Isten ajándéka

2009-ben már nagyon szerettem volna ismét babázni. A párommal meg is beszéltük, hogy 2010 tavaszán majd belevágunk a babaprojektbe. A férjem Sopronban dolgozik, és havonta járt/jár haza. Eljött a 2009 évvége. Az utolsó 2 hónapban mivel éppen úgy esett, hogy akkor jött haza apa, amikor már vége lett a nehéz napjaimnak, engedtem apának. Decemberben karácsonykor fogant meg a babánk, mi erről mit sem tudván. Akkor még nem dolgoztunk az ügyön.

Januárban vártam, hogy megjöjjön, de nem jött meg. A menzeszem környékén nem éreztem jól magam. A párom vette észre hamarabb rajtam, hogy terhes vagyok, de akkor még nem tudtuk biztosra. Január 15-én teszteltem. Örültem, hogy teljesült a vágyam, viszont tartottam tőle, mert a férjem havonta járt haza. Először nem is volt nagy az öröm a családban, amikor bejelentettem, hogy jön a baba. Szeptember 24-ére voltam kiírva. Az első 3 hónapban hetente egyszer hánytam, egyébként pedig egész napos hányinger gyötört. De a hányinger eltartott a 16. hétig. Egyébként pedig a terhességem alatt minden rendben volt egészen a 35. hétig. Azon a héten rendeztük át a gyerek szobát, mert apa éppen itthon volt. Takarítottam, pakoltam, és még másnap is volt mit tenni.

Augusztus 20-án jóslófájásaim voltak, akkor le is pihentem, de 2 óra múlva folytattam a pakolászást, mert szerettem volna minél hamarabb befejezni a rendrakást. Úgy szólt rám a párom, hogy hagyjam abba. Anyósomék akkor éppen kint voltak a dédinél és skype-oltunk. Mikor nagy nehezen befejeztem a pakolászást, este fél 7 lett.

Éppen viccelődtünk egymással, amikor egy nagy kacagás közepette azon vettem észre magam, hogy mintha folyna valami. Gyorsan beszaladtam a vécébe, és láttam, hogy vérzek. Egyből hívtuk a mentőket, és be a kórházba. Gyorsan felvették az adatokat, majd elvittek UH-ra. Szerencsére minden rendben volt a babával és a lepénnyel is. Az ügyeletes doki megvizsgált. Majd előkészítettek császárra (borotválás) végszükség esetére.

Kaptam még infúzióban magnéziumot és tüdőérlelőt. 3 napot voltam a vajúdóba, kaptam a magnéziumot és a tüdőérlelőt. A 3 nap alatt minden este elfogott a sírógörcs, mert a családomra gondoltam, és velük szerettem volna lenni. Szerencsére a vérzés elállt, de senki nem tudta megmondani, miért véreztem.

Az egyik nővérke az osztályátadáson mondta a váltósoknak, hogy ő azt hitte, hogy még aznap megcsászároznak, mert annyira véreztem. 3 nap után átraktak a patológiára. Ott voltam még 4 napot. Sajnos a házassági évfordulónkat is a kórházban töltöttem. 7 nap után végre hazamehettem. Már nagyon hiányolt a kislányom. Jó volt hazamenni, és 1 hét kórház után még furcsa is volt újra otthon. Egyre csak teltek a napok, a hetek, én szépen először hetente egyszer jártam NST-re.

Voltam 37 hetesen terhesgondozáson is, és akkor megbeszéltük, hogy szeptember 20-án lesz az utolsó terhesgondozás, és majd akkor megbeszéljük mikor kell befeküdnöm a kórházba. Amikor betöltöttem a 38. hetet, már hetente kétszer jártam NST-re. Közben már egyre lentebb ereszkedett a hasam, már a cipőt sem tudtam rendesen felvenni. A 38. heti első NST-n szóltam a szülésznőnek, hogy a nyákdugóm egy része már elment. Mondta, hogy ha a magzatvíz elfolyik, akkor be a kórházba. Hozzáteszem a családom már inkább be akart fektetni a kórházba, mert ott legalább biztonságban lettem volna. De mivel nem volt fogadott orvosom így ezzel nem foglalkozott senki. Az NST keddi napon volt. Pénteken lett volna az utolsó terhesgondozásom, és akkor lett volna NST is.

