Szeretet vagy önfeladás? (beszélgetés)

OK!

(Gondolom nem kell, hogy visszakeressem a dolgot)

Óha, hát köszönöm, de ezek szerint volt olyan helyzet, ahol Te beszóltál, én pedig ügyes voltam? :):) Nahhát, hogy én milyen ügyes vagyok!

Nincs mit egyébként, én is köszönöm. Szerintem tanuljunk belőle mindketten... mit szólsz?

(ha már így szóba hoztad)

Sokkal intelligensebb vagy annál, hogy veled összeakaszkodhattam volna. :)

Még ha - szándékom ellenére - bunkó módon szóltam is be neked, ügyesen kezelted a dolgot. :)

Amit itt is, utólag is köszönök szépen.

(Ha már egyszer szóba került)

Mindig is az voltam. :)

(Még akkor is, ha nem így látszott)

Miért?

Hol írtam én azt, hogy lebecsülném?

Nagyon is tisztelem a kort. Éppen ezért jeleztem, hogy meggondolatlanság!

Kifejtsem bővebben?

Előre elnézésed kérem, mert nem illik emlegetni senki - különösen egy nő - életkorát, de ahhoz, amit írni fogok, mégis csak hozzá tartozik.

Tehát, ha mindezt feleennyi idősen tennéd, akkor azt mondanám, hogy rajta!

Most már inkább meggondolatlanságnak nevezném.

... a leányka lépett le. A fiam van itthon, ő 17 éves. Karakán, stram gyerek, szüksége lesz az önálló, független életre, ez látszik rajt... én meg segíteni fogom. :)

De én is látok a közelben fiúgyermekeket, húszonévesen még otthon vannak... A "menyed" is veletek lakik legalább? :)

Akkor biztosan lánygyermek,ugye?

Nekem 20 éves fiam van, de nem látom rajta, hogy mozdulni akarna. Viszont van már fél éve "menyem" is. Érdekes dolog ez is...

... hát kénytelen voltam, mert útra kelt... és váratlanul... :)) az egyik. :)

... a másik még velem van, de látom a jelét már, hogy ő is gyorsan szárnyakat bont. Magbiztos, lendületes, törekvő... de ezt majd már rutinból engedem el. :)

...igen, már nyugodt. :) ... pedig anyukám mondta az elején is, hogy "nyugodj meg, ezt a kislányt Te nevelted, és amit beletettél, benn van... kitörölhetetlenül... "

... de nagyon nehéz volt, újra tanulni az életet... annyira nehéz, mint valamikor az én szüleimnek... miattam. :) Érdekes helyzeteket produkál az élet. :)

Ebben igazad van. Nem tapsikolna az ember, és védeni is kell. Viszont hagyni is, hogy tapasztaljon és ha bajság felé megy és ha normális értékeket közvetítettél, akkor rájön ő is hamar, hogy rossz úton jár és vissza is tér!!!

"A madarat nem szabad kalickában tartani, mert ha szabadon akarod egyszer engedni, már félni fog az ismeretlentől és visszarepül anélkül, hogy körülnézne..., De ha engeded szárnyalni, körülnézni, mindig vissza fog térni hozzád" !

... valamikor én is döntöttem, kijöttem a házból... apum kiabált utánam, hogy nem vagyok többé a gyereke... anyum meg csak sírt.. és én csak mentem, 18 éves voltam...

... visszakaptam... 18 éves volt a lányom, és ment... és ment...

... az ilyen leszakadások talán az igaziak, amikor valós, önálló, új élet kezdődik.... szeretem és tisztelem a szüleimet, de nálunk nincsenek hétvégi családi ebédek... nincs olyan, hogy a szüleim egész héten arra készülnek, hogy mi megyünk, hanem élik az életüket, MERT VAN NEKIK. Boldogok, ha megyünk... az unokákat fogadták mindig akár 8-10 baráttal együtt hétvégékre.. de hétköznap a saját életüket élik, és ez jó. :)