Karrier minden áron? (beszélgetés)

Szerintem ez nem biztos, hogy jo megkozelites, hogy az ember a karrier epitese miatt hanyagol el mas dolgokat. Nem biztos, hogy azert akar az ember elorebb jutni, mert karriert akar. Egyszeruen csak hajtja a vere, kell a kihivas az agynak, es ha szerencses vagy, akkor jonnek is a kihivasok, es keresztul jutz joparan sikeresen, es akkor azt mondod, hogy jo, itt megallok, mert a csalad es a baratok is fontos. De akkor megint jon valami, aminek nehez ellenallni, es mar nemcsak az agyadat elegiti ki, hanem jol meg is fizetik. Ennek meg a csalad is orul, mert ki ne szeretne jobban elni, es belekerulsz egy majdnem vegtelenitett ciklusba. Jon a kihivas, nem tudsz ellenallni, megfelelsz, felfigyelnek rad, jon az ujabb kihivas…

de vegul is ez sem tart orokke. Mert mire kb 45 eves leszel akkor mar tul draga leszel a munkaltatoknak, es jon egy huszoneves akit szinten hajt a vere, raadasul erovel is jobban birja… es akkor majd megallsz, mert megallitanak.

Es akkor majd kiderul, hogy csak egy legures ter maradt-e korulotted, vagy meg tudtad-e tartani a barataidat.

Egyebkent nem biztos, hogy jobb barat az, aki allandoan a baratai korul legyeskedik. A mennyiseg nem valik minosegge.

Valaki irta, hogy a karrier nem er annyit, hogy elmulasszuk miatta a boldogsagot. Hat szerintem a karrier is resze lehet a boldogsagnak, es mikozben az ember a hivatasat gyakorolja, akkor is ember marad(hat), es sokat tud adni emberileg is.

Kulonben meg ugy is csak egy a lenyeg. Az hogy amikor eljon a veg, es befejezi valaki a foldi palyafutasat, akkor ne banja meg, hogy ugy elt, ahogy.