Muszáj kiírnom magamból... (beszélgetés)
Én azt tanácsolnám, hogy menj el ahhoz az "unokabátyádhoz" és alázd meg a sárga földig, ha van esélyed akkor egy pofont is kaphatna. Ha nem akkor csak sértegesd vagy valami bosszut találj ki ellene, mert addig nem fogsz tul lenni ezeken!
Hát le a kalappal előtted! Kemény csaj vagy, csak tarts is ki. Az a baj a szülőkkel ilyan téren, hogy baromira nem veszik észre, hogy mikor ő voltak annyi idősek mint mi akkor mennyivel másabb volt a világ.
Kicsit hasonlít a történeted az enyémhez, leszámítva a molesztálást hálisten, meg a verést:( Az én apukám a lelki terrort tudja gyakorolni. Na de én is most olyan szinten vagyok, hogy ki kell írnom magamból, így mindjárt én is írok egy cikket, remélel elolvasod és esetleg tanácsolni is tudsz valamit.
Kitartás!!
Szia!
Nem volt könnyű életed, de ott van a gyermeked, akiért mindíg érdemes küzdeni!
Kitartást kívánok, és sok erőt a továbbiakhoz!
Kedves Biabig! Nagyon drukkolok neked. Olvasd el a Mérgező Szülők című könyvet. Tudom, hogy már írtam ezt, de akkor még csak az elején tartottam, most meg már a végére értem, és bizton állíthatom, hogy zseniális, és nagyon tudna neked segíteni. Pontosan ilyen példák vannak benne, mint e te történeted. A segítségével fel tudod dolgozni a történteket, és megoldást nyúj arra, hogy milyen kapcsolatot is alakíts ki az anyukáddal. Segít abban is, hogy hogyan kommunikálj vele, szóval van megoldás egy egészségesebb kapcsolatra köztetek. Ehhez ő is kell, de ha nem hajlandó; akkor is jobban fogod érezni magad, mert többé nem lesz lelkiismeret furdalásod. Minden jót.
Van egy fontossági sorrend, nem mehet rá a saját családod gyereked.Valójában neki sem teszel jót ha ráhagyod a dolgait. Most nehéz, de minél inkább hiányzol neki annál jobban fog igyekezni hogy egészséges legyen.
Teljesen természetes az, hogy folyamatosan változnak benned az érzelmek. Ez így normális. De adj időt magadnak! Hidd el, hogy előbb vagy utóbb megtalálod az arany-középutat. A soraidból az derül ki a számomra, hogy te nem vagy az a hálátlan gyerek típus, aki felnőttként elfelejti, hogy mit és mennyit köszönhet az anyukájának. Van egy saját életed, de ennek persze ő is a része. Viszont nem mehetsz sem te rá, sem pedig a gyermeked, a házasságod anyud viselt dolgaira. Tényleg beteg, ezt mutatja az is, hogy nem fogadja el, azt ami vele történik, viszont áldozatnak jeleníti meg magát. Jó ötlet, ha beszélsz a háziorvosotokkal, hát ha ő jobb belátásra tudja bírni.
Sziasztok. Hát nem könnyű az biztos. Valahol mindenkinek igaza van. Ahogy olvasom a kommenteket úgy váltakoznak bennem is az érzések. Eddig nem is hagytam soha magára, mindig elnéztem mindent mert az anyám és egyedül felnevelt..., de most a 7 éves kislányom előtt ordítozott velem, róla, rólunk, ezt viszont már nem nyelem be. Annyira belefáradtam. Másra kell fordítanom az energiámat. Most volt elég és elhihetitek, hogy van lelkiismeretfurdalásom, de nem tűröm tovább. Pont azt írta valaki, hogy én megtenném-e ezt a saját lányaimmal, és persze hogy nem. Itt a válasz. Nem tudok segíteni máshogy . Annyit teszek még meg, hogy felkeresem a háziorvosunkat (ugyanaz) ismer minket , ő hátha tudja javasolni neki, hogy ,enjünk ely pszichologushoz. Azt még ezután is beváállalom de én nem hallgatom tovább mert már pánirohamtól kezdve a vérnyomáscsökkentőig mindenem van. Köszönöm a támogatásokat, TÉNYLEG SOKAT JELENT.
