Lelki terror - szóbeli erőszak (beszélgetős fórum)

Kedves Mindenki!

Az én történetem igen hosszú,de testi-lelki nyomorult lettem ettől a házasságtól. Leírhatatlan állapot. Segélyvonalak? menjek hajléktalan szállóra és talán azt gondoltam, hogy lakást ad az állam? nna ilyen válaszra nem gondoltam volna soha. Csak tájékoztatást szerettem volna kapni. Természetesen volt kedves segély-vonalas hölgy is, de segítség nem létezik. Pénz nélkül semmi nincs.

Valaki itt azt írja, hogy: nna vele aztán nemigen fordulhatna elő, hogy valaki bántsa bármilyen formában.

Lehet! De amikor valaki már nem fiatal és nincs a háta mögött senki,nincs hova mennie, amikor már nem divat az öregség, na akkor mit tesz az ember. Várja a halált. Túl hosszú a történetem, ezért nem is fognék bele, de szívesen megosztanám, az biztos. De gondolom senki nem olvasná, mert megvan mindenkinek a maga baja.

Most eljutottam a család-segítőhöz, aki szintén rendkívül segítőkész volt, kiküldte a háziorvost, mert hogy fekszem napok óta, úgy összetört a férjem, de a doktor úr először a férjemmel beszélt, aztán jött be hozzám vele együtt és kérdezte lekezelő hangos szóval, hogy bántalmazás történt? Erre nekem időm sem volt válaszolni, mert a férjem nevetve válaszolt, hogy miféle bántalmazás. Én nagyon rosszul vagyok még mindig, ezért kértem a férjemet, hogy menjen ki és erre a doktor úr azt mondta, hogy jó, na akkor menjünk. Ez egy perc alatt zajlott és ez volt a vizsgálat. Ezek után mégis hova a büdös fenébe fordulhatna egy idős nő??? Én sem értettem fiatal koromban ezeket a dolgokat.

Tudom, fölöslegesen írtam le a töredékét a helyzetemnek, de kiírtam valamennyit magamból. Talán mégis vannak angyalok és rábukkan egy, és majd érdeklik a részletek!

Mindenkinek kívánok szerencsés megoldást!

Elmentem vele pszichiáterhez. Sok minden kiderült. A fiú kezelésre szorul de sajnos sem az anyja sem az apja nem foglalkozik vele. Én már kétszer voltam a lányommal. Tudom hogy most az a feladatom hogy álljak a háttérben csendben de ez iszonyatos szürnyű egy anyának . Mindíg azt kérdezem magamtól hol rontottam el.

A helyzet a pszichiáter után sem jobb nem jár haza, néha telefonon beszélünk. Kialakíottunk neki itthon egy fodrászhelységet voltak is vendégei a fiú előtt. Már a vendékeket is lemondogatja alig jár hozzá valaki nagyon rossz azt is nézni hogy a karrierjét is tönkre teszi. Kérdezem miért nem csinálja mi legyen a bútorokkal a válasz fáradt vagyok..

Az a baj hogy már én is egyre rosszabbul vagyok de ezt nem akarom mondani neki mert nem akarom hogy ezzel is terheljem . Sokat sírok , a munkahelyemen sem tudom már tartani magam. Egy rossz mondat szó és már sírok. Járok kezelésre pár napig jobb de aztán ugyanoda visszaesek.

Kedves Anyucimuci!

Nagyon rossz hírem van. Az én édesanyám ezt 13 évig nézte. Ezek a lelkiterror tipikus tünetei. Először a barátokat, majd a családot zárja ki a társa életéből. Az én édesanyám minden alkalommal csak azt mondta, h tudd kislányom, bármikor, akármikor menned kell, mi mögötted vagyunk. Mindenben támogatunk. Hiába látod, látjátok, h baromi nagy gáz van, amíg ő maga nem látja be, h bajban van, addig Te csak egy vészmadár leszel.

Erősnek kell lenned, és hinned kell benne, h olyan példát állítottatok a lányotok elé amíg felnőtt, h előbb-utóbb (remélhetőleg előbb) összeszedi magát és a helyes utat választja. Most mást nem tehettek.Időnként amikor nagyon eleged van,itt megtalálsz minket. Sírd ki magad, mi meg majd megvigasztalunk és lelket öntünk beléd. Nyugi! Minden jóra fordul. Talán a lányod is olyan önbizalom hiányos mint én, és neki is azért kell ezt végig élnie, h ráébredjen, h mekkora erő lakozik benne.

