Mérgező italunk: a tej

Mérgező italunk: a tej

Az emberek fejében sok kedves emlék él a vasárnapi habos kakaóról, a tejeskávéba lógatott kifliről, a nagymama madártejéről, amelyen jéghegyként úszkáltak a tojásfehérje habgaluskák. Emlékszem, ahogy Ibolya tehén befordult az utcánkba, kitártuk neki a kaput és beballagott az istállóba a helyére. Emlékszem a frissen fejt meleg, habos tej varázsára, amit nagymamám öntött a bögrémbe. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy a tej: élet, erő, egészség. „Tejet minden gyermeknek” – hirdetik a politikai programok, az anyukák agyába döngölőgéppel verik bele, hogy gyerekeik nem fognak felnőni, csontjaik csenevész pálcikák maradnak, fogaik szétmállnak az első harapástól, ha nem kapnak elég tejet. Orvosok, védőnők, diétás magazinok, és egyáltalán mindenki úgy gondolja, a legjobb, amit tehetünk önmagunkkal és gyermekeinkkel, ha vedeljük a tejet.

Kicsit más hangot üt meg Jane Heimlich, a „Tej: halálos méreg” című könyv előszavában: „Talán nem akarná meghallani, de amit egész életében mondtak Önnek a tejről, az nyilvánvaló hazugság. Az Ön pohár teje, még az alacsony zsírtartalmú is, tocsog a zsírban (ami megegyezik három szelet szalonna zsírtartalmával), a koleszterinben, az antibiotikumokban, a baktériumokban és – a legkevésbé gusztusos összetevőben – a gennyben.” Indításnak hatásos, de vajon Jane Heimlich és a könyv írója, Robert Cohen megőrültek? Vagy mi estünk áldozatául egy jó nagy hiedelemnek, a tejlobbi meg röhög a markába?

Na ez az, aminek mi itt most utánajárunk.

A gyermek és a tej

Kezdjük kronológiai sorrendben, már csak azért is, hogy még időben kitéphessük gyermekünk szájából a cumisüveget, és ha meghánytatni nem is kell, erősen fontolóra vegyük, adjunk-e neki tejet még életében, és ha igen, milyen formában.

Gyermek, tejből készült cicabajusszal. Nagyon cuki reklám, egyenest az anyukák szíve közepébe, de közben ez a gyermek esetleg máris alattomos kór áldozata.

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer három japán kutató, akik újszülött kismajmokat neveltek fel tejporból készült tápszerrel. Ez a három japcsi gonosz volt, vagy csak kíváncsi, nem tudjuk, de a tápszerben csökkentették a fehérjetartalmat és megnövelték a tejcukortartalmat, s ettől a kismajmok a későbbiek során az emberi autizmus vonásait kezdték mutatni, nevezetesen játék és szociális élet helyett sztereotip mozgásokat végeztek, félelmet és agresszivitást mutattak normál helyzetekben is, fejüket ütögették stb. Ők voltak az Esőember majom változatai, csak értük nem jött el Tom Cruise, hogy visszahódítsa számukra az Életet. A kutatók néhány kismajom boldogtalansága árán írhattak egy cikket, hogy a fehérjehiányos táplálkozás fejlődési visszamaradottságot okoz. Igaz, elég lett volna csak Afrikába elutazni, de a tudomány már csak ilyen, kellenek az áldozatok.

A későbbiek során más kutatók azonban arra kezdtek gyanakodni, hogy talán nem egyszerűen a fehérjehiány, hanem a tejcukor többlet lehet a probléma. Kiderült, hogy az emberi bélrendszerben két tejvadász baktériumtörzs tanyázik, az egyik jóindulatúan lebontja a tejcukrot, a másik viszont ammóniát termel, ami egyrészt kellemetlen puffadást, másrészt a vérbe kerülve súlyos idegrendszeri károsodásokat okoz. Az ammóniamérgezés suttyomban is előállhat, a szülők csak azt veszik észre, hogy gyermekük „bambán elvarázsolt”, majd bizonyos mozgásokat ismételget, kezeivel furcsa, lebegő mozgásokat végez, késik a beszédfejlődése, vagy éppen visszaesik a fejlődés korábbi szakaszára, netán izomgörcsök jelennek meg stb.

Egy kutatócsoport gyermekek székletmintáján keresztül mutatta ki, hogy bizony autista gyermekek szervezetében a gonosz, ammóniatermelő baktériumok vannak túlsúlyban. Antibiotikummal sebtiben elpusztították e káros törzset, és a gyerekek fantasztikus javulást mutattak. Végül olyan ételeket adtak nekik, melyekben a jó baktériumok tanyáztak, és ezek megakadályozták az autizmus visszatértét.