Biztos vagyok benne, hogy ez pontosan így van. Mármint hogy a lányát szereti a világon a legjobban és beteg. Nem látja ezt be és nem hagyja, hogy segítsenek neki. Ilyenkor mit lehet még tenni? Talán a felneveléséért való hálában hagynia kellene a gyereknek, hogy tönkretegye őt a szülő?
Nem tanácsoltam azt neki, hogy tagadja meg. De pont azért, mert nem tudja az elszakadást megélni, éppenhogy nem szabad ezt az egészségtelen függést erősíteni vagy fenntartani.
Kezelni kell és megpróbálni segítséget nyújtani, de nem szabad meghagyni.
Egyszerűen vannak dolgok, amiket nem kell és nem is lehet elviselni valakitől (senkitől) és ez teljesen független a szeretettől, vagy attól, hogy a másik mit tett meg értünk.
Ha alkoholista, drogos vagy agresszív valaki, azt is sajnálhatjuk és mondhatjuk rá, hogy beteg, de attól még nem engedhetjük szabadjára, nem szolgáltathatjuk ki magunkat neki sajnálatból, csak mert szeretjük és hálásak vagyunk neki, különben minket is tönkretesz.
Az érzelmi zsarolással, drámázással ugyanez a helyzet. Nem csak elviselni rossz, de amíg megengedem a másiknak, hogy rajtam élje ki magát, addig nincs is lehetősége szembenézni a valódi problémáival.
Nem mindig az a legjobb megoldás, ha gyengéd és megengedő az ember, van, hogy erélyesnek kell lenni, akárcsak a gyerekkel.
Miért törvényszerű, hogy az anyának kelljen bocsánatot kérni? Igaz, te férfi vagy, de majd emlékezz rá sok év múlva, hogyha te majd jót akarsz a gyermekednek (ami a te látásmódod szerint jó) és ő elküld a bánatba, nem áll veled szóba, akkor te fogsz bocsánatot kérni?
Szerintem megbeszélni és megbeszélni mindent.
Szépen megfogalmaztad, nagyon sok mindenben egyetértek veled. De: Mi van , ha az anya tényleg beteg és ennek ellenére a lányát szereti a világon a legjobban. Jót akar neki, az kétségtelen, csak az ő gondolatvilágában a jó mást jelent. Attól még nem szörnyeteg és nem kell a nyomoráról beszélni. Felnevelte a lányát, csak azt az egészséges elszakadást nem tudja megélni. A látó-téma az mindenképpen probléma, de ő szentül hisz benne. Ettől még ő az anyja a fórumindítónak és nem tagadhatja meg, legalábbis az nagyon csúnya volna. Idő kérdése és ez a betegség a felszínre tör. Akkor mi lesz? Többet nem áll szóba az anya és a lánya? El kell-e dobni egy szülőt magunktól , ha már felnevelt és beteggé válik? Most a legrosszabb, hiszen el nem ismerné, hogy ez nem normális, ahogyan viselkedik. Segítség kell neki és ha elfogadja az ember, hogy ez betegség, akkor könnyebb elviselni a furcsa és bosszantó dolgait.
Ne haragudj, hogy ezt mondom, de igazából nem tudom mit vártál ettől. Hogy majd törődötten beismer mindent, hogy rosszul csinálta, függ tőled és szüksége van rád, hogy belőled táplálkozzon és hogy valóban mentálisan beteg és máris induljatok az orvoshoz?
Ezt biztosan nem gondoltad komolyan te sem, vagy ha igen, akkor - ne haragudj meg ezért - de naiv vagy.
Ők sajnos sosem fogják beismerni a nyomorukat, nem is érzik, mert folyton belekapaszkodnak valamibe vagy valakibe vagy akár egy gondolatba, amitől átmenetileg jobban érzik magukat. Épp ez a lényeg, ez maga a betegségük, hogy kívül keresik a biztonságot. Ezt sosem vallanák be, hisz az maga lenne a szembenézés, az összeomlás.
Te ne akard őt megváltoztatni, vagy meggyógyítani, vagy megmenteni. Felnőtt ember, bizonyosan kapott már jelzéseket arra, hogy nincs rendben valami, ha nem néz szembe, az ő felelőssége, hisz az ő élete. Nem is tudnád kigyógyítani kívülről...
