Magányosan..... (beszélgetés)
Értem, hogy mi a bajod velük. Szerencsére lehet szelektálni, mert nem kötelezően kapjuk a jó ismerőst/barátot;)
Én is válogatok köztük, ráadásul én nem is akarok új barátokat, mert van bőven., bár így is akad mindig egy-két új és jó ismerős.
Én se vagyok hajlandó még 2 szót sem váltani olyannal, akivel nincs témám vagy neki csak olyan van, ami nem érdekel engem.
Általánosságban nem korfüggő valóban, de én csak az utcabeli ismerősökről írtam most.
Egyébként nincs azzal semmi baj ha jó ismerősök, vagy barátok elsírják egymásnak rendszeresen mi bajuk, bánatuk van. Könnyebb lesz a lélek utána. Nekem az szívja le pillanatok alatt az energiámat, mikor öregasszony akivel nincs közelebbi ismeretségem csak azért állít meg, hogy rám zúdítsa a világméretű fájdalmát miközben meg se kérdeztem hogy van. Az nem érdelki velem mi újság, de semmi más se. Bocsássa meg nekem az Isten, én nem szeretem ezt. Ilyen vagyok na.😀
Amiről írsz, szerintem nem korfüggő.
Egy volt kolléganőm, aki 5 évvel fiatalabb mint és amikor együtt dolgoztunk még nem voltam 40 éves sem, képes volt minden nap 1-2 órát panaszkodni. Mindig volt valami ami direkt ellene irányult. Esik az eső vagy a hó, nem esik, túl meleg van, túl hideg, mindenki őt lökdösi a Bkv-n, vékony szálú a haja, stb.
Na, vele nem igazán tudtam miről beszélgetni, mert neki csak saját maga volt a téma és az, hogy neki milyen rossz...
Elképzeltem, hogy milyen lesz idős korában...
Volt egy másik kolléganőm, aki viszont kb. veled egy idős. Nagyon jóban voltunk és vagyunk is. És bár, ahogy az idő halad előre, már betegségekről is képesek vagyunk hosszú perceken át beszélgetni. Első alkalommal össze is nevettünk, hogy öregszünk mert a betegségeinkről és a gyógyszereinkről fecsegünk:DDDD
Főleg így fórumon nem zavaró egyáltalán senki kora. Főleg ha egy véleményen vagyunk, és az élethez való hozzáállásunk hasonló.
Végülis engem itthon se az idősek kora zavar. Inkább a bekövesedett beszédtémájuk. Szerintem attól hogy valaki már a B oldal vége felé jár, még lehet az élethez pozitív a hozzáállása. Tudom hogy zavaró és bosszantó hogy kevés van hátra, de el kell fogadni. Én is elfogadom az életemben azt amit nem tudok megváltoztatni. Másrészt nekem hiába síránkozik hogy megint nem vált be a sokadik gyógyszer, nem tudok segíteni rajta. Sokszor persze volt már hogy tudtam volna de csak mozgással, neki való tornagyakorlattal, az étkezése óvatos változtatásával, de ezek nem kellettek. Úgy tűnt kényelmesebb a síránkozás, hogy sajnáltassa magát, és kényelmesebb bekapkodni a tablettát ha tudja nem segít, akkor is. Szóval nem értem. Ezért nem szívesen beszélgetek itt ezekkel. ha megyek gyalogolni és találkozunk, gyors köszönés, jókívánság, és már ott se vagyok.
Mindenki tudja hogy az én jelmondatom: A guruló kő nem mohosodik!
Öööö, ez most komoly?
Judit is idősebb nálam kb. 10 évvel, de azt hiszem kedveljük egymást. Engem nem szokott zavarni, ha valaki idősebb vagy fiatalabb tőlem...
Nem értem az embereket.
Az első lakásunkat, amikor megvettük 23 éves voltam, ahol volt egy akkor 67 éves néni, akivel szinte barátok voltunk?
Minden nap kávéztunk együtt, megkérdeztük egymást, hogy kér e valamit a boltból, ha a férjem messze dolgozott, akkor vigyázott ránk. És amikor beteg lett, akkor én minden nap meglátogattam a kórházba, megkerestem a rokonait, stb. Aztán meghalt, mi pedig nem sokkal később elköltöztünk.
Engem sosem érdekel a kora senkinek. Épp úgy elvagyok a sokkal fiatalabbakkal és a sokkal idősebbekkel, ahogy a saját korosztályommal...
Ha belegondolok, ez a jelenség általános. Az a hasonló korú aki a környéken lakik, velem se akar barátkozni. Mindegyiknek csak a család, másoktól elzárkózás. Az idősek keresik a fiatalabbak társaságát. Az enyémet is a sokkal idősebbek, de más dolgok érdekelnek engem mint őket. Így aztán néhány felületes szóváltáson nincs több mert megyek a dolgomra.
