Hölgyek a kandalló mellett (beszélgetés)
Elköszönök a kis topiktól, nem volt sikeres a pályafutása sajnos. Kértem a Modiktól mailben a törlést, de nem kaptam választ ezidáig, de nem is törölték, remélem, eljutott hozzájuk a kérésem. Még egy utolsó verset hoztam, egyik nagy kedvencem. Minden kedves topik látogatónak üdvözletem!
Kálnay Adél: Kérdés
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Kellemes hétvégét kívánok nektek! Idézetet hoztam a kandalló mellé.
"Nincs jó vagy rossz döntés, csak döntés van. A döntésed következményei amik számodra pozitív vagy negatív irányba viszik az életed. Amiért szükséges az, hogy átnézd, az azért kell, mert újra fogsz egy ehhez hasonló döntéshelyzettel találkozni, ami arra tanít, hogy felismerd a helyzeteket." (Ismeretlen szerző)
Szia Szederke,
nincs időm mostanában topikolni sajnos, túl sok a feladat, és ügyintézni való. De hoztam ára is egy nagyon szép üzenetet, azt hiszem, érdemes lenne mindenkinek megfogadnia velem együtt. :DDDD
"Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz.
S mert élsz: gazdag lehetsz."
Wass Albert
Grecsó Krisztián
Tudta?
Én már nem tudom, vagyis elfeledtem, és akarnom kell emlékezni rá, hogy alig néhány évtizede még nálunk, Magyarországon is szóltak egymáshoz az emberek, tudni akarták, honnan jön a másik, mire vágyik, nyitva voltak az ajtók, feljártunk egymáshoz, a függőfolyosón vagy a kisház előtt ott volt a hokedli, arra ültek ki az öregek, akik nem is voltak öregek, és mondták, hogy telik az élet, mi a titka a roppanós kovászos uborkának, milyen nóta járja, ki süti legszebbre a szalonnát, hol olcsó a sütőmargarin.
Én már nem tudom, mi lehetett annak a bizalomnak az alapja, hogy bárhol kaptam egy karéj lekváros kenyeret, és az utca tele volt gyerekkel, lábtengóztunk és jártuk a határt, az öregek, akik nem is voltak öregek, dominóztak vagy huszonegyeztek, és valahogy mindig volt min nevetni. El sem tudom képzelni, min lehetett annyit nevetni.
Én már nem tudom, hogy volt, hogy szerettük, vagy ha nem, hát elviseltük egymást, nem kellett kínosan feszengeni a vasárnapi ebédnél, már nem emlékszem, milyen úgy beszélgetni, hogy ha vannak is tabu témák, nincsenek aknák, nem lesz lápos és mérgező a beszélgetés egyik tőzeges szóról a másikra; csevegjünk bármiről: szobafestésről, locsolásról, olvasásról.
Én már nem tudom, milyen az, hagyományról, szokásokról beszélni alanyi jogon, úgy, hogy hiszem, a világ leírható és meghódított, mert a búcsúra hazajön a család és a húszliteres fazékban rotyog a töltött káposzta, és az asztali fehérbor mellett elmeséljük a nagy eposzainkat, mondjuk arról a rémületes inflációról, amikor tönkrement a pengő, és a házra félretett pénzből tata végül egy kenyérvágó kést vett meg egy bilit.
És persze azt sem tudom, honnan vették a régi öregek a derűt, merthogy ezt nem sírva mondták, hanem nevettek, „ma is megvan az a bili”, mondta kacagva tata, pedig nem volt meg, vagy ma nincs meg, ahogy derű sincs, az élet derűje, ami akkor is erősebb volt a türelmetlenségnél, gőgnél, irigységnél, ha nem lett meg a csinos családi ház. Mert volt helyette boldogság, gyerekek, jó szó, és annál nem volt fontosabb.
Úgy hozta az úri dolgom, hogy egy aprócska olasz faluban voltam, amikor itthon megint felizzott a gyűlölet állami ösztökéje, amikor újra irritálni kezdték a magyar emberekben az egyébként is megzavarodott lelket. Próbáltam nem figyelni a hazai híreket, hogy „tudtam-e”, csak ültem, néztem a tengert, és láttam, hogy arrafelé még kiülnek a padra az öregek, akik nem is öregek, dominóznak a tengerparton, nagyot nevetnek a péknél, nem lökik el egymást, nem keresik a konfliktust, nem úgy élnek, hogy azt lesik, min sértődhetnek meg. És nem azért – hiszem, hogy nem –, mert jobb emberek, mint mi. Aztán persze mégis, és mégsem.
