Így is lehet szülni, avagy 8 hét rémálom után Happy End...

A páromat (aki sajnos még nem lehet a férjem, mivel még nem sikerült az előző férjemtől elválnom) majdnem 4 éve ismerem.

Internetes szerelem a miénk (annak ellenére, hogy nem hiszek a netes társkeresésben:)), 3 és fél éve élünk boldog párkapcsolatban. Első közös gyermekünk (kislányunk) novemberben lesz 2 éves.

1 éve hoztuk a döntést, legyen még egy babánk.

Kissé félve vágtunk bele, hiszen átlagos magyar családként CHF lakáshitellel megáldva, anyagiakban nem dúskálva éltünk, akkor még 2 gyerekkel.

A lányunk első születésnapja után levetettem a spirált, karácsonyi ajándékként ott volt a két csík a teszten. Boldogan vártunk az augusztus végét, amikor végre karjainkban tarthatjuk második közös babánkat.

Minden jól ment addig az ominózus napig, amikor is elmenem a 12. heti ultrahangra.

Minden rendben látszott, orrcsontja volt, minden méret tökéletes..., deeee..., és itt tört el a mécses. 2,2-es nyaki redőre a szonográfus javasolta a kombinált tesztet. Mivel nem tudtam eldönteni, hogy azért javasolja, mert pénzt akar keresni rajtunk, vagy tényleg gond van, előjegyeztettem magunkat az Istenhegyi Génklinikára. Dr. Hajdú Krisztinához szerettem volna menni, ehelyett dr. Bátorfi Józsefhez kerültem, 1 héttel később, mint a 2,2-es érték mérésekor. Ekkor már 3,7 mm volt. Amniocentézisre kaptam időpontot 2 héttel későbbre a MÁV kórházba. Kiakadtam. Összeomlottam. Összeomlottunk. Másnap a Bajcsy kórházban már 4 mm volt... . Itt clorionboholy vizsgálatra kaptam időpontot, de mivel a hely nem volt szimpatikus, nem mentem el.

Eljött az amnio napja. Délre mentünk, 3-ra kész is voltam. Nem fájt, de rettenetesen féltem. Szörnyű várakozás jött..., no meg húsvét.. . Mivel húsvétig letelt 3 hét, már bizakodtam.

Következő héten megjött az AFP, persze alacsony értékkel. Az azt követő héten 20. heti UH. Másik szonográfushoz kértem magam, és amikor közölte, a párom nem jöhet be velem, kiakadtam. Sírtam, könyörögtem, végül 12000 Ft-os 4D térítés mellett megcsinálták. Semmi külső minor jele nem volt betegségnek, a "hatalmas" orr ott virított :)) . Másnap megjött az eredmény: negatív és kisfiú.

Innentől kezdve álom 20 hét következett.

Gyed mellett itthon varrtam (babahordozókat), bírtam a tempót, elláttam a családom, pörögtem 1000-rel, közben kifestettük a lakást, bevásároltam a nagyfiamnak, mivel most kezdte az első osztályt, NST minden héten, bevásárlás a családnak..., és eljött a 40. hét. Minden ideális, anyu itt, gyerekek biztonságban, szülésznő dolgozik, minden kész..., szülhetünk!

...de nem történt semmi...

Külső méhszáj felpuhult, belső zárva (1 héttel előtte 1 ujjnyira nyitva volt). Kiakadtam. Újabb összeomlás. Anyu másnap hazament, én a gyerekekkel a játszótérre. Másnap évnyitó.

Ez a gyerek már sose akar megszületni....

Nagyfiút elhoztam délután 1-kor, megkívántam a kínai csípős kaját. Gyereknek nem tetszik, gyros-t kíván. Apa megint mást.., éttermi kajálás, magas számla, 2 poharat eltörök.., nem baj, másnap nem jövünk.

Kocsi játszótér mellett, ennyi még jár a kölköknek, ha már ott vagyunk. Egyre rosszabbul érzem magam, szédülök, fáj a torkom, kapkodom az echinaceát. Kell az ágy. Izzadtam, aludtam, végül döntöttem: lesz, ami lesz, így nem mehetek szülni (este NST, amnioszkópia, UH), lesz, ami lesz, kell a forró kádvíz!

Kád fertőtlenít, só bele, meleg víz, jöhet az izzadás! Jó negyed óra ázás, kiszállok, valami történik. Apával közlöm: nem mész ma dolgozni...

Szülésznő majdnem frászt kap, amikor a meleg vizet említem: neki ma nem jó, front van, nincs ágy az osztályon...

Mindegy, bemegyünk, úgyis kellene. Fájás semmi, NST negatív, szinte 1 fájás, jó magzati szívhang. Doki megvizsgál: 5-6 centire nyitva a belső méhszáj, középre jött (rövidült). Víz tiszta.

Nem mer hazaengedni..., de én döntsem el: ott maradok, rásegítenek és könnyű szülés, vagy visszajövök fájdalmak közepette reggel...

Gyors konzultáció apával: szülünk, MOST!

Kis eltávot kaptam, hazavittük a gyerekeket (este 9 óra), miután elmentünk a barátnőmért, aki vállalta a gyerekvigyázást, amíg anyuék megjönnek vidékről, telefon anyuéknak: jöhettek (300 km, 4 órás út, másnap meló).

Fél 11-re bent is voltunk. NST, beöntés, nyákdugó eltávozott..., a mosolyom még mindig őszinte.

Fájásocskák vannak, de nem veszek róluk tudomást. Ez már a szülés? Tényleg? Oxitocin infúzió, fájásocskák jönnek-mennek, rendszereződnek, de alig érzem. Fél 2, apa cigiszünetet kér, aggódom: félóra eltelt, hol vagy már...

Doki jön, feszül a burok: megrepeszti, víz tiszta, de alig jön. Epidurál, izomlazítás, vicces beszólás, röhögés hegyek: így is lehet szülni?

Apa megjön végre, nevetgélés közepette vajúdunk. Megkérdi: haladunk valamerre, vagy csak beszélgetünk? :))) Idő telik, valamikor háromnegyed 2-kor ismerős feszülés a csípőcsontban. Feszengek. Szülésznő kérdezi: "érzel valamit"? Válasz: "jön a gyerek".

Orvos-szülésznő kapkod, szétszedik az ágyat, kengyel fel, gyors lecsúszás, a fej már kint is... pihi, fájás, egy nyomás és kint van! Gyönyörű és tiszta apja! Imádom! Apa szemében könnycsepp: "tiszta olyan, mint én". ...kár volt félni, hogy nem jön rögtön az apai érzés...

Ellátnak, lepény tiszta, repedés, sérülés nélkül, gyakorlatilag fájdalommentesen megszületett a FIÚNK! 3400 gramm és 53 cm.

Nem hittem volna, hogy ez lehetséges, de köszönöm, hogy átélhettem! Méltó befejezése volt ez a gyerekprojektnek.

Mindenkinek hasonlót kívánok!

Köszönet érte: a páromnak, a barátnőmnek, a családomnak, a szülésznőmnek és az orvosomnak!