Savanyú káposztát készítek, mert amit a csarnokban árulnak... (beszélgetős fórum)
Ez a fórum egy anonim vallomáshoz nyílt.
Hát nem úgy tűnik, de a kedvedért! Csak neked és csak most!
Elöljáróban: 55Judit vagyok.😀👏
Vékony csíkokra gyalulom a káposztát. Most 1.5 kg lett egy kis fej káposztából. 30 gr. sót tettem rá (kilónként 20 gr. kell), ízlésem szerint szemes borsot, köménymagot. Alaposan összekevertem, éjszakára letakarva így hagytam. Reggel jól átgyúrkászoltam hogy eresszen lét. Üvegbe rakosgattam, rétegenként az öklömmel kissé megnyomkodtam hogy ne legyen levegős. A cucc tetejére rátettem az előzőleg félretett levelet, hogy a káposztacsíkok ne lebegjenek a lé tetején. Tettem rá üvegleszorítót, arra egy nagy kavicsot ami erre a célra van rendszeresítve. Most az üveg a konyhában figyel kb. 1 hónapig. Kb. 2 hét után kezd savanyodni ahogy fermentálódik, akkor már ehető, ízlés szerint lehet elkezdeni enni. Lehet 6 hétig is érlelni. Ha ízlésünknek megfelelő a savassága, hűtőbe lehet tenni, nagyon sokáig eláll. vagy inkább elég hamar elfogy mert nagyon finom. :)