Oltásoknál nagy a sírás... (beszélgetés)
Nekem fiam van, így kicsit más a helyzet, mint egy lánynál.
A mi doktornénink mindig azt csinálta, hogy belenézett a torkába, majd meghallgatta a mellkasát és háttát, és miközben kivette a füléből a sztetoszkópot, rácsapott a fiam vállára. Nem nagyot, és amíg a fiam el volt azzal foglalva, hogy: na de doktornéni miért ütöttél a karomra, addig beadta az oltás, és abból semmit vett észre szinte;)
Tehát, a doki is kitalálhatna valamit, és te is beszélgethetsz vele és ne a félelmét erősítsd, mert mi lesz ha valami mást kell majd vele csinálni? Pl. fogorvos?
Ez sajnos tapasztalat, mert a bátyám mindig vigyorogva férfiasan tűrte az oltást, a szemöldök összekapcsolást és mindent, én meg hisztériás rohamot kaptam már akkor is, ha valaki otthon kiejtette a száján, hogy orvos...
Februárban született meg a lányom és bár sokat olvasgattam, kicsit én is féltettem a szuritól.
Barátnőm pont ezt a krémet ajánlotta, hogy az oltás előtt ezzel kenjük be az oltás helyét, és észre se fogja venni.
Azért én is utána olvastam, de végül kipróbáltuk. Legnagyobb meglepetésemre egyetlen könnycsepp nélkül túl vagyunk az oltásainkon.
Sőőt a koronaoltásoknál magamat és a férjem kezét is bekentük, konkrétan észre se vettük a szúrás.
Elképzelhető amúgy, hogy a gyerkőcnél placebo, hiszen én is nyugodtabb vagyok így, de lehet hogy a krém mélyebben hat mint a lidokain tapasz.
Nem sírtak ,igaz egyébként sem voltak sírósak.Ettől függetlenül én is szorítottam mikor szurira mentünk ez természetes.A kicsik meg elfelejtik ha nem csapsz túl nagy hűhót.
AZ orvoshoz én mindíg úgy indultam hogy az oltás kell,a betegségnél meg mindjárt kapok segítséget és túlleszünk a nehezén.Ezért ha nem is vigyorogva ,de nyugodtabban a segítség tudatában mentünk .SZoktam is nekik mondani hogy na menjünk a "javítóba".
Családi sztori az én fiam esete.
Három éves körül volt, én dolgoztam akkor, az apja vitte az esedékes oltásra.
Napokkal előtte már sokat beszélgettünk arról, hogy oltás lesz, azért, hogy ne legyen majd később beteg. Nem titkoltuk el, hogy lehet, picike szúrást fog érezni. De az csak pici szúrás lesz, és milyen jó, hogy utána nem lesz majd beteg.
A rendelőben a mi csodásan felkészített fiunk szépen ült az apja mellett. Igen ám, csak azt nem számoltuk bele, hogy sok anyuka úgy akarta fegyelmezni a gyerekét, hogy azzal fenyegetőzött: majd szólok a doktor bácsinak, nagy tűvel szúrjon!
Hallotta persze minden gyerek, kitört az általános feszültség, az előre bömbölő, kapálózó kicsiket ölben kellett bevinni a rendelőbe.
De nem így a mi fiunkat! Aki továbbra is szépen üldögélt Apa mellett. Amikor sorra kerültek, Apa is kihúzta ám magát, mert a kicsi fia szépen kézen fogva ment vele a rendelő ajtajához.
No és itt jött az UPSZ!
Nem tudhattuk, hogy gyermekünk a várakozás ideje latt elrendezte a fejében a dolgokat és kidolgozta a stratégiát.
Kirántotta a kezét az apjáéból, beállt a nyitott ajtóba, kitámasztotta magát kézzel-lábbal, és nem sírva (mert csak a butuska kicsik sírnak), hanem elszántan és határozottan közölte, hogy NEM. Nem. Nem.
Az orvos, a védőnő majd megzabálták, Apja felkapta és bevitte, aztán úgy elterelték a figyelmét, hogy észre sem vette a szúrást. (Mondta, hogy akkor jöhet, de addigra már megkapta... )
Szóval nem nagyon tudunk okosak lenni, de azért meg lehet próbálni.
A feszültséget, a szorongást a kicsit egészen biztosan megérzik.
Szerintem is érzi, hogy anya feszült, most vmi következni fog...
Az én fiam is nemrég esett át az 1 év alatti kötelezőkön. Persze volt pillanatnyi sírás, de fél percig sem tartott. Barátnőm már előre pánikolt, hogy mi lesz mert a kislányával az 5 hós oltásokra. A kislány magán kívül üvöltött is. De hát ugye anyuka napokig ezen feszengett már.
Szépen bele is neveli így, hogy ettől félni kell. Az ilyen gyerekekből lesznek a tűfóbiás felnőttek.
A baba csalhatatlanul megérzi, ha az anyukája szorong az oltás miatt. "Jaj szegény, mindárt sírni fog..."
Igen, ilyenkor biztosan sírni fog.
Nem minden oltás fáj vagy csíp.
Picik, sírnak ha kell ha nem. Nem foglalkoztam fele.
Átvészeltük.
Sziasztok!
Majdnem egy éve, hogy megszületett a kislányom, és már túl vagyunk a legkorábbi oltásokon, de mindig nagy sírás-rívás volt, nekem pedig a szívem szakadt meg.
Utánakérdeztem a háziorvosnál, hogy tud-e ajánlani valamit. Ő azt mondta, hogy fájdalomcsillapító krémmel akár teljesen észrevehetetlenné lehet tenni a tűszúrást. A Li-Pri krémet ajánlotta, de nem tudom mennyire lehet ezekben megbízni.
Esetleg próbáltatok már hasonlót, nektek hogy sikerült átvészelni az oltásokat?