Mi kell ahhoz, hogy anya és gyermeke között meglegyen az az igazi anya-gyerek viszony? (beszélgetés)
Nem azt írtam, hogy lökd el magadtól. Csak annyit, hogy gondold meg, képes vagy-e minden körülmények között felvállalni egy életre ezt a gyereket. Ha igen, akkor semmi gond.
Nem fogom ellökni magamtól, nem fogok változtatni a viselkedésem, hogy mostantól ne szeressen annyira, és csak apa barátnője legyek. Nem akarom, hogy bennem is csalódjon, és szerintem az csak jó lehet, ha minél többen szeretnek valakit. Ha nem jó, nem az az igazi az anyjával a kapcsolata, akkor már ne is legyen személy akihez úgy kötődhet, mint anyához?! Mert az az anyja, olyan az anyja...szóval akkor ezzel az erővel majd azt is mondhatnám neki, hogy így jártál, ez van, tőlem ne várj semmit. Szóval értitek nem? Látom, hogy szüksége van rám, arra hogy érezze szeretik. Nem fogok kevesebbet foglalkozni vele, csak mert az anyjának nem tetszik, inkább neki kellene változtatni.
Pár hónapja olvastam egy cikket, amiben az állt, hogy egy gyermeknek szüksége van egy olyan valakire, aki az anyai szerepet tölti be nála, és ez nem feltétlen a vér szerinti anyának kell lennie, hanem olyan valaki, akitől szeretet kap a gyermek, akire úgy érzi számíthat, stb...
Szerintem ez nagyon igaz, én sem azért vagyis csak azért szeretem anyukám, mert megszült, mert ezzel nem lett vége a feladatainak, hanem azért, mert ha beteg voltam velem volt, foglalkozott velem, nem csak anya-gyerek de baráti viszony is van köztünk.
Igen senki sem tökéletes, én sem állítottam magamról, hogy az lennénk. De számomra igenis szomorú dolog, ha azt látom, hogy nem is igazán akar a gyerekével lenni, mindig lerázza, elutasítja, mert, hogy dolgozik, mindig ez a kifogás, és sajnáltatja magát.. ezzel a gyereknek jót tesz? Mit érezhet, vagy fog érezni szegény gyerek...hát valószínűleg azt, hogy ő teher, és miatta rossz az anyjának. Persze az aktuális párjára van ideje, meg a bulizásokra... hát igenis a gyerekére is szenteljen több időt, és mutassa ki, hogy szereti, ő az első, mert szegény gyerek féltékeny az anyja párjára, őt nem is kedveli, hát nem is csodálom, mert azt látja, hogy az anyja vele többet foglalkozik. Milyen már az mikor a gyerek azt meséli, hogy anya mindig mondja a párjának, hogy szeretlek, nekem meg talán akkor mondta, mikor megszülettem..., már nem egyszer mondta a gyerek, hogy ő megy átöleli az anyját, aki vagy megengedi neki, vagy elküldi, mert hogy beteg, de ő nem nagyon kezdeményez. Egy felnőtt is vágyik arra, hogy szeressék, annak is szüksége van arra, hogy megöleljék, akkor még egy gyereknek mennyire.
Persze, hogy el van mondva neki, nem is egyszer. Szerintem itt az a lényeg, hogy egy gyerek (8 éves lesz) nem fogja még ezt úgy fel, hogy mit jelent életet adni, azt, hogy megszülte az anyja, szerintem egy gyerek oda kötődik általában ahol érzi szeretve van, ahol fontosnak érzi magát, ahol biztonságot, nyugodtságot érez, na ezt az anyja mellett nem nagyon érezheti, mert hamar szakad nála a cérna, és olyankor ordibál, üvöltözik, még semmiségeken is, a saját fülemmel hallottam, és a gyerek is mondta már nem egyszer, hogy nem szereti ha az anyja kiabál, és idegeskedik.Hozzáteszem hogy igazából akkor is ha nagyon oka sincs rá.
Szia! Az igazi anyját is anyának szólítja. Engem a nevemen hív, de vannak pillanatok, mikor anyának. Már sokszor elmondtam neki, elmagyaráztam, hogy én nem vagyok az anyukája, erre ő szinte fellázadt, és kikérte magának, hogy márpedig én az anyukája vagyok, mert mindig itt vagyok neki, foglalkozom vele, én átölelem stb..
