Hol vagy, nagy szerelem?

Bizonyára emlékeztek rám. Én vagyok a "tini anyuci". Nagyon sokan írtatok a cikkem alá pozitív dolgokat, amit nagyon-nagyon szépen köszönök nektek!

Emlékszem a cikkem végére odaírtam, hogy minden "hepi". Hát sajnos, azt kell mondjam: semmi sem "hepi"... Sőt, éppen ellenkezőleg. Minden a part szélén van, sajnos kisodort a víz magából. Nem bírom, elég volt, ennyi! Feladom! Ezeket a szavakat tudom csak mondogatni a barátnőmnek, amikor kérdezi, mi a helyzet "Y-al"? (Y a párom, nem a gyermekem édesapja.) Biztosan nem én vagyok az egyetlen nő, akinek a párkapcsolata romokban hever. Igazából nehéz megmondani, mikor kezdődött minden. Úgy igazából soha nem is volt minden rendben, nyilván sokat köszönhetek a páromnak, de az egy dolog.

Igazából annyi mindent tudnék írni. Abszolút nem érzem magam egy boldog családban, nem foglalkozik velünk semmit, semmit, de tényleg semmit. Hazajön a munkából (addigra mi már hazaérünk az oviból,munkából), megkérdezi: mi a kaja? Ha olyan van, eszik, ha nem, akkor pizzát rendel, egyébként bevágódik a számítógép elé "dolgozni". Én elvagyok a gyerekkel, Zsófi néha hozzá szól, mesél, ami éppen eszébe jut az ovival kapcsolatban. A válasz: aha, hm, aha... Vacsi, fürdés és bemegyek a gyerekkel a szobába. Míg elalszik, nyomkodom a telefont. Majd picit később bejön, lefekszik mellém és nyomja ő is telefont. Egy idő után elálmosodik, leteszi a telefont, elfordul és alszik.

Na azért nem minden este van ez a procedúra, néha szexelni is szoktunk... Persze semmi érzelem. Igazából nem is tudom megmondani, mit is érzek/zünk közben, de nem azt, amit kell, az tuti. És kb. minden napunk így zajlik. Családi program: 0 Egy jó nagy NULLÁT képzeljen el mindenki. A párom kifogása: azért nem megyünk sehová, mert mindenhez pénz kell és neki nincs... Tehát családi programozni én és a lányom szoktunk.

Nem tudom megmondani, miért vagyok vele, nagyon sokan kérdezték, de nem tudom rá a választ! Félek az egyedülléttől, félek, hogy mi lesz velem egy gyerekkel, félek, mi lesz velünk, hol fogunk lakni, stb...Tudom, ez butaság, de akkor is ez az igazság. És néha el szoktam azon gondolkozni, mi lesz vele, ha mi nem leszünk? Kislányom szeptemberben kezdi az első osztályt, valamit nagyon kell változtatnom, mert nem akarom, hogy a mindennapos vitatkozás a tanulására is rámenjen. Én csak egy boldog párkapcsolatra vágyom, valakire, aki velem van mindenben, aki szeret engem és a kislányomat, elfogad úgy, ahogy vagyok... Azt szeretném, hogy valaki szeressen...