét, félig behajlítva rögzítette az orvos a kezét, ironikusan mondta anyának, hogy "összetákoltam a fia kezét". Amikor felébredt nagyon fájt neki, mindig fájdalomcsillapítót kapott, amitől enyhült a fájdalma, de koránt sem volt minden jó, mert újra meg kellett műteni, kb.egy hónap múlva, hogy kivegyék a vasat a karjából. Meg is történt a második műtét, hasonló időt vett igénybe, mint az első, de valami nagyon nem stimmelt, egyáltalán nem olyan volt a karja, mint kellett volna, mintha ki lett volna fordítva.

Majd elvittük egy másik orvoshoz a tesómat, s az orvos megállapította, hogy fordítva lettek összeillesztve a csontok, s így soha nem fog jól illeszkedni. Anyu nagyon mérges volt az orvosra, mert ami akkor iróniának tűnt, arról kiderült, hogy szó szerint igaz volt, tényleg összetákolta.

Megműtöttek újra, megint vasak tartották össze a karját, majd újra, hogy kivegyék a vasakat, s azóta volt egy újabb műtét is, egy korrekciós is. Már az 5. műtéten van túl a testvérem, de nem volt az utolsó és nem is a következő lesz az. Sok műtét vár rá, napi gyógytorna, úszás, s ennek ellenére nem sok a javulás.

Az orvos megmondta, hogy nem fizikai munkával fog érvényesülni. Ő még nem fogja fel veszteségnek, ami vele történt bár néha vannak ezzel kapcsolatban furcsa kérdései, amik hallatán összeszorul az ember szíve pl." engem egy lány sem fog szeretni ilyen kézzel?" :(

Még sok műtét vár rá, de nagyon nagy akarata van, ami irigylésre méltó, sokan szeretnénk ilyen kitartóak lenni és megtalálja az életben az apró örömöket, bár sok mindent nem élvezhet úgy, ahogyan azt mások, de ő mégsem érzi magát kevesebbnek.

Tényleg tanulságos a történet. Igaz az is, hogy pillanatra sem szabad szem elől veszíteni a gyerekeket, mert elég néhány másodperc és megvan a baj.