Gondolkozom

Gondolkozom.

Azon, hogy egy gyermeknek mennyi hőn dédelgetett álma, és féltve őrzött vágya van.

Hisz benne, hogy "halhatatlan". Szuperhős akar lenni, vagy királylány... és el is hiszi, hogy bármi lehet, ami csak lenni szeretne. Bárkivé válhat, aki csak lenni szeretne. Bármit tehet amihez épp kedve van, vagy amit épp tenni szeretne. A valóságba csak felnőtt szülője (szülei) "rángatják" vissza. Azért szeretne felnőtté válni, hogy ezen gondolatvilágának teret nyerjen és jogot formáljon. Felnőttkorra a legtöbb ember elveszíti ezt a fajta képességét. Képességet arra, hogy bármit megtehet. Saját maga köré építi várának falait, a munkába pedig annyira belemerül, hogy elfelejt kaput csinálni. Egy darabig elégedetten szemléli munkája gyümölcsét, elhiszi, hogy amit alkotott az jó. Majd egy idő után ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy kitörjön "börtönéből". Ekkor ébred rá, hogy nem hagyott rést, így nem is próbálkozik, tudja, hogy lehetetlen kijutnia. Egy gyerek megpróbálná áttörni a falat...

- Könnyű neked - mondtam anyámnak mindig - Neked csak dolgozni kell. Tanulni sokkal nehezebb! A felnőtteknek könnyű! Gyereknek lenni sokkal nehezebb! A felnőttek kapnak pénzt a munkájukért, a gyerekek nem kapnak, pedig ők is "dolgoznak"! Anyám megsimogatta a fejem és azt mondta: - Addig örülj, míg gyerek vagy. Nem értettem a dolgot.

El nem tudtam képzelni, hogy bármi is fontosabb lehet, mint nagyokat játszani, a természetben és nagyokat nevetni a barátaimmal.

A felnőttek mért nem teszik ugyanezt? Hisz ez a legjobb dolog a világon! Azért mert felnőttek? Majd én! Én megmutatom! Én nem leszek ilyen!

Eltelt az idő, nem játszok kint a játszótéren, és nem nevetek annyit a pajtásaimmal, mint akkor. De úgy éreztem őriznem kell azt az élményt, így sosem falaztam be az ajtót...

Pont a felnőtté válás folyamatában veszik el a felnőtté válás eredeti célja.

Gondolkoztál már azon, kedves olvasó, hogy milyen lenne örökké élni?

Tudom, most azt mondanád: Ki akarna örökké élni? Öregen, betegen? Mi értelme lenne? Sok fájdalom,szenvedés... Ki akarna egy hosszú, de minőségében korlátozott életet élni? Inkább azt mondanád: Éljek addig, míg egészséges vagyok.

8 éves koromig azt hittem, halhatatlan vagyok. Csodás 8 év volt... Egy este anyámmal elalvás előtt beszélgettünk. Szerettem, amikor mesélt... leginkább azt, amikor mesekönyv nélkül. Ritkán mesélt könyv nélkül. Nem szerette, ha közben belekérdezek, azt mondta, majd a végén.

Szerettem belekérdezni... mindent tudni akartam... mindent érteni akartam... de volt, hogy miatta hallgattam inkább, mert ő nem szerette... pedig tudtam, hogyha akkor nem kérdezem meg, a végére elfelejtem azt a sok kérdést, vagy elalszok...

Aznap este nem olvasott, csak beszélgettünk. Rossz kedve volt. Nem szerettem, ha szomorú. Megkérdeztem, miért az. Azt mondta, meghalt valaki. Ki? - kérdeztem. Ida néni - válaszolta. Korábban már hallottam ezt a szót, tudtam, hogy nem jelent valami jót. Szerettem Ida nénit, talán kétszer ha láttam addig, ő tudott könyv nélkül mesélni! Szerettem, aki könyv nélkül tud mesélni. Szerette, ha belekérdeztem, szívesen válaszolt. Tudni akartam mi történt vele pontosan, mért nem láthatom többet?

Anyám azt mondta, öreg volt. Nem értettem a dolgot.

Anyám azt mondta, ez természetes. Az öregek meghalnak.

Azt kérdeztem: - Anya, mindenki megöregszik? - Igen. - mondta.

- És te is? - kérdeztem.

-Igen. - mondta.

- Akkor te is meg fogsz halni? És... és én is? - Döbbentem rá kétségbeesetten.

- Igen, kicsim, de az még nagyon-nagyon soká lesz. - mondta.

- Anyu! Én nem akarom, hogy meghalj! - nyögtem ki eltorzult arccal, könnyezve.

- Nem fogok, kicsim, nem fogok... most ne gondolkozz ezen, és próbálj meg aludni. - Próbált vigasztalni.

Vigasztalhatatlan voltam. A fal felé fordultam, nem sírtam... csak folytak a könnyeim. Addig simogatta a hátam, míg el nem aludt (ő, nem én).

Én aznap este semmit nem aludtam, néztem a faliszőnyeget, és gondolkodtam.

Másnapra egy rossz álomnak tűnt az egész. De tudtam, hogy azon az estén történt valami...

Vajon sok olyan dolog van, amit a félelem miatt nem teszünk meg (pl. a halál miatti félelem)?

Sok lehetőségre azért mondunk nemet, mert félünk valamitől/valakitől?

Igen!? (Erre a kérdésre vicces választ adhat egy vicces(?!) film, a címe: Az igenember.)

Belegondoltál már milyen lenne, ha nem öregednél, nem lennél beteg, vámpír lehetnél (ajánlom: Interjú a vámpírral c. film)? Vagy Robotzsaru?

Esetleg mindez együtt?

Vajon zavarna, ha más testben kellene élned mint eddig, de a gondolataid a sajátjaid maradnának? Képes lennél fejlődésre, tanulásra, "elfogyhatna" egyszer a tanulnivaló? Tudnál olyan hosszú ideig élni, hogy a Világ minden kérdésére választ kapj ...akarnál-e? Vajon mennyi információt lennél képes befogadni? Képes-e az emberi agy minderre? Ki ne szeretne világot látni, megérinteni az Eiffel tornyot? Ha halhatatlan lennél, szerinted megtehetnéd? Igen!

Vajon azok a dolgok, amiket szépnek, jónak, és igaznak hiszel, valóban szépek, jók, és igazak?

Az általad fontosnak ítélt dolgok valóban fontosak számodra? Vagy csak egy társadalmi szerepkört játszol, és elvárásoknak próbálsz megfelelni, amit mások állítanak fel veled szemben?

Te szoktál gondolkozni? Tudsz gondolkozni? Akarsz gondolkozni? Mersz gondolkozni? Gondolkozol?

Gondolkozni kell?