Neked "csak" annyi a feladatod, hogy ne engedd, hogy te legyél a beteges függés, a biztonságkeresés és uralkodás célpontja. Csak a saját önállóságodat és személyiséged határait őrizd. Őt nem fogod tudni kirángatni ebből. Ha leválasztod magadról, akkor más függőséget, vagy más személyt keres magának.
Bűntudat keltés egy ócska trükk, ne dölj be neki:)kitartás
kedves csak kitartás,mert lehet hogy fordul majd az idő,és akkor bocsánat kérés lesz az első kőzős megbeszélés.
ÉÉÉs eredmény: 0. Rossz vagyok, gonosz vagyok, nincs igazam, arra, hogy menjünk el együtt orvoshoz, azt kaptam, hogy lebeszélem az orvossal is, hogy nyílvánítsák hülyének. Ez lenne a célom és őt ne deglaráljam le. Később felhívott, hogy adjam vissza a lakáskulcsát, ő is visszaadja az enyémet. Mint egy hisztis, sértődött gyerek, aki nem viseli el ha nem neki van igaza. Szóval, ennyi. Én befejeztem:))))). De most úgy érzem nem bánom. Igazam van. Köszönöm
Sziasztok. Köszi mindenkinek. Bár még biztos nem vagytok itt ilyen reggel, de most végigolvastam ismét a bátorítószavakat, mert fel akarom hívni. Az utóbbi 3 napban elég sokat hívott anya, kisírt, szenvedő hangon és kérdezte, hogy ugyan mi a bajom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ?????????????? Volt hogy kinyomtam, volt hogy pár szót szóltam és letettem, de most felhívom és megmondom neki, hogy amíg nem kezd el segítséget keresni (orvost)és persze járni is,addíg nem engedem oda a gyerekeket és én sem beszélek vele. Majd megírom mi volt:). Köszönöm mégegyszer mindenkinek.
Az a baj, ha nem húzod meg a határokat már az apróságokban sem, akkor tovább megy, és egyre durvábban fog beleszólni az életetekbe..A függöny a TI házatokban olyan, amilyen NEKTEK tetszik, az ő házában olyan függönyt rak fel amilyet ő akar. Ha a főztödet kritizálja szintén jöhet válasznak az én konyhám, én váram mondás..Te se szólsz bele, hogy ő mit-hogy főzzőn ő se tegye, ha egy mód van rá..És amúgy is a családod így szereti, ő egye a sajátját, ha neki nem ízlik. Ami a férjed "kettős életét" illeti, amíg nincs bizonyítéka rá, csak üres vádaskodás amit csinál, amitől kíméljen meg titeket..Nem vagy rá kíváncsi! Ugyanolyan felnőtt emberek vagytok, nem vagy már kis taknyos akit folyamatosan irányítani kell. Nekem sajnos leendő apósom ilyen, nála keményen meg kellett húzni a határokat, csak sajnos ezt nem nekem kéne, hanem a vőlegényemnek. Ő meg igazából sokkal jobban tolerálja, mert ugye ő ebben nőtt fel, hogy nem hagyták önállóan dönteni. De azért már most is sokat alakítottunk az apján, kezdi már lassan belátni, hogy csak a véleményezéshez van joga, a kioktatáshoz nincs. Ha mégis elszalad vele a ló, csírájában fojtjuk el a konfliktust. De ezt csak következetes, kemény munkával lehet elérni, ha egyszer is engedsz neki, akkor nem fog sikerülni. Az ilyen szülő is olyan, mint a gyerek, feszegeti folyamatosan a határokat, és a végletekig feszíti a húrt, ha hagyod neki..
Most olvasom én is ezt :) Nagyon jó. Na hagyd magad, és kitartás!
Később azért mondja, hogy nem emlékszik rá, vagy hogy nem úgy volt, mert magát mentegeti. Szerintem nagyon is jól emlékszik a történtekre, csak később rájön, hogy túllő a célon, és hát ugye bocsánatot kérni nem lehet. Hiszen ő a tökéletes anya, aki még a lányánál is jobban tudja, hogy mi kell a lányának..
A pszichés probléma pont az, hogy a belátó- és alkalmazkodó képesség beszûkül, nem tudja kontrollálni a tetteit, gondolatait, következményeit. Amolyan "csôlátó" átvitt értelemben. Ezért nem tudja az érzéseit, gondolatait, tetteit kordában tartani.