Szia! Az egy dolog, hogy ő neveli vele van hétköznapokon, de mikor lehetne, hogy vele legyen, akkor sincs vele. Hozzánk össze-vissza jön, és arra ügyel az anya, hogy az ő szüleinél legyen többet a gyerek, ne nálunk. Szerintem inkább neki kellene többet lenni a gyerekkel, és nem a gyerek apjától elvenni az időt. Természetes dolog, hogy ha nálunk van sok figyelmet kap, de nincs minden megengedve. Én nem akarok az anyja szerepébe lépni, épp ez az, hogy a gyerek az aki mintha a szívében oda helyezne. Semmiféle bírósági döntés nem volt. Rosszakat nem mondok róla a gyereknek, de dicsérni sem fogom, főleg azért nem mert nem érdemes rá, és még azért sem, mert ő hazudozik a gyereknek az apjáról és rólam, minden áron azt akarja elérni, hogy a gyerek ne szeressen, tiszteljen minket, és szerintem csak azért mert rosszindulatú, és irigy.
Egyet értek. Tudnia kell, hogy mindig, minden körülmények között számíthat rám. Akkor is ha tündibündi és akkor is, ha a falhoz tudnám csapni ;)
Egyikünk sem ütötte meg még soha őket, de verbálisan azért megkapják a magukét, viszont utána mindig van "feloldás".
És ami a vesszőparipám, hogy komolyan veszem őket, a véleményüket, az igényüket. Nincs olyan válasz hogy csak, mert én így gondolom. Szép lassan megtanulták, hogy a hiszti és a sírás nem érv :)
Én is inkább így gondolom... Semmiképp sem mennék bele hogy anyunak szólítson. Fordított esetben Te sem örülnél. Ettől még lehet nagyon szeretni és mindenben támogatni, de nem Te vagy az anyja. Ráadásul amíg a gyereket az anyja neveli - sőt utána is - a gyereknek ártasz a legtöbbet ha az anya pozícióját gyengíted. Egy anya sem tökéletes, Te sem leszel az, de ha már javítani nem tudsz a kapcsolatukon, legalább ne rontsd te is tovább! Ha pedig annyira rossz anya, hogy valóban alkalmatlan a gyerek nevelésére, akkor újra kell kezdeni a gyerekelhelyezést.
...és csak egy utolsó gondolat: mielőtt nagyon belemélyedsz ebbe a pót-anya szerepbe, gondold végig, tudod-e ezt vállalni egy életen át, akár akkor is, ha esetleg megromlik a párossal a kapcsolat, vagy már lesz saját gyereked! Ha ebben nem vagy biztos, akkor jobb ha csak apa új barátnője vagy felesége maradsz a gyerek számára!
nos ha továbbra is anyának szólít, nem mondom tiltsd meg de azért mond el ki az anyukája, fordított esetben szerintem ez egyik nőnek se tetszene...persze valószinű sajnálni se kell hiszen az oka i meg van....de akkor is
szerintem hagyd,hogy anyának szólítson,ha neki jól esik..lehet,h az igazi anyját meg anyunak,v mamának szólítja pl. De ez nem is lényeg,valószínű ritkán vagytok egy légtérben az igazi anyával,hogy ebből baj legyen,hogy előtte szólít téged is anyának..ha mégis,akkor tudhatod,h nagyon komyolan gondolja.
A gyerek érdekét nézd! ha ő szeret veled lenni,akkor adj meg neki mindent magadból,amit csak szeretnél.Ebből fog töltődni az élete,nem abból,h ki a vérrokona,meg ki nem.
Persze szomorúan hangzik,de mégis életképes,hogy ha a gyerek saját magának állítja össze a családot,akik szeretik,ha már a valódi nem működik úgy,ahogy kellene..
Az én családomban is volt pótnagyi(az igaziak rég meghaltak),sok évig,egy szomszédnéni,nagyon szerettük,és én is voltam pótnővér,az igazi testvérek helyett.Nagyon értékesek ezek a kapcsolatok egy gyereknek.
teljesen igazad van, kihagytam a következetességet, ami nagyon fontos, sőt! (én is fáradt vagyok:) )
Igazad van. De a kiegyensúlyozott anyát, megtoldanám egy következetes jelzővel is (de csak mert fáradt vagyok és kukacoskodó)
Zsóka szerintem arra célzott, hogy egy 2-3 éves kislánynak már vannak "anyai érzései" csak a játékbaba felé
Egyébként igazad van, mindkét hozzászólásodban.
Szerintem egy igazi anya-gyerek kapcsolathoz egy gyermekét szerető kiegyensúlyozott anyára van szükség, aki folyamatosan biztonságérzetet és megbízhatóságot nyújt a gyermeknek. Nem arról van szó, hogy nem szakadhat el a cérna, hanem arról, hoyg ne legyen elszakadt állapotban...