Na de honnan ez az isten csapása, mely a gyanútlan szülőket éri? A főbűnös például a szoptatás hiánya, az anyatej ugyanis kialakítja azt a bélflórát, amelyben a jó baktériumok szaporodnak el. A másik bűnös az olyan antibiotikus kezelés, amelynek mellékhatásaként kipusztulnak a jó baktériumok és elszaporodnak a gonoszak. A harmadik bűnös a pasztörizált tej.

Az ember nemcsak állatot öl, de még a tejet is pasztörizálja. A pasztörizált tejben olyan fehérjék keletkeznek, melyek az ember, pláne a csecsemő számára nem emészthetők. A fenti vizsgálódások során az is kiderült, hogy ammónia csak akkor keletkezik, ha a tejfehérje/tejcukor természetes aránya megbomlik. A japán kutatók kísérletükben akaratlanul is ezt idézték elő.

Mármost, ha a pasztörizált tejfehérje nem annyira emészthető, máris megbomlott a kényes egyensúly, a keletkező ammóniát nem ellensúlyozza a felszívódó tejfehérje (részletekhez tessék elvégezni a biokémia szakot). És mindez láthatatlanul, alattomosan megy végbe, s közben védő néni, doktor bácsi a hivatalos tananyag alapján melegen is, hidegen is ajánlja a tejet és a tejes tápszereket.

A gyermek és a cukorbetegség

Régóta gyanítják, és egyre több vizsgálat igazolja, hogy a gyermekkori inzulinfüggő cukorbetegséget részben a tehéntej fogyasztása okozhatja. Egy vizsgálatban azok a csecsemők, akik életük első nyolc napjában fogyasztottak tehéntejet, kétszer gyakrabban váltak életük későbbi szakaszában cukorbeteggé, mint azok, akik nem fogyasztottak az első héten tejet.

Sok kutató azonban kétségbe vonta ezeket az eredményeket, talán mert papájuknak tejgazdasága volt, vagy mert részvényesek voltak egy joghurt üzemben, esetleg pusztán tudományos kötözködésből csípte a szemüket a dolog. Ők azt mondták, hogy utólag persze mindenki úgy emlékszik, ahogy akar.

Válaszként finn kutatók cukorbeteg anyák 173 csecsemőjének táplálását követték születésüktől kezdve. Az egyik csoportban a csecsemők kaptak tejport is tartalmazó tápszert, a másik csoportban csak lebontott tejfehérjét tartalmazó tápszert fogyasztottak a babák táplálékkiegészítésként. Kétéves korukra a 89 tejporos gyerekből 10-ben (11%) kifejlődtek azok az immun-ellenanyagok, melyek megtámadják a hasnyálmirigyet, és cukorbetegséghez vezetnek, míg a másik csoportban nyolcvannégyből csak 3 gyermekben (3%) termelődött ilyen ellenanyag. Egy másik vizsgálatban, akiknek cukorbeteg testvérük volt, ötször valószínűbben lettek ők is cukorbetegek, ha rendszeresen tejet ittak, mint hasonló társaik tejfogyasztás nélkül. Erre persze mondhatjuk, hogy cukorbeteg szülő gyermeke ne igyon tejet. Csakhogy Puerto Ricóban az anyák mindössze 5%-a szoptatja gyermekét, s a csecsemők anyatej helyett bébitápszereket kapnak. Kubában meg minden anya szoptatja gyermekét, különben az éhen halna. A különbség az, hogy Puerto Ricóban tízszer gyakoribb a gyermekkori (juvenilis) cukorbetegség. A finnek egyébként azért annyira érdekeltek a gyermekkori cukorbetegség kutatásában, mert náluk a leggyakoribb ez a betegség, és kiugróan sok tejet fogyasztanak!

A tej és a rák

Dr. T. Colin Campbell jó példája annak, hogy lehet valaki elfogulatlan tudós tejügyben, dacára annak, hogy tejfarmon nőtt fel. Ifjúságában vedelte a tejet, később ifjú tudósként maga is részt vett a tej népszerűsítésében. 1965-ben a Fülöp-szigeteken az USA segélyprogramjának kutatójaként ügyködött. Ekkoriban a Fülöp-szigeteken sok gyermek halt meg májrákban, amit kezdetben az alultápláltsággal hoztak kapcsolatba. Campbell utánajárt a dolognak, és legnagyobb megdöbbenésére a májrák azon gyerekek körében volt kiugróan magas, akik éppen hogy jóltápláltak voltak, és részesültek az USA-ból szállított tejpor adományokból. Campbell sehogy sem tudta ezt összeegyeztetni saját „tejes” múltjával, és azzal, amilyen pozitívan a táplálkozástudomány a tejet akkoriban látta.

