Mit válaszolnátok erre a levélre? (beszélgetés)

A kegyes bosszú sikerült!

Hozzám került a pont. :)

Köszönöm, a hozzászólásokat.

Jó volt, hogy kiírtam a fórumot, így nem hirtelen felindultságból fogok válaszolni.

Feltett szándékom fogok! Sajnos még a kegyes bosszú sem áll távol tőlem.

Volt hozzám közel álló hozzászólás, mely erősít.

Azért mert nincs diplomás, egyáltalán nem érzem kisebbrendűnek magam, mint ő!

Az élet gyakorlati dolgaiban főleg, mert ő abban nagyon szánalmas, szerintem szándékosan nyomta el a felesége, hogy az az érzete legyen függ tőle. Gyakorlatilag függ!

Te ebben hasonló lehetsz, mint én. Nekem sem kell sokat gondolkoznom az ilyen reakciókon és vagdalkoznom sem. Másodpercek alatt, két szóból lerendezem azt, aki megbánt.

Nem nagyon szoktak utána már próbálkozni további vitákkal. :-)

Mint a boxolók, ott is van aki hadonászik meg ugrabugrál, meg van, amelyik egyszer csap, de akkor megfekszik a másik. Na én az utóbbi kategória vagyok. És mindezt úgy, hogy nem szoktam kiabálni, káromkodni, hisztizni. És marha jól tud esni :-)

Egyrészt mert sokaknak a visszavágás egyenlő a hisztivel, mocskolódással stb... Higgadtan is lehet intézni a dolgokat, amolyan mosolygós gyilkos módszerekkel, de a nők többségének ez nem megy. Akinek nem inge ne vegye magára!

És Panka 64-es hozzászólásában is ott rejlik egy magyarázat. "Csak egyből röhejessé válsz, amint kiderült, hogy olyan helyre ütöttél, ahol nem is fáj." Nem mernek visszavágni, mert ha nem sikerül, akkor milyen ciki lesz mások előtt, meg mit fognak gondolni...

Engem meg nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások, az érdekel, hogy én mit gondolok magamról és ha egy levél sért (még akkor is ha a levélről csak én tudok), akkor igenis, hogy reagálok rá.

Ha nem is pont ilyenben, de voltam hasonló helyzetben. Amikor a férjemmel összejöttünk, ő már 2 éve külön élt a feleségétől, semmit sem tudott róla, még azt sem, hogy él-e vagy sem.

Amikor összeköltöztünk, rá fél évre jött egy levél. Nekem. A feleségtől. Mint kiderült, összetalálkozott a telekszomszédunkkal, innen tudta meg, hogy én vagyok. Mindenféle mocsok volt a levélben, először igen ideges lettem, aztán azt mondtam: lesz.rom. Utána jött még egy levél, amire szintén nem válaszoltam egy kukkot sem. Aztán a postagalamb szomjan halt. :D

Eljött a válóper, az első tárgyalásra el sem ment. A bíró közölte, hogy ha a következő tárgyalásra visz a párom 2 tanút, hogy már évek óta nincs kapcsolatuk, akkor hiába nem megy el a feleség, kimondja a válást.

Az egyik tanú én lettem. A második tárgyalásra eljött a feleség, és próbálta előadni, hogy ők mekkora nagy szerelemben éltek, amíg én nem jöttem. Akkor elővettem a két levelet és egy szó nélkül a bíró kezébe nyomtam, aki szépen felolvasott belőle pár mondatot. Többek közt olyan mondatokat is, amivel maga a feleség adta a bizonyítékot: jó ideje semmit sem tudott a férjéről, tehát hazudik. Pl. azt mondta, hogy ő ki lett a házból dobva, holott ott élt. Én akkor már 2 éve állandóra oda voltam bejelentve, tehát hazugásg. És még volt pár ilyen. Így a szép levelei alapján a bíró már nem is kérdezett senkitől semmi többet, kimondta a válást.

Szóval lehet, hogy jól jön egy levél, soha nem lehet tudni, mikor üt vissza az írójára. Viszont abban is biztos vagyok, hogy ha én akkor válaszolok, még ma is levelezhetnénk. (17 év telt el)

Nem vesz el időt, energiát, csak attól, akiben "fortyog" a bosszú. Hideg fejjel ez 2 pillanat és alig energia, egyszerű nyitott szem, semmi egyéb.

Nem kell senkit jobb belátásra bírni. De visszaadni az más kérdés.

Nem, nem leszek röhejes. Az emberek mindig azt hiszik magukról, hogy olyan végtelenül bonyolultak, pedig egyszerűbben kiismerhetők, mint a lejtő.

Miért kellene egyszer is hagyni az embernek magát?

na ugye.

Csak egyből röhejessé válsz, amint kiderült, hogy olyan helyre ütöttél, ahol nem is fáj.

Áldozattípus meg csak abból lesz, aki többször is hagyja magát. Pl. ha én belefutnék egy bántalmazó férfiba párkapcsolat szempontjából, az első ütés után többet nem hallana rólam. Ettől én még nem leszek áldozattípus, csak egyszer véletlenül belesétáltam egy csapdába.Aki viszont marad, az már az.

Nekem meg sajnos nincs annyi fölös energiám, hogy figyelgessek egy ilyen embert, és ugrásra készen arra várjak, mikor ad támadási felületet. Én inkább otthagyom, had fortyogjon magában, és az időmet, figyelmemet és energiámat az arra érdemes emberekre fordítom. Egy perc alatt elfelejtem az egészet, és nem mérgezem magam a bosszúvágy dédelgetésével.

Amúgy megértelek, mert néha engem is bosszant, hogy mindenféle gerinctelen alakok szabadon randalírozhatnak a világban bármilyen szankció nélkül. Csak sajnos be kellett lássam, hogy egyrészről ők vannak többen, másrészről ők az elszántabbak, így egyszerűen szélmalomharc megpróbálni jobb belátásra bírni őket.

Nem kell drámai hatást várni. Annyit kell megmutatni a packázónak, hogy nem alázhat meg emberi lényeket kénye-kedve szerint. Hogy van erőd visszaütni, higgadtan.

Nem kell áldozattípusnak lenni. Ugyanis az ilyet a férfiak csak azzal teszik meg, aki hagyja.

Momentán nem érzek semmit, mert ez arctalan. De tételezzük fel a valóságban a helyzetet.

1, Nem leszek az.

2, Nem kezdek el vagdalkózni, az a primitívek eszköze és nem is ér vele célt senki.

Higgadtan figyelek, birkatürelemmel, angyali nyugalommal. És abban a pillanatban, amikor megtalálom az illető fájó pontját és az eszközt arra, hogy azt sértsem fel, megteszem. Higgadtan.

Miért? Mert aki ennyire primitív, az azt hiszi, bármit megtehet és annyi esze sincs, hogy védje a hátát. Pár héten belül adódik a helyzet, mindenkinél.

Nagyon kínos az ilyen szituáció mindenkinek, ezért csak szándékos (!) bántás esetén szabad maximum alkalmazni.