Igen amúgy ebbe szerintem abszolútt a Te szavad a hitelesebb...
Nyilván kialakulhatnak ezek a kötődések a későbbiekben is, és hiszem jól tudnak működni, hiszen azért számos példa van....
a gyerekek szomjaznak a szeretetre és a biztonságra, ez hihetetlen mennyire látszik, és vissza is adják a szülőknek!
Nem akarlak megbántani, de ez elég nagy badarság... 2-3 évesen tologatnak babát... addigra már réges-régen biztonságos kötődésnek kell kialakulnia anya és gyerek között. Optimális esetben valóban már a várandósság alatt épül ez a kapcsolat, máskor megszakad vagy később kezdődik. 2-3 éves kor után ha addig nem alakult ki kötődése egy gyereknek senkihez, egyszerűen elveszíti ezt a képességét. Pl. a csecsemőotthonban nevelkedő gyerekek emiatt szenvednek később kötődési problémáktól, attól függetlenül hogy toltogatnak-e babát. Míg ha pl. egy jó nevelőszülőtől kerül örökbefogadó családhoz, a nevelőszülő után képes lesz kötődni az örökbefogadóhoz is, és nyilván sokkal-sokkal több idő, türelem és elfogadás kell hozzá, de még ilyen esetben is kialakulhat teljesértékű anya-gyerek kapcsolat és biztonságos kötődés.
Biztosan nagyon sokat jelent egy anya-gyerek kapcsolatban a Tiétekhez hasonlóan harmonikus kezdet. Viszont azt kell mondjam, hogy tapasztalatból tudom, semmi nem helyrehozhatatlan. A kislányomat 5 hetes korában fogadtuk örökbe, aki a Te Anyukádéhoz hasonló vagy talán még nehezebb helyzetbe született. Igaz sem a terhesség alatt, sem a születése alatt, sem élete első 5 hetében nem voltunk együtt, mégis azt mondhatom, az elmúlt 4 és fél év alatt igazi, mély, eltéphetetlen kötelék alakult ki köztünk, valódi anya-gyerek kapcsolat. Igen, átélt dolgokat amiket más gyerek esetleg nem, és sérült is ezeben. De semmi nem helyrehozhatatlan, a sebek gyógyíthatóak, bár ehhez sokkal több hit és bizalom kell - mi nem az alapoktól hanem a pincéből indultunk ;)
Ezt csak azért írom, hogy lássátok, nincsenek reménytelen helyzetek.
Véleményem szerint akkor kezdődik, amikor a néhány éves kislány babát ringat és tologat...
hány éves a gyermek????
én is szeretem nagyon a gyerekeket, ha a Páromnak lett volna is simán eltudtam volna fogadni...szeretni feltételek nélkül
Összetett dolog ez szerintem.
Persze benne lehet esetleg az anya mulasztása, esetleg nem tesz meg mindent a jó kapcsolatért. De biztosan benne van az is, hogy hozzátok hétvégére megy a kislány, mondjuk két hetente két napra - nem tudom pontosan - de ezek a napok nálatok csak róla szólnak, nyilván több figyelmet kap, kevesebb a kötelesség, több a szórakozás - általában így van ez az elvált szülőknél. Az anya viszont vele van a hétköznapokban, Ő az akinek nevelie kell, akinek adott esetben szigorúnak is kell lennie, nyilvánvalóan több a konfliktusa is a gyerekkel, mint a hétvégi szülőnek.
A helyedben arra azért mindenképpen odafigyelnék, hogy még akaratlanul se lépj az anya szerepébe, ennek a gyereknek van anyja aki neveli - még akkor is ha Te úgy látod, nem egészen jól. És még egy, semmiképpen sem teszel jót a gyereknek azzal, ha az anyja pozícióját gyengíted pl. azzal hogy rosszakat mondasz róla, vagy akár csak érzékelteted, hogy nem tartod jó anyának. Ha a bíróság úgy döntött, hogy az anya nevelje, akkor a gyereknek azzal segítesz a legtöbbet ha nem rontasz az egyébként is nehéz kapcsolaton.
3an vagyunk testvérek...
és Ő nagyon fiatal volt....
15éves voltam amikor elegem lett az egészből (én jártam az öcséim szülöjiére, én védtem meg Őket a játszón, én hozzám fordulnak a mai napi is ha kell a tanács) szóval miután beolvastam neki hogy mennyire megbukott mint Anya, kezdett a kapcsolatunk helyre állni, de ez már nagyon késő...
ráadásul most is angliában élnek szóval mindenből ki is maradnak, gondolok itt az unokákra, ugyanis éppen 5hó állapotos vagyok...
