Mit tennél, ha reggelre eltűnne a gyermeked a szobájából? (tudásbázis kérdés)

Igazad van, mindent nem olvastam végig, azt gondoltam, az érdemi információkon már túl vagyok.

Példásan gondos szülők vagytok.

Igen, gyerekként más volt a világ. Mi is sokat kódorogtunk, azt sem tudták, hol vagyunk, mégsem történt soha semmi baj.

Végigolvastad amiket leírtam? Az óvónőnek jeleztem a történteket és megkértem, hogy beszélgessen a gyerekekkel erről. Nem az én gyerekemmel, hanem minden kisgyerekkel. Elviszik őket rendőrségre, tűzöltóságra, postára és rengeteg helyre, ahol mesélnek nekik dolgokról. Most ez került szóba, erre hívta fel a figyelmüket. És beszélt a másik kisgyerek apukájával is.

Azt is leírtam, hogy először beszélgettünk és mindent elmondott, ahogy mi is elmodtuk neki az érzéseinket és azt is, hogy bizony már sokszor elmeséltük mi történhet egy kisgyerekkel egyedül az utcán. És azt is tudja pontosan, hogy haboltba megyünk és elveszít szemelől kihez forduljon stb. Megtanítottuk közlekedni, a kresz szabályaira és sorolhatnám. (amit sok felnőtt sem tud)

Én ráadásul az a szülő vagyok, aki nyaralásra karszalaggal indul útra, amin 2 nyelven szerepel minden, 2 hívószámmal, gyermek nevével, vércsoportjával és tudja, hogy nem szabad pánikba esnie, lehetőleg családos szülőhöz forduljon segítségért.

Hiszem, hogy felkészítettük és készítjük mindegyik gyerekünket folyamatosan. Talán ezért is volt ennyir ebátor, talán ezért nem volt benne félelem és gondolta és tette amit tett.

Szomorú egyébként, hogy a mai világba ekkora stressznek éljük ezt meg, kisgyerekként nyugodtan útra kelhettem és kimehettem a barátaimhoz, az utcán játszhattam, vehettem fagyit 2 forintból önállóan. Ma ki meri kiengedni a kisgyerekét az utcára?

Na azért szerintem ez sem egészséges, hogy a gyerekek szinte "levegőt sem vehetnek" engedély nélkül. Az én lányom még csak 3 éves, de meglepődnék, ha megkérdezné, hogy rajzolhat-e vagy nézhet e mesét.

Nyilván nem vagyunk egyformák...

:) hát nálunk a családban a pszichológus saját maga mondta, hogy van az a pont amikor elég és a gyereket nem szabad ütni-verni, de van amikor helye van a makarenkói pofonnak.

Jól neveltek a szüleid, én ugyan csonka családban éltek, de férjem szintén jól nevelték és tanult, művelt, világot látott, nagyon jó ember.

Itt most volt az a pont.

És megértem, hogy Te is azt a példát szeretnéd, amit láttál és amiben éltél. Viszont az értékrendek teljesen másak ma már. Te nevelheted jól, az osztálytárs, óvodatárs, meg amúgy maga a társadalom elviheti messzire a gyereket.

Ez a világ a rohanásból áll, a szülők stresszéből, a gyerekek szülőhiányából, a nélkülőzésből, a bizonytalanságból rengeteg ember számára. Ez egy nagyon nehéz periódus.

Hiszem, hogy jól neveljük a gyerekeket, a rengeteg szeretet és figyelem mellett művelt, széles látókörű embereket szeretnénk belőlük faragni.

Az, hogy mosolyogva csengetett be, így utólag jelenheti azt is, hogy meg sem fordult a fejében, hogy bármi rossz történhet vele, tehát biztonságban érezte magát, hiszen a lépcsőház előtt várakozott.

Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy a beszélgetés itt kevés nyomaték volt és lett volna és akár bátrabban is folytatódhatott volna az akció máskor. (hiszen most a barát nem jött el)

Ühüm...értem....

Remek.

Mindig tanul az ember...

Jól csináltad, és megértelek, hogy elcsattant egy kis "verés"....én csak hiszem azt, hogy az agresszió agressziót szül...legyen az egy durva mese, osztálytársak verekedése, vagy otthoni verés..

Engem nem vertek soha, pofon sem volt, mindig csal elbeszélgetések....nem szöktem el sosem, nem ittam, nem dohányoztam...tanultam, egyetemet végeztem és a mai napig nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel, mindent meg tudunk beszélni.

Én így szeretném a gyermekemet felnevelni, de azt is elfogadom, ha másnak más az értékrendje...sok félék vagyunk és ettől szép a világ:)

Nem itt írogatnék az biztos.

És ki van a gyanú árnyékában?

A gyerek a barátjának tett egy ígéretet, hogy találkoznak hajnalban és világgá mennek. Ő ezt komolyan is vette és kifejezetten mérges volt rá, mikor az óvodába vittem és találkoztak és számonkérte, hogy hol volt, mert ő várt rá.

Én is világgá akartam gyerekként menni, de csak a kapuig mentem és aztán meg vissza. De szóltam, hogy most akkor én világgá megyek (nem nézhettem meg valamit a tévében) és összepakoltam a babáimat. Nyílván Édesanyám látta, hogy visszafordulok, ezért nem is jött utánam és mikor közöltem, hogy meggondoltam magam, csak annyit mondott, hogy rendben. Én akkor nem kaptam semmit. 16 évesen elszöktem otthonról és 1 évig nem mentem haza.

Ezek a gyerekek már más világban nőnek fel, más értékrendekkel. És a sok ostoba mesébe is simán beleképzelik magukat. Volt egy példamese, amikor a nyuszi elkóborolt az anyukájától, régebben sokszor elmontam nekik csak azért, hogy érzékeljék mit élt át egyedül a kisnyuszi. Aki ugye én voltam lázadó kamaszként, de ezt ők nem tudják.

vagy....jól megrakja anyucit meg apucit:)

akár...

Engem pl. Anyám hazáig vert (gyalog voltunk, kb. 2 km-re) mert hetedikes koromba nem hazafelé indultam iskola után, hanem a barátaim elcsaltak egy sötét, füstös biliárdterembe. Semmi, de semmi rosszat nem csináltam, soha nem is voltam azelőtt ilyen helyen, csak megakartam nézni, hogy hová járnak. Anyám megtudta, és hazáig ütött. A kezével. S azt kiabálta, hogy ő nem k.r.vát nevelt! Még azt sem bánta, hogy mindenki látja, pedig egy szuper Anyuka (még most is), soha nem bántott minket (van egy Öcsém), szívét-lelkét kitette értünk. Egyszerűen csak féltett, és nem akarta, hogy rossz társaságba kerüljek, vagy hogy bármi rossz történjen velem. AZÓTA SEM VOLTAM OTT! Sem más ilyen helyen. Pedig már felnőtt vagyok. És utólag azt mondom, hogy ha nem tette volna lehet hogy rossz irányba megyek el...

(Bocsi hogy ezt leírtam. Tudom nem ide tartozik.)