Igen nekünk is az volt az első gondulatunk hogy megruházzuk a gyereket sőt volt egy beszélgetés kettőjükkel mikor szóltak nekem hogy megverte a srác. Akkor tudatosítottam is benne hogy ha egy ujjal is hozzányúl baj lesz. De ez most nem megoldás mert a lányom már mondta ha beleszólok a kapcsolatába akkor soha többet nem látom.

A beszélgetés is meg van már amennyit találkozom vele. Nem lakik itthon összeköltözött a sráccal. A levelezés olvasása után már értem hogy miért nem jár haza folyamatosan ellenünk uszítja . Szóval itt olyan megoldás kell ami tuti . Hivatalos szerv foglalkozik ilyenekkel?

Volt egy ilyen szitu hogy megkérdezte a srác hogy egyedül ül e a buszon. Nem tudtam hogy sírjak e vagy nevessek kínomban. Azt is jó lenne tudni hogy szereti e a gyerekem vagy csak fél tőle. Rengeteg kérdés megválaszolatlan. Egyébként pár napja kierőszakoltam a lányomnál hogy szeretném ha nálunk is többet lennének mert nem fogom tudni megismerni a párját. Velem is úgy beszélt mint egy utolsó kapcaronggyal . Finoman rászóltam de nem merek lépni mert félek elvesztem a gyereket, vagyis már minket is zsarol.

Próbáljátok meg a lányotok önbizalmát visszaszerezni. Beszéljetek neki arról, hogy mennyire hiányzik a barátainak, hogy hogy szeretik őt és állandóan érdeklődnek nálatok, hogy ő vele mi van. Nem baj, ha eltúlozzátok egy kicsit, csak érezze, hogy sokan szeretik és értékes embernek tartják.

Szerintem a párja elhiteti vele, hogy mindenért ő a hibás, meg gondolom szidja őt eleget és az a baj, hogy minél többször hallunk valamit, annál jobban beleivódik az agyunkba és a végén elhisszük, amit hallunk. Ilyenkor meg már az ember nem beszél, nem nyílik meg, mert szégyenli magát.

Kedves Fórumozók!!! Segítségeteket szeretném kérni. A lányom májusban összejött egy fiúval (nekem első látásra nem volt szimpatikus elég böszme bunkó beszéde miatt ) .Nem szóltam mert ha neki jó nekem is.

Viszont sajnos nagyon megváltozott a gyerekem mióta vele van. Először csak a gyerekem barátnői szóltak hogy mi van a lányommal mert nem válaszol a telefonhívásokra sms chat stb. Aztán az ismerősök akikkel jóban volt hogy köszön nekik de annyit nem kérdez hogy vannak. Aztán már én is elkezdtem a fiúról érdeklődni közös ismerösöktől egytől egyik rossz véleményen voltak a srácról agresszívnak bunkónak tartják. Majd jött egy olyan hír is egy nagyon jó barátunktól hogy megverte a lányomat. Véletlen találkoztam a srác volt barátnőjének a bátyjával tőle is érdeklődtem. Náluk is az volt a baj hogy verekedett . Nem bírtam tovább rákérdeztem mindkettőnél de tagadnak. Pár napja bele tudtam nézni a telefonjába másról nem szóltak az üzenetek mint hogy a munkahelyen kivel beszél kivel nem biztos félre megy stb . Alázza , ugráltatja szóval iszonyatos lelki terror alatt tartja. Számon kéri miért beszél velünk szüleivel , számon kéri miért beszél a nagymamájával biztos arról beszélnek hogy más pasija van. Természetesen nem tud erről hogy

belenéztem.Tehetetlennek érzem magam . Én nem vagyok gyáva nyúl ha rajtam múlna már régen odamentem volna a sráchoz két hatalmas füles társaságában , a férjemet sem kell félteni meg lennének az eszközeink. De nem tehetem mert ha szereti a gyereket a lányom félek elveszítem egy fenyítés miatt . Lehet arra vár kimentsük . Ha nem nyílik meg nem tudom mit érez. Ti mit tennétek hova fordulnátok???

Köszönöm ha valaki válaszol

Én ugyanígy éltem, több-kevesebb eltéréssel. A fő csapásvonalak ugyan azok voltak. Mai eszemmel azt gondolom, sokkal hamarabb elkezdtem volna egy titkos számlán gyűjteni a kis pénzemet, h ha el kell menni, ne haljunk éhen.