Ott tartunk, hogy az utóbbi időben, mikor nálunk van a gyerkőc, látszik rajta nem nagyon akaródzik haza mennie, még fintorig is meg ilyenek. Már nem egyszer említette, hogy velünk szeretne lakni, de erről az anyjával nem lehet beszélni. Szerintem igenis ezek a dolgok nem véletlenek, biztosan hibás az anyja. Vagy szerintetek a gyerek "hazudna" amit bevallom kétlek, mert nekem sok mindent elmond, olyat amit másnak nem, és hozzáteszem az anyját, már nem egyszer kaptuk hazugságon, ami azért sem tetszik a páromnak, mert nem jó példa ezzel a gyereknek, és már a gyereket is ráveszi erre.
Hát ott állok, de most ez is foglalkoztat, nem csak magammal törődöm. Egyébként novemberben volt műtétem, elhalt az embrió, most meg kilökődött a menstruációval. De erről már annyit írtam más fórumokon. Most elindítottam ezt a témát, mert kíváncsi vagyok mások véleményére, tanácsára...stb. Lehet én vagyok a hülye, hogy aggódom egy olyan gyerekért akit nem én szültem, de sajnálom őt, ő csak egy gyerek aki semmiről sem tehet, és úgy érzem szüksége van a szeretetemre, és törődésemre. Olyan jól esik, mikor néha anyának hív, pedig tudom, hogy nem kellene, én már többször elmondtam neki, hogy én nem vagyok az anyukája.
De aztán az évek alatt sem tudtátok kialakítani azt a kapcsolatot? De miért? Szerintem lett volna esélye, legalábbis sokat számít, hogy állt hozzád, hogy nevelt, mennyit törődött veled stb?
ez esetben nem tudtam segíteni, azt hittem te állsz esetleg a baba tervezés kapujába...
Én magamat nem féltem, mert ha érdekel egy olyan gyerek hogyléte, akit nem én szültem, és magamhoz tudom ölelni, és tudok rá szánni időt, szerintem ha lesz sajátom azzal sem lesz gond ilyen téren, hogy kimutassam a szeretetem, ő legyen az elsődleges, szakítsak rá időt. És ne legyen szeretethiánya.
a házat se tetejétől kezded építeni...
hanem alapot ásol...
na elmondom mire gondolok....én a Lányomnak a hasamba volt is sokat énekeltem, meséltem, simogattam stb...
az érzés elmondhatatlan volt mikor a kezembe adták...innentől kezdve a szeretetem sokszorosára nőtt és azt a biztonságot amit a hasamba érzett nyújtottam neki a karjaimba is...Jelenleg 2,5éves, okos, szófogadó és a világ legjobb gyereke...
Az Én Anyukám a velem való terhességét végig aggódta, nem nagyon foglalkozott azzal hogy vagyok, mert maga is félt mi lesz később...hiszen szinte még maga is gyerek volt...ja és elvileg megfordult a fejében az elvetetés gondolata is...megszülettem és állítólag szopni se voltam hajlandó, Apunál éreztem magam csak biztonságban, az anya lánya kapcsolat nálunk sose létezett nem tudtam mi az....
Hogy van sajátom érzem csak mi ez
remélem tudtam segíteni
Én egy elég számomra legalábbis szomorú helyzetben vagyok, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. A párommal lassan 4 éve vagyunk együtt, és van egy gyermeke az egyik előző kapcsolatából. És egyre inkább biztosak vagyunk benne, hogy nincs meg köztük az a bizonyos kapcsolat közöttük, ami szerintem igenis nagy baj. De legalább az nyugtat, hogy nálunk, velünk jól érzi magát. Mi foglalkozunk vele, de az anyja nem igazán, vagyis inkább a szeretet kimutatása marad el, meg sokszor az együtt töltött idő, ezt mi is észrevettük, és a gyerek is már nem egyszer mondta. Észrevettem és már nem most, és a párom is, és mások is a környezetünkben, hogy a gyerek nagyon ragaszkodik hozzám, már-már mint gyermek az édesanyához... ez az anyukának is feltűnt, akinek ez nagyon nem tetszik, persze engem állít be a gonosznak, hogy én beszélem tele a gyerkőc fejét... de ez nem igaz, én csak magamat adom, én csak foglalkozom vele.
zsigerből kéne jönnie...?!
További ajánlott fórumok: