Legközelebb is így szeretném... :)

2011. november 30-án tudtuk meg, hogy babát várunk. Az orvos 2012. augusztus 1-re írt ki.

Terhességem szinte végig problémamentes volt. Az elején sem voltak rosszullétek, se hányinger, se kívánósság. Csak a tudat, hogy egy élet fejlődik valahol bennem. Végig jó közérzettel és sok energiával bírtam, sokáig csak azok tudták, hogy babát várok, akiknek elmondtuk. Külső szemlélőnek még a 7. hónapban sem tűnt fel, aki tudta, az is azt mondta, hogy nem látszik, hogy már a vége közeleg. Csak azt nem mondta senki, hogy ennyire közel van már!

Az utolsó hetekben pörögtek fel igazán körülöttünk a dolgok. Egy költözés a vele járó pakolással, cipekedéssel. A babaszoba laminált-padlózása, megint csak pakolászás. És hát az egész lakás rendbe tétele az előbbiek befejeztével. Na meg némi kertészkedés, és a még hiányzó apróbb dolgok beszerzése. Szóval nem unatkoztam. Közben jó néhányszor eszembe jutott, hogy legalább a kórházi csomagot össze kellene rakni, ha már lassan úgyis töltjük a 36. hetet.

Hétfői nap volt, illetve már este. Egész nap tettem-vettem, jó kedvem volt még a hétvége miatt. Még az se vette el a kedvem a feladatoktól, hogy egész nap azon járt az eszem, hogy valami nincs rendben. Korábban is volt folyásom, de a dokik mindig azt mondták, hogy a terhesség alatt normális, hogy megnövekszik a mennyisége. Így zavart ugyan, de nem mentem miatta újra orvoshoz, amikor vasárnap és hétfőn hajnapban is arra ébredtem, hogy újra folyik. Estére viszont kisebb pánik tört ki rajtam, amikor felfogtam, hogy nem kimelegedve vagyok, és nem izzadok, hanem a magzatvíz csepeg belőlem. Hívtuk a kórházat, ahol ugye azt sem tudták, hogy a világon vagyok, mivel korábban egy fővárosi kórházba jártam. Azt mondták, azonnal menjünk be. Mondjuk magamtól is ezt tettem volna.

Ott rögtön NST-re tettek, s nyugtattak, hogy semmi gond nem lesz, hiszen babám szíve szépen kalapált. Majd az ügyeletes orvos is megvizsgált, aki már nem biztatott ennyire. Ebben a kórházban ugyanis nincs koraszülött osztály. Így megszülethet ott is a babám, de ha bármi probléma lesz vele, akkor szállítják a megyeszékhelyre, én meg maradok. Ja, meg hogy valószínűleg nincs 2500 gr a baba, így szinte biztosan elviszik. Na azt nem, akkor megyünk együtt! Ekkor már 1 ujjnyira nyitva voltam. Közben a páromnak is szóltam, aki Budapesten, tőlünk 6 órányi vonatútra dolgozott. Aznap este már nem indult vonat, de állította: a hajnalival jön.

Mentőt hívtak, ami engem és anyukámat (Őt kértem meg, hogy jöjjön velem, ha bármi lenne. Apa nem akart bejönni, végig ezt mondogatta a terhesség alatt.) fél óra alatt berepített a sürgősségire. Itt újabb NST, majd egy vizsgálat, melynek során szó nélkül kinyomták belőlem a maradék magzatvizet, hogy így majd megindulnak a fájások. Közben az ügyeletes szülésznők egyike, aki végignézte a korábbi vizsgálatot, közölte, hogy nem készít elő szülésre (csak beöntés lett volna), mert nincs magzatvizem. Köszi! A vizsgálat azt is kiderítette, hogy már három ujjnyiig jutottunk.

Ezután felkísért a szülészetre, ahol este 10 magasságában kerültem fel az ágyra, és kötötték rám újra az NST-t, amit már le se vettek reggel kb. 10-ig. Szerencsémre az osztályon már egész más volt a hozzáállás. Mindent elmondtak, elmagyaráztak. Az éjszakás ügyeletes szülésznő óránként bejött hozzánk, megkérdezte, minden rendben van-e. Legnagyobb problémám hajnalig az volt, hogy bár nem fájt semmi, mégsem engedtek leszállni az ágyról még WC-re sem, nehogy előre jöjjön a köldökzsinór. Reggelig csak hírből hallottam, hogy 4 perces fájásaim vannak, nem éreztem őket. Közben kiderült az is, hogy a párom elaludt, lekéste a vonatot, így a főbérlője hozta le hozzám! Jó fejek! 7-fél 8 körül érkeztek.

Közben reggel újabb vizsgálat következett, megtudtuk, hogy egész éjjel semmit nem tágultam, így reggel 6-tól jöhetett az oxitocyn. Hmmm, fincsi! Mondták, hogy 6 óra alatt csepeg le. Kb a felénél járhatott, amikor egyik percről a másikra kezdtem görcsölni. Nem nagyon, csak mint egy tisztességes havi vérzéses görcs. Jahh! Csak én ezekre gyógyit szedtem be mindig, így az utóbbi 10 évben azt sem tudtam, mi az a görcs! Közben megjött a párom, aki ugyan korábban nem akart bejönni a szülőszobára sem, most mégis bejött. Jól esett tőle, de láttam rajta, hogy feszült a helyzet miatt. Kicsit beszélgettünk, aztán fél 10 körül kértem, hogy engedje vissza anyumat. Nem akartam előtte szenvedni, meg láttam rajta, hogy annyira segítene, de nem tud. Én meg kínomban már másztam felfelé a fölhajtott ágytámlán.

Bejött anyum, s rögtön azzal kezdtem neki, hogy na most akkor valamit adjanak, mert ez nagyon fáj! Erre a szülésznő hozta a gázt! Tuti jó a cucc! Nem hittem benne, de tényleg az! Végig eszemnél voltam, csak tompította a fájásokat, így kettő között pihenni is tudtam.

10 felé járhatott, amikor bevillant egy doki, megkérdezte anyumtól, hogy nincs-e nekem székelési ingerem, majd azzal a lendülettel (válasz nélkül) ki is ment. 2 perccel később mondtam anyumnak, hogy hívja vissza, mert hiába érzem, tudom, hogy nem kakilnom kell, és hogy nem tudom visszatartani.

Hirtelen erre nagyon sokan lettek körülöttem, elvégre Csöppömet koraszülöttként várták. Pillanatok alatt kapták szét az ágyat. Valahol félúton járhatott kifelé a babám, amikor eszembe jutott: ha most belőlem alig fér ki egy 2500 gramm alatti baba, akkor mit élhet át az, aki 4500 grammos babának ad életet.

Végül, ha jól emlékszem, a harmadik fájással 2012. 06. 26-án 10:40-kor kinn is volt a picike fiam, aki 53 centivel és 3000 grammal született 2 nappal a 36. hét betöltése előtt. Megmutatták, de rögtön el is vitték mindenféle vizsgálatokra. 25 perccel később szinte magától született meg a lepény is, majd jött a doki varrni. Na azt nem szeretném még egyszer. Bár szavam nem lehet, másnap már simán tudtam ülni, sétálgatni, stb.

A kórházból a következő hétfőn jöhettünk el. Most már 5. napja vagyok itthon ezzel a kis tüneménnyel, aki nagyon jó baba, még szinte sírni se hallottuk úgy igazából, csak a szülőszobán!