Mi legyen a gyerekből? (beszélgetés)

A nyugdíjasok nem igen tudnak keresni maguknak olyan munkát, ami megnégyszerezi a bevételüket. Pont erről beszélek.

Ha valaki nyugdíjat korára nem rendelkezik olyan vagyonnal, amiből a nyugdíját kiegészítve vígan megélhet albérletfizetés után is, akkor nagy bajban van. Ha nem kell albérletet fizetnie, akkor ez a baj egy picit kisebb.

Amit te mondasz, hogy nem kell saját ingatlan, elég az albérlet, az csak abban az esetben igaz, ha az ember aktív korában felhalmoz egy jelentős összeget (kb. egy lakás vagy ház árát). Ebből aztán tudja fizetni az albérletét nyugdíjas korában is.

Úgyhogy végül tök mindegy, mert ígyis-úgyis össze kell rakni a pénzt valamilyen formában...

Csak nézz körbe!

Ha a jövő hónapban 75 ezer forintot kapnál és onnantól kezdve nem többet, akkor is ilyen lazán vennéd? Mert jó eséllyel ilyen lesz az a "majd lesz valahogy" vagy még rosszabb!

Az önerővel kapcsolatban meg csak azt tudom elmonani, hogy mi, hogy csináltuk. Gyűjtöttünk. Lett önerő. Aztán vettünk egy olyan értékű ingatlant, amihez annyi hitelt vettünk fel, hogy a törlesztés mellett még tudtunk félretenni. Felmértük a helyzetünket. Egyébként kevesebbet fizettünk a törlesztéssel és a rezsivel, mint amennyibe az egy szobás alérletünk került a rezsijével ismerősnél. Úgyhogy nem volt nagy változás cashflow szempontjából, még jobb is volt egy kicsit.

Kötöttségünk így sincs. Bármikor elmehetünk albérletbe bárhová :DDD

Persze. Mert minden gyerek külföldön fog befutni?!

Ez normális, hogy itthon nem látunk semmi megoldást és azzal dobálózunk, hogy majd a gyerek külföldre megy?

(A kilencvenes éveket külföldön töltöttem. Akkor ott éreztem jól magam. Most itthon szeretném, ha hagynák:))

Önerő honnan lesz? :-) Vagy egész lakás hitelből megy? Kockázatos, nem?

Mondjuk én nagyon magamból indulok ki, de soha nem akartam saját ingatlant, nem szeretem a "kötöttségeket". Ha úgy adódik, pakolok és megyek - még 2 gyerekkel is. :-)) A nyugdijas éveimre nem gondolok, eddig is "volt valahogy" és ezután is "lesz valahogy" :-)))

Nincs benne ellentmondás. Az adott szitáció miatt alakult ki ez a törekvés.

Leszámítva az utóbbi két évet, a hitelek kifizetése és a lakbér között nem volt kiemelkedő különbség, feltéve, hogy megfelelő ingatlant választott magának a vevő.

Nyilván a lehetőségekhez képest körültekintően kell kiválasztani az ingatlant. Lehet úgy is választani, hogy nem az összes pénzünket fizetjük a törtlesztőrészletekbe (számolva azzal, hogy bekövetkezhet valami nem várt esemény, mint pl. átmeneti munkanélküliség, árfolyamingadozás stb.)

Léteznek biztosítások is, nyilván ha nem költi el az ember az összes pénzét lakásra.

Úgyhogy nem feltétlenül kell azonnal eladásban gondolkodni.

Aztán meg csak gondolj bele, ha most valaki nyugdíjasként albérletben lakik, akkor mit eszik és miből ruházkodik? Mert az öregségi átlagnyugdíj jóval 100 ezer forint alatt van (és nem várható szignifikáns emelkedés, mert nincs miből kifizetni)

Az irásodban van némi ellentmondás: ha nincs elég pénz, akkor miből is vesz lakást? Hitelt fizet? Az több, mint sok albérlet :-) Vagy segit a szülő (akkor viszont miért sirnak sokan???

Persze mi miindig azt mondjuk, hogy albérlet helyett sajátot fizetünk: ez szép lenne és igaz is, de ha beüt a "krach" akkor mi van? Nincs munka, el kell menni? Terhelt lakást eladni?

Ördögi a kör.

"Nálunk nincsenek megfelelő színvonalú bérlakások, az átlagbér nem olyan szintű, hogy a lakás bérlése mellett maradjon pénz élni és tartalékot képezni."

Viszont, ha megfelelő nyelvtudása van az ifjú embernek, akkor előtte a világ... és elég, ha nekem van ingatlanom, ahova hazatérhet, ha netán nem jön össze, amiről álmodott... de amíg nekem van, addig ő csak álmodjon, és menjen, törtessen az álmai után. ;)

Akkor értenék egyet veled, ha az emberek létbiztonsága nem lenne veszélyeztetve.

