Timo születese
A születés egy csoda. Hihetetlen, hogy ez az apró kis emberke 40 hétig (-+) bennünk van. Nap mint nap ábrándozunk, álmodozunk vajon milyen lesz, hogy fog kinézni, jó szülök leszünk-e. Az én történetem Németországban „játszódik“ és azért szeretnem leírni, hogy esetleg segítsek azoknak akik szinten itt élnek, első babát várnak, és tele vannak kérdésekkel mint anno én.
Terveztük, hogy babát szeretnénk, de nem gondoltuk volna hogy ilyen hamar sikerül. Timo születését már nagyon vártuk. Németországban élünk, az itteni szülésről nem sokat tudtam. Bar voltam kórházlátogatáson, olvastam sokat róla, de mégis csak más egy kicsit mint otthon. A terhesség eleje tele volt aggódással, mert a 7 hétben hematómát találtak nálam és közel egy hétig véreztem. Igyekeztünk csak a jóra gondolni, de ilyenkor nehéz. Aztán a 12. héttől megváltozott a nézetem. Úgy döntöttem vége a stressznek, azzal nem segítek magamon. A következő 30 hét problémamentesen telt el. A 40. héten már tiszta lázban voltunk, de semmi. Május 13-ra voltam kiírva, 10 nappal a terminünk után is meg mindig szorgosan jártunk a kétnaponta történő ellenőrzésre a kórházba. Mivel egész idő alatt egy fájást sem éreztem, és a CTG sem nagyon mutatott újat, május 23-ra kiírtak egy oxitocin terheléses tesztre. Erre sem nagyon reagáltam. Volt fájás, de abból sem éreztem semmit. Mikor lefolyt az egész infúzió közöltek, hogy minden rendben, meg 30 perc CTG aztán mehetünk haza. Erre kb 10 perccel a vége előtt éreztem egy fura szúró érzést, egy nagy pukkanás, aztán meleg szivárgását. 12:30 körül elfolyt a magzatvíz. Szóltunk a hebammenak (itt az egész vajúdás alatt egy hebamme van az emberrel, csak a szülésre jön egy szülész-nőgyógyász, aki segít ha gond van, és a végén összevarr ha kell, de amúgy a hebamme akivel szülsz), hogy mi a helyzet; reakció : "megörülök" és vigyorog. Na mondom ha te megörülsz akkor én mit mondjak? :) Kb 20 perc múlva jött az első fájás. Aztán rá egy pár percre a következő meg a következő, meg a következő. Szóval nálam a normális 40, 30, 20, 10 perces rész kimaradt. Olyan 2-3 percenként voltak fájásaim, de nem rendes, csak ilyen hirtelen belenyilall, kb 20-30 másodperc aztán elmúlik. Azt hittem leszakad a derekam. 2 óra ilyen cirkusz után meg mindig ugyan itt tartottunk. Megvizsgáltak és közöltek hogy a méhszáj meg mindig 2cm (úgy mentem be tesztre hogy már annyi volt) és sajna ezekkel a fájásokkal meg egy ideig elleszek, mert bar jó sűrűn jönnek de nem elég intenzívek. Közöltem hogy ok, akkor kerek valami fájdalomcsillapítót, mert reggelig úgy le fogok fáradni hogy nem marad erőm a tolófájdalmaknál. Kaptam egy infúziót de sokat nem segített. Este 8-kor aztán közöltem hogy kész vagyok, epidurális fájdalomcsillapító szeretnék. Megvizsgáltak és jött a hebammem, hogy ok, 4-5 cm a méhszáj, nem látja akadályát. Kicsit kész voltam, hogy 5 óra alatt 3 cm-t tágultam csak! Már kezdtem beletörődni, hogy majd talán reggeli után lesz ebből baba is. Csak az volt a rossz, hogy már itt éreztem tolófájásokat. Nem vettek komolyan, jöttek hogy ok, lehetséges, előfordul. Átsétáltam a szülőszobába az addigi vajúdó szobámból. 9-re végre megkaptam a gerincérzéstelenítőt. Jó kis tortúra volt percenkénti fájások között ellazítani a vállat, cicahátat csinálni, és nem mozdulni.. már 40-50 ml gyorsan ható fájdalomcsillapítót nyomtak be vénásan, hogy nyugisan tudjak ülni, míg felrakják a katétert. Áttol meg remegtem, mint a kocsonya, mert felnyomta a pulzusom vagy 200-ra, plusz a stressz, hogy minden rendben lesz-e. De félelmeim ellenére egyáltalán nem fájt, és utána pillanatok alatt ellazultam. Sok embertől hallom hogy így nem lehet szülni, hiszem le vagy „bénítva“. Na igen, de csak annyira, hogy ne fájjon annyira. Sajnos közöltek, hogy mikor eljön az idő, lekapcsoljak, mert a tolófájásokhoz kell, hogy érezzem. Hiába mondtam, hogy én most is érzem a tolófájásokat, mosolyogtak, mondván a ctg olyan gyenge fájásokat mutat, hogy ez maximum a méhszáj teljes kinyílásához lesz elég. Akkor nem érdekelt, végre volt egy kis időm pihizni a sűrű fájások után. Férjemmel kettesben elveztük a nyugodt perceket, csak a fránya nyomó érzés nem akart elmúlni. Sőt. 23 óra körül mondtam hogy érzéstelenítő ide vagy oda, én érzem, hogy tolófájásaim vannak, nem is gyengék. Meg mindig csak mosolyogtak, hogy eltúlzom. Aztán pár perc múlva csak megvizsgáltak, hogy hol is tartunk. Méhszáj eltűnt, de meg mindig gyenge a fájásom. Hiába mondtam, hogy lehet ő annak látja, én nem. Kaptam meg egy infúziót, ami elvileg erősíti a fájást. 10 perc múlva már kínlódtam, mikor közöltek hogy jól csinálom, így tovább, ha ügyes vagyok egy óra múlva lehet belőle baba. Újabb öt perc múlva, már éreztem, hogy jön a feje. Közölték, hogy oh, valóban, feküdjek pozícióba, és a hebammen gyorsan telefonált a dokinak, hogy idő van, jöjjön gyorsan, mindjárt szülünk. Ez volt 23:35-kor. 23:49-kor végre kibujt Timo 3500 grammal és 54 centivel, és én a világ legboldogabb anyukájának éreztem magam. Mindenki meg volt lepődve hogy a vége ilyen gyors volt, és hogy egyáltalán hogy lehetett ilyen fájásokkal. Párommal együtt nagyon boldogok voltunk. (bar szegénynek lilára szorítottam a kezét) Akkor nekem már mindegy volt, hogy kicsit elrepedt a gát, hogy varrni kell, hogy az egész milyen fájdalmas is volt. Mindenért kárpótolt, mikor először a kezemben tarthattam pár pillanattal a megszületése után.
Írta: ad04b33206, 2008. július 4. 17:03
Fórumozz a témáról: Timo születese fórum (eddig 3 hozzászólás)