Éreztem magamban a kelet-európai rutint, ingert a szorongásra, a félelemre, a türelmetlenségre, „mit lopja a napot?”, „miért nem szól rá a gyerekre?”, „miért nem hozza már?”, de a tenger, a falucska szűk utcái, a mosolygós emberek nem hagyták, minden mozdulat kigúnyolta jól táplált magyar szorongásom. Irigy lettem, bevallom, egészen őszintén irigy. Szeretném én is elhagyni az eredendő sértettségem, ami a Lajtán innen úgy születik az emberrel, mint másutt Ádám és Éva vétke, azt az örökös gyanakvást, hogy engem rá akarnak szedni, meg akarnak károsítani, át fognak verni, megalázó helyzetbe fogok kerülni, és másról sem szól az élet, mint hogy ezekre készülök, és ezeket heverem ki. Mert semmilyen sérelmemre – ahogy az apáméra és az ő apjáéra sem volt – nincs orvosság, jóvátétel, igazság. Ezért mi, magyarok az apróságokat (elénk állnak a sorban, nem engednek át a zebrán) is úgy éljük meg, mintha bedőlt volna a világ, és csak dühöngünk, rágjuk magunkat, pazaroljuk az életet.
Vajon tudtam én valaha bízni, várni? És maga? Maga tudott? Tudta, hogy bízni, hinni jó dolog, gyógyítja a lelket?
Láttam egy nagyon öreg livornói nénit, járókeretbe kapaszkodva csodálta a tengert, aztán behunyta a szemét, és csak hagyta, hogy simogassa a sós szél. Amikor elfáradt, idős fia és menye visszasegítették az autóba. Néztem az órámat, két és fél percig tartott, mire be tudott ülni az ülésbe. Addig állt a tengeri úton, az egyetlen hegyi szerpentinen a forgalom. Várták, hogy egy idős ember elinduljon haza. Nem dudáltak, nem villogtak, nem mutogattak. Egy idős asszony szerette a tengert. És most hazamegy. Az az idős ember mi vagyunk, a mi múltunk, a mi zálogunk, a mi toleranciánk, a mi szeretetünk.
Ön tudta ezt?
Nem okoztál csalódást nekem Szederke! :)))) Aki szereti az állatot, az nem tudja cserbenhagyni.
Én speciel évek óta gondoskodom Sógornőm kutyusairól, tavalyig 4 volt neki, most már csak 3 van, mert a német juhász daganatos lett, és el kellett altatni. Szóval 3 hónapja megsértett Sógórnőm, és 23 éve türelem után, amivel iránta voltam, most nem beszélek vele hónapok óta. De a kutyáit ugyanúgy ellátom minden nap, kiengedem őket a lakásból napközben, míg odavan a melóhelyen. Azok a kis állatkák nem tehetnek arról, hogy egy összeférhetetlen, mizantróp gazdájuk van.
Köszönöm kérdésed, most megint sokat vérzett tegnap, kapott egy lórúgás erősségű gyógyszert, szerintem az okozta, mára már javult kicsit a helyzet. Egyébként eleven hála Istennek! :)))
Szomszéd kutyussal mi a helyzet, láttad esetleg, hogy gondoskodik róla valaki azóta?
Szervusz Szederke!
Köszönöm kedves kérdésed, Lujzi már kicsit jobban van, persze, még mindig véres a produktum, de már kevesebb jön ki belőle naponta, mint eddig, de még távol a gyógyulás a doki szerint. Tegnap újabb gyógyszereket kapott, sajna étvágya továbbra is csekély, de hatalmas életerő van benne, ilyen kis legyengült szervezettel is folyton játszik.
Nálunk is hidegek most már a hajnalok, de már lassan elértük november első harmadának a végét, gyerek koromban ilyenkor már sokszor leesett az első hó, nekünk meg kitartott idáig az éltes hölgyek nyara. :)))
Szomszédodat akkor sem tudom megérteni, ha eredendően nem az övé volt a kutya. Ha nem törődik vele, akkor ajándékozza el, vagy vigye be egy menhelyre, ahol esélye lesz újra gazdisodni, és addig ott legalább rendesen gondját viselnék. teljesen érthető, hogy a három kutyusod mellé nem tudsz még egyet bevállalni sajnos.
Kedves Grafitka! Hogy van MOST a kutyus?
Az én szomszéd kutyás történetem lényege, hogy a nő nem is akart kutyát, volt egy pasija, de a pasit kirakta a kutya meg maradt. Most otthon vannak a lányával, én rá sem nézek a kutyára. Kicsit zokon vettem, hogy még egy köszönömöt sem kaptam. Tudod elfilóztam a dolgon. Én nem tarthatom el a falu összes kutyáját, elég nekem a három puli.
További ajánlott fórumok:
- Vízteres kandalló, vagy vegyeskazán?Melyik a jobb?
- A kandallóajtó üvege nagyon bekormolódik fűtéskor tudtok valamit amitől nem?
- Cserépkályha vs. kandalló? Kinek melyik vált be?
- Hogyan tisztíthatom meg a kandalló ajtaját (ablakát)?
- Ma befűtöttünk a kandallóba. 💛🧡🤎 Kint fúj a szél, bent jó...
- Olyan hűtőnk van ami alul fagyasztós. Mellette 50 cm-re van a kandalló és nagyon meleg a fagyasztó oldala. Meghibásodhat a melegtől?