Így is kisemmizett minket, de túléltük és végre élek.

Most ismerkedem magammal, mert eddig nem volt semmim amit úgy hívnak intim szféra. Az aurámban lakott.....Most tártam szét a szárnyaimat, amik eddig szöges dróttal le voltak kötözve. Dolgozom és pénzt keresek, ez eddig is így volt, csak nem igazán kellett elszámolnom vele. Ezért mondom, h hülye vagyok, h nem tettem félre. Már vannak barátaim, egy csomó pasi is van köztük, és senki nem vádol azzal, h kurválkodom, v. flörtölök. Hónapok teltek el, amíg lelkiismeret furdalás nélkül tudtam beszélgetni egy pasival. Hónapok!

Még most is zaklat időnként, de úgy veszem észre, h most már a nagyobbikat próbálja nyomorgatni. Csakhogy neki előbb-utóbb elege lesz és nem fog menni hozzá. Most még a lelkéig hatnak azok a szavak, h bezzeg apád nem számít, meg csak azért jössz,h kibeszéljetek anyáddal, meg ilyenek....beteg, de tényleg.

Azt javaslom fogd el játszmaként, és minél több pénzt takaríts meg, és minél hamarabb menekülj,kérlek! Most ennyit, de nyugodtan írhatsz privátot is, ha gondolod.

Sziasztok!

Jó sok ismerős dolgot olvastam tőletek. Én sokáig azt hittem én látom rosszul a dolgokat.

A történetem 8 év kezdődött. Élettársammal néhány hónap után sikerült összehoznunk egy gyereket (ezt mondjuk sosem fogom bánni, mert az egyetlen jó dolog az életemben). Ez még nagyon a rózsaszin ködös állapotbna volt. Csak annyit láttam belőle, hogy szorgalmasan dolgozik, nem link alak. Mivel heti hét napból hetet dolgozott, így túl sok időnk nem jutott egymásra, sőt szinte nem is nagyon volt közös programunk, azon kívül, hogy éjszakánként nálam aludt. A gyerekünk születésekor költöztünk össze. Mivel nagyon igaz, hogy lakva ismerszik meg az ember, így egy pici babával kellett rájönnöm nagyon sok dologra. A gyermekét rajongásig szerette mindig is. Mivel állandóan dolgozott, így tényleg egyedül kellett helyt állnom a gyerekkel, a háztartásban. Ezzel nincs is gond, mivel a lakáshitelt fizetni kellett, de amikor az általam annyira szeretett ember elkezdett mindenért ócsárolni. Én pedig csak néztem, és hallgattam lebénulva, hogy az az ember akit szeretek és sosem tudnék neki ilyeneket mondani, miket mond nekem. Tipikusan nyuszika esete a sapkával, ha van rajta sapka azért, ha nincs azért. RAjongva vártuk haza a babával, de ő csak a hibákat kereste mindenben. Ha nagy ritkán elmentünk valahová, ami általában a rokonokat jelentette, akkor nekem állandóan a kicsivel kellett foglalkoznom, mert az az anyja dolga. Szinte senkivel sem volt időm beszélgetni. Ugyanígy a szomszédokkal is. Neki volt ideje összebarátkozni velük, nekem állandóan rohannom kellett, mert nekem dolgom van. Mostanra a kötelező köszönésen kívül nem igazán tárgyalok velük, és engem tartanak furcsának, pedig jó okom van rá. Főleg, hogy párom nagyon jól tud pedálozni az embereknek, mindenkit levesz a lábáról.Munkája miatt nem voltak ünnepek sem szinte. Ha néha volt is, gyakorlatilag mindegyikre sírva indultam, mert természetesen nem tudtam megfelelni az igényeinek. Kicsi gyerekkel mellett a lakást fúlosra kellett volna takarítanom, mielőtt elmegyünk otthonról, mert milyen jó a tisztába haza jönni. (Ez még oké, csak nem ott ahol a gyerek miatt mindennap porszívózva van, tehát alapból nincs nagy kosz)Takarításmániás. Bocsánatkérést sosem hallottam tőle. Állandóan azt hallgattam, hogy nekem meg kell változnom, ő csak meg akar engem nevelni, mivel a családom ezt nem tette meg.

