Kolleganők-kollegák (beszélgetés)

Olvastam az adatlapodon, hogy érdekelnek az önismereti és személyiség jellemzések!

Nos hát engem is és ezért jó emberismerő is vagyok úgyhogy ezen okból kifolyólag én kívállóan ismerem a kollegáim és tudom, hogy kivel hogy kell bánnom ☺ Ők hátrányos helyzetben vannak velem kapcsolatban ☺

Nekem van olyan kolléganőm aki előtt nagyon meg kell gondolni, hogy mikor mit mond az ember! DE szakmailag alapos és preciz a saját munkakörén belül, ezért jó vele együtt dolgozni. De amikor fejébe száll a dicsőség akkor az én munkakörömbe is beleavatkozna de ahhoz viszont keveset tud ééés ezt a kisfőnőköm is megmondta neki ☺

Na Ő pl. olyan kolleganő akivel elég jól együtt lehet dolgozni, de a magánéletemben nem tűrném meg mert kétszínű!

Igen, érdekes, hogy a férfi munkatársak sokszor sokkal rugalmasabbak, mint a nőiek. Mi orvosokkal dolgozunk együtt, s nagyon rendesek (legalábbis a legtöbbje), viccelődnek, szóval elvagyunk.

Amúgy a mi főnökünk is kollegális, demokratikus beállítódású, szóval szerintem ideális munkatárs, mégha felettünk áll, akkor is.

Kicsit ismerős. Például nem olyan rég volt egy értekezletünk. Értekezlet után az egyik hárpia elkezdett rinyálni, hogy menjek már vele, mert akar valami feladatot adni, jaj. Közben szólt egy másik kollégám is (férfi), hogy szeretne beszélni velem (magasabb pozícióban van, mint a "banya" :-D). Erre a nőszemély elkezd morogni, hogy hát neki fontos dolga van velem és izé, mire a férdi kollégám rámordult, hogy: "És?! Vársz..."

X-D Aranyos volt tőle nagyon, hogy "megvédett"... Nagyon jófej. :-))))

Bizony. Egyébként szerintem egy jó főnök, aki odafigyel a munkatársaira, észreveszi, hogy ki mennyit fektet a munkába.

Persze itt is vannak kiskapuk. Nálunk van egy kollega, aki - ki kell mondanom - nagyon lusta, szeret kihasználni másokat, minket használ ugródeszkának és még ráadásul parancsolgatni is akar, csak mert úgy hozta a sors, hogy a nagyon nagy főnök titkárnője mellett dolgozhat. Leszögezem, nincs képesítése, egyszerű virágkötész (ezt nem lenézésből írom) ott, ahol kemény orvosi latin kéne legyen a tudása. Na, lényeg a lényeg, a titkárnő keze alá dolgozik, ő a küldönce, ő megy neki ebédért, meg néha bemásol a számítógépbe szakszövegeket (igen, tele van hibákkal, de nagyon büszke magára - igaz, hogy azt nekünk még 10x át kell javítani, de ezt nem veszik figyelembe). No, a mi főnökünk (aki lényegileg az övé is!) nem kedveli, mert látja, hogy milyen lébecolós, állandóan a folyosókon pletykál, s mindennel foglalkozik, csak a munkával nem. Szerintem, ha rajta múlna, már rég repült volna, mert nagyon nem bírja.

A nagyfőnök titkárnője viszont megvédi ezt a kollegánkat, de ahogy látom, ő is csak azért, mert másképp nem lenne, aki elmenjen neki ebédért, meg levelekért, szóval akkor neki kellene nagy valószínűséggel a küldönc dolgokkal is foglalkoznia.

Tudjátok, nem zavarna a dolog, ha ez a kollegánk nem akarna nekünk (a kolleganőmnek és nekem) parancsolgatni, meg utasítgatni. Úgy csinál, mintha ő lenne a főnökünk. Ráadásul ha megkér, hogy segítsünk, nemegyszer helyette megcsináljuk a munkát, aztán meg úgy állítja be, mintha ő csinálta volna meg, s nemegyszer kezdett már lejárató kampányba is. Nem beszélve arról, hogy sok feladatot, amit ő kap az alattunk levő irodában, a titkárságon, azt ránk akarja sózni. Hát, szóval, pontosan miatta indítottam ezt a fórumot :) lassan rá kell jönnöm, hogy a képzelt "hatalom" is megrészegíti az embert és elferdíti az ember személyiségét (kolleganőm ismerte őt régen, s mondta, hogy egyáltalán nem volt ilyen utálatos és kihasználos régebben).

Ilyen nekem is volt: én voltam 20-23 éves, a kolleganők (kb. hatan voltak), 30-50-ig. Mindenért nekem kellett ugrálnom, pl. ha a 200 m-re lévő számítóközpontban ekészült valami anyag, nekem kellett ugranom érte (télen, nyáron, esőben). Mellesleg nekem volt a legmagasabb végzettségem, de mégis komplett hülyére vettek.

Aztán 4 év után elmentem onnan.

Volt még pár munkahelyem. Amit megtanultam, hogy más az, hogy kollega, és más az, hogy barát.

Most szerencsére itthon dolgozom, nekem nem is hiányzik, hogy valaki legyen körülöttem. Jó így a saját irodámban. (Alkalmazkodtam én már annyit...)

Hááát valami ilyesmire is gondoltam.

Az az igazság, hogyha meghatározott időn belül kell elvégezni egy munkát és van aki lazára veszi a figurát, mert tudja, hogy a többiek húzóereje miatt úgyis elkészül azt akármennyire is kedvelik a többiek eltávolodnak tőle, mert valahol kihasznál másokat! A főnök csak azt látja a miunka kiadásakor, hogy van pl.5 ember ,de az őt nem érdekli hogy az csak 4,5!

Mindenkinek van rossz napja és a kollegáknak ezt el kell tudni fogadni, de azt nem lehet elfogadni, hogy valakinek mindig rossz napja van ☺

Szerintem a munkahelyi kapcsolatoknak ez az egyik meghatározó tényezője!

Igen, igazad van, nagyon sok mindentől függ, mint minden az életben :) itt (is, ill.) sem lehet általánosítani.

Ez az azonos ritmus pl. azon is múlhat, hogy ki mennyit fektet a munkába. A szakma kérdése meg nálunk pl. olyan, hogy négyünk közül tulajdonképpen nekem van meg egyedül a képesítésem :) persze, bele lehet tanulni a dolgokba, de mégis, kellene mindenkinek valami előképesítés, hogy képben legyen.

Halitok. Hogyan jöttök ki a kollegáitokkal? Milyen típusú emberek ők? Milyen konfliktusok adódnak/adódtak köztetek a munkaviszony során? Vannak köztük: kihasználós, lusta, flegma emberek? Vagy inkább segítőkész, barátságos, kollegiális a viszonyotok? Hogyan fogadtak, amikor új munkahelyre mentetek? Hogyan oldjátok meg a problémáitokat?

Akinek van kedve, írja meg, milyen környezetben dolgozik. Jókat is, rosszakat is. Ne feledjétek, nem kibeszéljük őket a hátuk mögött, hanem megbeszéljük a tapasztalatokat!