Eljött a szerda szeptember 15-e. Délelőtt minden úgy történt ,ahogy szokott. A párom elvitte Verát az oviba, én pedig rendet raktam, takarítottam. Éppen Hoxáztam délben, amikor arra lettem figyelmes, hogy menzeszszerű görcseim vannak, mint jóslófájáskor. Na, gondoltam, tök jó már megint kezdődik. De most néztem az időt. Először 4 percesek voltak. Aztán 2 óra múlva 3, majd 2, végül már kezdett egybefüggő lenni. Akkor vettem egy meleg zuhanyt. Nem lett jobb, de visszaállt 4 percesekre. Este már mondtam a páromnak, hogy vagy ma megszületik, vagy holnap nem megy dolgozni. Verát lefektettük, már éppen kezdtük volna nézni a Barátok köztöt, amikor feljött anyósom, hogy megkérdezze mi újság. Mondtuk neki, hogy 4 perces fájásaim vannak. Azt mondta ez nem játék, irány a kórház. Pedig én még húztam volna. De felhívtuk a mentőket, és mire kijöttek összeszedtük a cuccaimat. Mikor beértünk 3 kismama volt még bent felvételre várva. Mondták is a mentősök, hogy front lehet. Megint felvették az adatokat, majd vártuk az ügyeletes dokit. Bejött a doki megvizsgált. Először nem találta a méhszájat, de aztán megtalálta, és azt mondta, hogy zárva van, de a méhnyak egyujjnyi. Beszéltük, hogy császározni fognak, és a doki kérdezte ki volt a terhesgondozó orvosom. Na, pont ő is bent volt éppen a kórházban. Megkeresték, és közben engem előkészítettek a műtétre. A párom meg már tűkön ült, hogy mi fog ma történni. Valahogy nem hiányzott ez a sok kellemetlenség, ami a császározást megelőzi, de már vártam, hogy végre láthassam a babánkat. Az anesztes doki egy kicsit kötekedős kedvében volt, mert amikor a műtőasztalon adta be az érzéstelenítőt és felszisszentem azt mondta, hogy ne nyafogjak, mert már volt egy ilyen műtétem, és tudom, hogy milyen az epidurál. Mikor lefeküdtem utána már kezdtem zsibbadni. Azt még éreztem, amikor lekenték a hasamat. Utána jött a takaró. Nagyon izgultam már. Gyorsan túl akartam esni rajta.

Észre se vettem, hogy már felvágtak, csak azt éreztem, amikor a babánkat a hasamra rakták és felsírt. A dokik és az asszisztensek, pedig mind mondták, hogy "milyen szép formás baba". Na akkor megnyugodtam és mosolyogtam, hogy minden rendben van a kisfiúnkkal. Máté lett a neve, és már az elejétől kezdve így is hívtuk. Apja biztos volt benne, hogy fiú lesz. Miután kivették Mátét utána jött az amit kihagytam volna az egészből. Elkezdtem reszketni, közben várták a dokik az urológust, mert a hólyagomat meg kellett műteni. A doki közben megkérdezte tőlem akarunk e még 3. babát, de én egyből rávágtam, hogy NEM. Közben jött a csecsemős nővér megmondani, hogy Máté 3340 gramm és 55 cm, a fiatalurat is behozták egy pillanatra. Mire végeztek a műtéttel és lekerültem az osztályra, lett este 11 óra. Mátét pedig 10-kor emelték ki.

Lekerültem az osztályra, és ott egy kedves nővérke fogadott. Nem sokat aludtam azon az estén. Többször mérték a vérnyomásom, kérdezte a nővérke, hogy kiment-e az érzéstelenítő a lábamból, kaptam fájdalomcsillapítót is. Közben egyszer hozták Mátét szopizni. A nővér időnként megnézte a hasamat is, ami nem volt egy kellemes érzés. Másnap úgy éreztem magam, mint a mosott rongy. Szerencsére most nem tartott olyan sokáig felkelnem az ágyból, mint az első császárnál. Viszont sajnos most is, amíg bent voltam, katéterrel szaladgáltam. Végül is csak miattam voltunk bent egy hétig. Máté szépen szopizott és hízott is. A doki rendes volt, kedves, és gyorsan kiszedte a varratot.

Boldog vagyok, mert van két szép gyönyörű gyerekem és egy szerető férjem. Ha rájuk nézek, csak a szép emlék marad abból, amit a műtőben átéltem.

Köszönöm, hogy leírhattam a történetemet.