A gyereket annyira imádja, hogy ha egy karcolás is lett rajta, akkor azért is én voltam a hibás, mert az a dolgom, hogy egész nap fogjam a kezét.

A gyerek azért hisztis, mert én nem neveltem, nem is azért, mert együtt nem jól neveltük, mert ha én azt mondtam, hogy nem, ő azt, hogy igen. Még azt is meghallgattam már, hogy azért lett válogatós, mert biztos nem főztem neki, amíg gyesen votlam vele, mivel ő nem volt otthon és nem látta. Nála az ócsárolás az előjáték része volt. És most csodálkozik, hogy már teljesen elhidegültem tőle. Már nem kívánom (évek óta nem, csak eddig a csendért cserébe még hagytam magam), ez szerinte csak azért lehet, mert megcsalom. holott esélyem sem lenne rá. Mostanra ha munkából 10 perccel később érek haza, az a baj, ha hamarabb akkor az, (mivel biztos nem dolgozni voltam.) Az irodai kulcs tutira a szeretőm lakásáé. Nézegeti a telefonom, az emailjeimet, a facebookomat. Kutat a táskámba, ráadásul a gyerek előtt. Szeritne ez egy kapcsolatban normális. Ha nem hagyom, akkor rejtegetni valóm van. Munkám és a suli miatt, számára idegenek telefonszáma is a telefonomban van. Szerinte mind a szeretőm, már hívogatta is őket. A hányinger kerülget, ha meg akar ölelni. Ő benne fel sem merült, hogy ő ilyen rossz, mivel állandóan dolgozik értünk. Szerinte ezzel mindent megtett. Ha ritkán otthon volt velünk szinte leülni is félve mertem, mert ahelyett lehet házimunkát is csinálni, akkor is beszólt ha lázas voltam és lefeküdtem hidegrázással. Szilveszterkor költözni akartam, mivel már a rákos édesanyám előtt is képes volt ócsárolni engem és elegem lett. (Közben új munkahelyem is lett, eddig még abban is hozzá voltam kötve, és a fősuli mellett így már lett egy kis önbizalmam.) Sajnos nála van a pénz, és hatalom. Sajnos én csak minimálbért keresek, ez hozzáképest aprópénz. Én mehetek, de a gyereket nem vihetem magammal. Szerinte. A gyereknek jobb ha nem szakítjuk ki az otthonából. Nem számít ha az anyja boldogtalan, sokat látja sírni. Ha veszekszünk, azt veszem észre, hogy mindig mást állít, attól függ épp hogyan jobb neki, az adott információ.

Már teljesen ki vagyok borulva.

Most már félek tőle, félek a reakcióitól. Mondjuk eddig féltem, mert ha a gyerek elkezdett, akkor is rögtön összerezzentem, hogy fog reagálni. Általában rögtön 2 gyerekem lett. Nem volt nekem elég az egy.

Állandóan ígérgetett, de igazából sosem volt ideje semmire. Most ha egyszer mond valamit, akkor legközelebb tutira nem úgy gondolja. CSak a pénzről beszél, hogy mennyit keresett. Az hogy én a gyerekkel voltam, a házimunka, most már én is dolgozom, nem számít. Most már tudom, hogy külön kasszán kellett volna élnünk. Neki köszönhetem azt is hogy fősulira jártam, pedig a tandíjat én fizettem. Sosem szórtam a pénzt, az övét sem, mert sosem volt célom, hogy kihasználjam, mert neki több van. Nyaralni kétszer voltunk 8 év alatt, úgyhogy nem igazán voltam elkényeztetve. Az örök mókuskerében élünk.

Most lett belém szerelmes, el akar venni, még egy gyereket. JÓ vicc.

Nem akar elveszíteni, mert mit fognak szólni mások, ráadásul velem jól meglehet jelenni. (Nem is járunk sehová) Mindenesetre érdekes hozzáállás.

Most már úgy érzem komolyabb problémái vannak mentálisan, nem csak azért ilyen mert kétségbe van esve, hogy elhagyom.

Ismét a ne haragudj, megváltozom, csak mond meg mit kellene tennem fázisban van. 7 hónapja próbálkozik, de azóta csak rosszabb lett. Én már nem bízom abban, hogy megjavulhat, főleg, hogy már nem szeretem.

Az a legrosszabb az egészben, hogy mások tényleg azt látják csak, hogy milyen jó ember, mennyit dolgozik a családjáért, nem iszik (még az a szerencse), rendes ember.