És egyre több "mantra" lesz :(
Szerintem itt nem erről van szó. Csak írta BiaBig, hogy újabban nem reagál a szúrkálódásra, csak hallgat. Gondolom, hogy így a kedves anyuka keményebb szavakat használ, hátha ezzel reakciót válthat ki.
Nagyon egyetértek!!! És mivel hosszú ideje csinálja ezt, úgy érzi, hogy uralkodhat rajtad, és élheti ő is a te életedet. Ennek csak úgy lehet vége, ha kemény leszel. Gondolj arra, hogy ezzel neki is segítesz.
Erre mondom, hogy "sokk terápia". Világosan meg kéne neki mondani, hogy amíg nem változtat a viselkedésén, nem kontaktáltok vele. Így csak azt érzi, hogy eléri hogy vele foglalkozol. Meg kell éreznie, hogy neked külön életed van, és az a te döntésed, hogy ebbe kit engedsz be, és kit nem. Márpedig, ha nem változtat, akkor őt nem. Szerintem csak így fogja felfogni...
Ez csak önzőség Anyud részéről. Teljesen egyértelmű, hogy nem tartja magát semmire sem, és hogy ne kelljen magával foglalkoznia és szembesülnie a fájdalmával; "felhasználja" a nyagymamit, hogy bizonygassa magának, hogy ő egy rendkívüli ember. És erre használ téged is, és a családodat is. BiaBig! Igazad van abban, hogy anya csak 1 van, de gondolj abba bele, hogy ő tényleg anya? Nem inkább csak biológiai anya? Fordítsd meg a dolgot: te viselkednél így a gyerekeiddel? Szeretnéd, hogy így érezzék magukat, mint ahogy te? Biztosan nem. Éppen ezért azt mondom: kapcsolatot megszakítani addig, amíg nem változtat a viselkedésén. El jön az a pillanat, amikor jobban fog fájni neki az, hogy titeket "elveszít", mint az, hogy szembenézzen saját magával, és akkor változtatni fog. És helyreáll a rend :)
A személyiségzavar az biztos, de hogy milyen jellegű fog ebből kialakulni, az még kérdéses. Az is biztos, hogy nem tudod rávenni,hogy menjen el orvoshoz, mert ő azt gondolja, az a normális, ahogyan ő cselekszik. Én is azt javaslom, hogy lazítani kell a kapcsolatotokon, beszéld meg vele, mikor hívhat, mikor jó neked. Nagyon nehéz évek várnak rád, mindíg rosszabb lesz az állapota. Ezen a látó dolgon kiakadtam. Tényleg ilyen megy a tv-ben? Ekkora népbutítást!!!
Igen, ismerem. Igazán szívesen. :)
Azt még nem olvastam, megkeresem. Viszont a mérgező szülőket igen. Hát ajánlom. Nagyon jó az is.
Köszönöm a támogatást.
Ez dettó. Rendetlwnség van, nincs elpakolva a teraszon, a férjem erre se képes????? meg én se...
mi köze hozzá? ilyenkor már durranok
Igen, abszolút megértelek, tudom miről beszélsz. Az ember magát utálja meg és elhiszi, hogy tényleg tehetetlen, béna és semmihez nem ért. Mert ugye ezt sugallja valaki... És a felelősség áthárítása is megvan. Mindenről más tehet és bármi baja volt, azt rajtam vezette le. Aztán párszor helyretettem, hogy ha baja van, nem velem kell veszekedni, csináltasson inkább gumiszobát és nyugtassa le magát máshogy. (nem pont így
mondtam, de a lényeg ez volt)
Kitartást és erőt kívánok neked, hogy le tudd őt választani magadról. Mert ez a viselkedés nem más, mint amikor a szülő nem tud leválni a már felnőtt gyerekről. Nem akarja, hogy felnőtt legyen.
Ajánlom neked Eric Berne: Emberi játszmák című könyvét.
Hát remélem. tényleg így van ahogy írod,magamat folyamatosan kétségbevonom. Szinte ijesztő, a férjem szerint olyan mintha félnék tőle, pedig nem tőle, csak az egész szituációktól féélek. nem akarom.ezért inkább tűrtem.
ja. 2 éve találtak egy kisebb daganatot a mellébe, jóindulatú volt, vége. később azt mondta, hogy az azért lett neki, mert velem rossz a viszonya. Szóval még ez is miattam, nem mert ő nem száll le rólam....
További ajánlott fórumok: