Introvertált férfi párkapcsolatban (beszélgetés)

És ha telefonon beszélnétek írogatás helyett? :)

Sokan eleve nem jók írásban, mert fárasztónak tartják az "írogatást". Apukám meg öcsém is ilyen, egy-egy "ok" becsúszik tőlük, de őket fel kell hívni telefonon, ha akar az ember valamit.

Köszönöm az építő jellegű hozzászólasokat, biztos az önbizalmammal (is) van gond. Sok évig voltam bántalmazó kapcsolatban ahol sose tudtam hányadán állunk, folyton ott lebegett a bizonytalanság érzése. Apukam szintén ikyen, soha egy szó, egy érintés, de mindent megtesz...

Nincs igényem "nyáladzásra" csak valahogy jó lenne nem úgy beszélgetni írasban mintha a szomszéddal beszélnék.

4 hónapja vagyunk együtt, amúgy határozottan hosszú távra tervez, élőben nincs is gond a szeretete kifejezésével csak néha nekem jól esne egy kis vigasztalás.

Ő tudja hogy intro, nem én akasztottam rá, részben én is az vagyok, de nem annyira mint ő.

A facebookon van egy privát csoport "Introvertált Övezet", talán érdemes lenne belépned, ott olvasgatnod, kérdezned.

Egyébként, ahogy mások is írták itt, lehet nem erőssége az írásbeli kommunikáció. Mióta ismered őt?

Ha írja hogy szeret és hiányzol az miért nem elég? Nem lehet, hogy a te önbizalmaddal van a gond? A férfiak többsége egyébként sem szeret "enyelegni", írásban pláne nem.

Ő mondta, hogy introvertált, vagy ezt te akasztottad rá?

Én pl. introvertáltnak mondom magam. Ez nálam abban mutatkozik meg, hogy nincsenek barátaim. Aki volt, az gyerekkori egyszem, de benne csalódtam. És azóta így egyedül vagyok. Nem okoz ez számomra problémát, bár az a barátság nagyon hiányzik, de másik ilyen mélységűt szinte képtelen vagyok sajnos kialakítani. Ez van. Nagyon kevés embert tudok igazán közel engedni magamhoz érzelmileg, de akit igen, azért a tűzbe is bele mennék.

Meglepő, de a nagy társaságokat kifejezetten szeretem - központi vagyok, pláne ha van alkohol. :D De utána az ilyen bulikat nekem szó szerint ki kell pihenni, otthon, egyedül. Nekem a nyaralás is akkor nyaralás, ha nincsen ott senki, csak akivel/akikkel mentem.

Annál nagyobb feltöltődést elképzelni sem tudok, mint az ebookommal meg a macskámmal EGYEDÜL bevackolni. Szerintem heteket eltudnék lenni így.

A férjem is ilyen, elvagyunk így kettecsként. Ha lenne nagy baráti társasága akkor részt tudnék venni benne, de ha mondjuk heti szinten elvárná hogy legyek benne jelen azt hiszem, hogy az nem menne nekem.

Párkapcsolati tapasztalatom nincs, mivel nekem igényem van az érzelmek kimutatására, ezért inkább el is kerülném, ha ilyenbe cseppennék.

Szülő-gyerek kapcsolatban ismerem a helyzetet, csak segítségképp írom le. Apám arcán nem igazán láttam semmilyen érzelmet mióta az eszemet tudom, talán csak temetéseken. Most már felnőttként jól tudom, hogy szeret, csak épp nincs szava rá, nincs mozdulata, érintése rá. Nincs kimondva, nincs ölelés, nem is igen emlékszem az utolsóra. Sok időbe telt megértenem, hogy a szeretete abban mutatkozik meg, hogy mindent megtesz értem, hogy megteremtse a családnak a betevőt, hogy jókat beszélgetünk, hogy már gyerekként is sokszor felnőttként beszélt velem komoly dolgokról. Kicsi gyerekként sem rajongott körbe, sosem tudott megajándékozni, nincs meg benne a figyelmesség képessége, nem tud meglepetést szervezni, nem tud úgy adni, mint az átlag emberek. Nőnapra sosem kaptam virágot, anyám se, mert egyszerűen képtelen az ilyesmikre. De belül tudom, hogy nagyon jó lelke van, más tetteivel mutatta meg. Gyerekként nehéz volt, most már felnőttként kicsit könnyebb értenem őt.

Ennek semmi köze az introvertáltsághoz, vannak emberek akik máshogy nyilvánulnak meg írásban mint az életben. Én is és a párom is introvertáltak vagyunk és ettől függetlenül 5 év után is képesek vagyunk egész nap írogatni egymásnak meg cukiskodni. Nem mindenkinek van erre igénye, van akit egyenesen idegesít.

Az első hozzászólást amúgy tényleg úgy írtad mintha valami hibás terméket vettél volna. :D

Amit ő művel nem introvertáltság kérdése...

Amúgy meg írásban mi lenne nálad az elvárt? Én pl nagyon jól elvagyok mindenféle nyáladzás nélkül írásban.

Pontosítok. Élőben minden rendben van, akkor soha nincs rossz érzésem, de ha nem vagyunk együtt és csak irásban kommunikálunk akkor olyan mintha egy szomszéddal csevegnék...alig kis kedvesség (oké néha irja hogy szeret, hiányzom...) Ettől olyan távolságot kezdek érezni, elbizonytalanodom hogy szeret e még, kellek e még... tudom hogy ő ilyen de az agyam meggyőz mégis a negativumokról és képtelen vagyok ezen túljutni.

Azért kérdeztem van e vki hasonló cipőben aki küzdött ezzel...

Introvertált partnernél fontos lehet,hogy ne telepedj rá. Ha kicsit szeretne elvonulni, azt ne csalódásként vagy kudarcként éld meg. Hagyd, hogy kicsit maga legyen. Majd előjön újra.

Kommunikálni persze fontos. Lehet erről is beszélni. Ő se érezze azt, hogy erőt kell vennie magán, különben megbánt.

Nem értem a kérdésed. Úgy írsz erről mintha ez egy betegség lenne.

Semmire ne figyelj, csak rá, ennyi... Miért vagy bizonytalanságban?

"állandó bizonytalanságban vagyok emiatt."

akkor feltétlenül vágj bele a kapcsolatba.

előny/hátrány mutató?

Attól hogy valaki introvertaltabb miért ne fejezne ki az érzéseit?

Nem ertem mire gondolsz. Én is az vagyok de ez nem egy betegség, nem jelenti azt g nincsenek barátaim, nem szeretek beszélgetni stb.

Attól h az eddigi parjaidra azt hitted nem azok, még lehetnek.

"milyen gyakran..."??? Nem tudom, olvasd el a használati utasítást...

Tudnátok segíteni, milyen az élet egy intro férfival, hogy viselkedik párkapcsolatban, mire figyeljek. Most először van intro párom és teljesen más mint akik eddig voltak, állandó bizonytalanságban vagyok emiatt.

Hogy fejezi ki az érzéseit, milyen gyakran? Minden tanácsot szivesen fogadok.