Nem véletlen, hogy az emberek saját ingatlan megszerzésére törekednek. Nálunk nincsenek megfelelő színvonalú bérlakások, az átlagbér nem olyan szintű, hogy a lakás bérlése mellett maradjon pénz élni és tartalékot képezni.

A nyugdíj bizonytalan. Pontosabban mindegy, hogy lesz vagy sem, mert a mértéke várhatóan olyan kicsi, hogy abból nem tud senki megélni, ha még albérletet is kell fizetnie.

Úgyhogy ehhez képest kell nézni azt, hogy jó-e, ha az embernek van saját ingatlana.

És a szülőnek biztosan van?!

Szerintem egy csomó szakmára semmi rálátásunk, amit lehet, hogy a gyerek jól csinálna, ha maga találna rá. Vagy legalábbis hasznára lenne az útkeresésben.

Csak a személyes példámat felhozva 26 évvel ezelőtt programozónak jelentkeztem. A környezetemben nem igen akadt olyan ember, aki tudta hová tenni (az nyilvánvaló volt, hogy számítógépekhez köze van).

A szüleim nem tudom, hogy mit választottak volna, mert meghagyták a keresés-kiválasztás élményét nekem. Persze, ha nem tudtam volna mit kitalálni, akkor beirattak volna gimibe, mivel a lányodhoz hasonlóan, mindig mindenből ötös voltam.

Ez sajnos még ma mindig presztizskérdés! Az emberek, ismerősök egymásnak dicsekednek, hogy a gyerekeiknek hány diplomája van, melyik egyetemre járnak. Akié meg elmegy dolgozni 18 évesen, az kinban érzi magát. Amig a fejekben ez nem változik, addig a papirra utazó nép leszünk - és az "elméletek" országa gyakorlati tudás nélkül.

Amit sokkal fontosabbnak tartok én személy szerint, min. 2 idegen nyelv és egy szakma.

én 11 éves voltam amikor eldöntöttem, hogy vendéglátós iskolába szeretnék menni. Nem tudtak a szülők lebeszélni, de nem is igazán akartak.

Nem ismerem a mai 14-15 éveseket, de nagyjából kellene, hogy legyen elképzelésük. A szülő abban segíthet, hogy sokat beszélget vele erről, megfigyeli a gyerekét és elmondja a javaslatait. De a döntés a gyerek kezében kéne legyen.

Az a véleményem, hogy a diplomát nem feltétlenül kellene már erőltetni (nem arra gondolok ha valaki nagyon jó eszű, jó tanuló) Szükség van/lenne a jó szakmunkásokra. Egy jó szakmával lehet jobban keresni mint irodában ülve.

Én nem értek egyet azokkal a szülőkkel akik azt mondják hogy a gyerek döntse el. Könyörgöm..egy 14 éves gyerek honnan tudná mi a jó neki?

Szerintem igenis van beleszólása a szülőnek. Ez persze a végzős középiskolásokra nem vonatkozik. Azoknál már kell lenni valami célnak...

Csak egy példa: én általánosban fogorvosi asszisztens szerettem volna lenni (nagyon sokat jártam fogászatra). A szüleim mondták, nehogy egészségügyibe menjek mert az nem nekem való. Hát igazuk is volt. A nyílt sebek látványától ma is rosszul vagyok. Nem csak abból állt volna a tanulmányom hogy kevergetem az amalgámot...:-))

Van egy bizonyos tendencia: szüleinkkel felvetették a kölcsönt a 60-as években, hogy építsenek családi házat (és akkor még nem volt családi pótlék, meg gyermekvédelmi támogatás, meg még nem tudom mi még). A gyerekeikkel is azaz velünk. Nagynehezen kinyögtük a részleteket, most már a mi gyerekeinknek kellene a több 10 milliós hitelt fölvenni. Mert a nagyszülő, a szülő háza már nincs jó helyen, nincs munka, eladni meg még nem akarjuk, vagy a másikat nem tudják.

Nálunk csak az a valaki, akinek lakása van; és ha van, az már tényleg egyfajta röghözkötöttség.

... nálunk a kislánynál volt nehezebb, bármihez nyúlt, mindenhez volt tehetsége... ő ment gimibe, 8 osztályos gimibe járt már 5. osztálytól.

... a fiú, kb. jó 4-es tanuló, magas, csinos, szép egyenes tartású, rendkívül jól kommunikál, csupa mosoly és kedvesség, (azért írom le ezeket is, mert befolyásolt a választásban), gyakorlati érzék (lego meg mindenféle szerelés) = 0, az idegennyelvet könnyen tanulja és szereti is.... nos, ő vendéglátóipari szakközépbe ment.

... és igen, valóban a szülőnek kell tudni és érezni, hogy nagyjából merre tendálható a gyermek, ugyanis egy 14 évesnek nincs olyan rálátása se a szakmákra, se az iskolákra. :)