Nekem van egy, a fiamnál alig idősebb férfi ismerősöm, még nincs 50, szinte baráti a viszonyunk. Egy másik fórumon ismerkedtünk meg, felajánlottam neki a segítségemet füge termesztés ügyében. Most lesz ültetvénye, örömmel fogadja a hasznos tanácsaimat, és segítségemet. Messze lakik sajnos. Cserébe ő is segít nekem ha megkérem, de tartok tőle addig tart ez a barátság amíg hasznomat veszi. Ő kocsival elszalad a Pilisből ide ha szükséges, de én nem tudnék hozzá semmivel elutazni.
Pontosan! Azt akartam jelezni, hogy attól, hogy mások a gyerekükről, unokájukról beszélnek, az természetes dolog. És ez miatt még nem kellene elhatárolódni tőlük.
Sajnálom, hogy így reagálta le.
Hát az szuper! Majdnem olyanok lehetnek mint a saját unokák.
Nem arról van szó hogy elzárkózok, ha így értetted, lehet rosszul fejeztem ki magam. Azt nem bírom, valósággal kerülöm a találkozásokat azokkal, akik másról se tudnak beszélni, miközben tudják nekem mennyire fáj ez. Tudják, mert beszélgettünk róla. De nincsenek tekintettel. Erővel újra-és újra mindig azt kell hallgatnom tőlük. Aki csak más mondandók mellett megemlíti az unokákat, főleg ha én kérdezek rá, semmi ellenvetésem ha elmondja a legfrissebb híreket a gyerkőcről. De lehessen már más téma is!
Még bármikor meggondolhatja magát!;)
Az viszont jó, hogy másban meg van az örömöd, és épp ezért, ne zárkózz el a dicsekvős nagymamáktól se.
Én egyébként jelenleg a bátyám unokáival unokázok:DDDDD
Neki már van kettő, pedig neki is fiai vannak...
Remélem, hogy így van;)
Sokszor mondtam, hogy tartok attól, hogy nem fogom szeretni az unokámat, erre a főnököm mindig azt mondta, hogy dehogy nem! Imádni fogod! És mindig eszedbe jut majd, hogy 10 perc múlva haza viszik:DDDDDD
Velem mindig itt lesz, hiszen szinte együtt lakunk, de ha megunom majd bezárom az átjárót:DDDDD
Úgy látszik ma sokan csalánra pisiltek.
Unokára reagálva, a világ egyik legjobb dolga nagymamának lenni:)
Nem tudom, hogy nálatok mi történt, de ugye nekem is egy kb. olyan korú fiam van, mint neked, így én azt gondolom, hogy lesz unokám. Nem, nem lesz egy rakással, de egy tuti, hogy lesz, és remélem, hogy hamarosan.
Nagyon bízok benne, hogy bármiért is gondolod, hogy nem lesz, annak ellenére lesz;)
Sajnos nekem biztos hogy nem lesz, és azt is elfogadom hogy te nem úgy érzel mint én.
Nem régiben kezdődött hogy zavar mások folyamatos dicsekvése. De attól hogy engem olyan trauma ért ami ezt váltotta ki belőlem, még nem kell senkinek pálcát törni felettem. Mindenkinek más élete van, mindenki cipel valamilyen terhet.
Az jó nagyon ha neked még van reményed unokára. Azt mondják, a világ legcsodálatosabb dolga.
Napsugár az unoka témára utalt szerintem.
Nekem sincs még unokám, de ettől nem nem érzem magam rosszul, ha bárki áradozik a sajátjáról.
Majd lesz nekem is;)
És valószínű, hogy neked is lesz!
A pletykák engem se érdekelnek, de pl. sosem zavar, ha valaki a gyerekéről, unokájáról vagy a családjáról áradozik. Ez nem dicsekvés, hanem nekik ez nagyon fontos dolog. Képes vagyok órákon át megnézni a nekem mutogatott videókat és fotókat is annak ellenére, hogy tudom, én ezt az unokámmal sem fogom csinálni, ahogy a fiammal sem tettem.;)
Soha nem mondtam olyat hogy magányos vagyok. Nagyon szeretek egyedül lenni. Remekül lekötöm magamat, annyi feladatot kreálok magamnak hogy mindig rövid a nap. Egyszerűen nem érdekelnek azok a dolgok, amikről az utcabeliekkel beszélgetni lehet. Nincs kapacitásom a semmitmondó locsi-focsit hallgatni. Igen, az olyanok elől valósággal menekülök akik nem arra kérdeznek rá hogy pl. én hogy vagyok, hanem arra hogy mit hallottam xy-ról.
Te is ha le tudnád magad kötni valami hasznos dologgal, nem lenne időd engem analizálgatni. Azért vagyok egyedül képzeld, mert nekem így a jó. Te pedig a saját életeddel foglalkozzál ne az enyémmel, mondtam már ne reagálj arra amit írok. Nem neked szól.
Ezek szerint te is menekülsz, bezárkózol, falat emelsz magad köré, és csak illendőségből beszélsz valakivel pár szót. Pedig az a másik nem oka, okozója, hogy te egyedül maradtál.
Ha nyitottabb lennél, talán nem lennél ennyire magányos, mert lennének barátaid.