Aztán 1968-ban megjelent egy tudományos közlemény, amely patkányoknál kimutatta, hogy a tejfehérje májrákot okozhat. A következő harminc évben dr. Campbell számtalan kísérletet végzett ez ügyben. Patkányoknál májrák előtti állapotot alakított ki, s a későbbiekben akkor fejlődött ki a májrák, ha a patkány tejfehérjét kapott. Ha a tejfehérje elérte a normál táplálékban a 10%-os arányt, a rák kifejlődése megindult. Egy átlagos amerikai tápláléka 17% fehérjét tartalmaz, s ha ez döntően tej, sajt, túró, akkor van miért izgulni. Dr. Campbell arra is rámutatott, hogy Ázsiában, ahol gyakorlatilag nem fogyasztanak tejet, a mellrák ötször ritkább, mint az USA-ban.

Európában, a legtöbb tejet fogyasztó Skandináviában és Hollandiában a leggyakoribb a mellrák. Hasonló a helyzet a prosztatarákkal, ez is szoros kapcsolatot mutat a tejfogyasztással. Amerikában tízszer annyian halnak meg prosztatarákban, mint Ázsiában, ahol kevés tejet isznak.

Jó kérdés persze, miért okoz a tej mell- és prosztatarákot? A tehéntejben egy sejtosztódást serkentő hormon van, hogy a boci gyorsan fejlődjön. Ez a hormon azonos az emberben termelődő hasonló hormonnal, és a rákos, elfajuló szövetek igen szeretik őt. Egy pohár tej megduplázhatja a szervezetben keringő, osztódást serkentő hormon szintjét. A pasztörizálás során ez a hormon nem károsodik, és az emésztés során egy része felszívódik. Ez a hormon tejtől függetlenül is kulcsszerepet játszik a prosztatarák és a mellrák kialakulásában. A 40-50 év közötti nők körében 1 százalékra tehető a diagnosztizált mellrák, de kb. 40%-ban vannak „ugrásra kész”, elfajult sejtek. A mellszövet különösen hajlamos a kóros burjánzásra, így a sok tejet fogyasztó nők fokozott mellrákkockázatnak vannak kitéve.

A tej és a rák közti másik kapocs az, hogy az ember rovarirtó szereket (DDT, dioxin, atrazin) használ a mezőgazdaságban, ezeket a tehén a szénával együtt elfogyasztja, és jó részét a tejzsírral választja ki. A tej elfogyasztása után ezek a zsírban oldódó, genetikai károsodást okozó, alig bomló mérgek az emberi zsírszövetekben, így például a mellben halmozódnak fel. Mellrákos nőkben a rovarirtó szerek maradványainak többszörösét mutatták ki mind a mellszövetben, mind a vérben. Ezek a mérgek nem csupán sejtelfajulást okoznak, hanem a mellszövet burjánzását serkentő, női nemi hormonok hatását utánozzák. Mi több, egy 14 ezer fős vizsgálatban azt is kimutatták, hogy a rovarirtók az anyatejjel a csecsemőkbe is átkerülnek.

Volt egy kis botrány, amikor Amerika egyik legkedveltebb jégkrémében, a Ben & Jerry´s Ice Creamben a megengedett dioxin tízezerszeresét találták kutatók. A jégkrémgyárosok nyilván nem szándékosan sűrítik a dioxintartalmat, úgyhogy ez csak egy példája annak, mit eszünk-iszunk meg a tejtermékekkel.

És még egy rossz hír. A tehenek jó része egy bizonyos leukémia vírussal van fertőzve. A tejfeldolgozókban a sokféle helyről begyűjtött tejet összeöntik, úgyhogy a tej garantáltan fertőzött lesz, még ha volna is egy-két steril gazdaság. A pasztörizálás ezt a vírust nem pusztítja el. Egy 1990-ben megjelent 11 éves követéses vizsgálat kimutatta, hogy akik rendszeresen isznak tejet, azok 3,4-szer gyakrabban betegszenek meg leukémiában. A leukémia gyakoribb a tejjel foglalkozók körében, és az USA tejtermelő államaiban a leukémia gyakorisága a tejelő tehenek számával mutat összefüggést.

A csontok és a tej

A tévéreklámok alapján sok naiv ember azt gondolná, hogy a csontok tulajdonképpen tejből és joghurtból állnak össze. Bűnt követ el az az anya, sugallja a reklám, aki gyermekét nem eteti x és y joghurttal. Az idősebb generációt is riogatják, a csontritkulás ma már népbetegség, aki nem iszik elég tejet, az bizony tolókocsiban végzi.

Sajnálom, hogy nekem kell a rossz hírt közölnöm, de a helyzet az, hogy mindennek pontosan az ellenkezője tűnik igaznak.

Szendi Gábor

klinikai szakpszichológus, tudományos munkatárs