Ez volna a „szabadság”? (beszélgetés)

A nyugdíjazás önmagában szerintem nem okoz stresszt, mert arra az ember valamelyest fel tud készülni. Hanem ami előtte van! (Az elől úgy menekültem el hónapokra, hogy bevállaltam két műtétet.)

Az egyik ismerősöm apukája boldogan ment nyugdíjba szerdán. Másnap már nem élt. A szíve nem bírta ki, hogy végre megkönnyebbülhet a munkaköre okozta felelősség (folyamatos stressz) alól.

Egyáltalán nem vagyok boldogtalan. Sőt! Ahogy egyre inkább távolodom az utolsó, jogviszonyban töltött naptól, annál inkább érzem, tudom, micsoda lehetőségek nyílnak meg előttem.

A cikk mondanivalója az akart lenni - nyilván nem jól domborítottam ki -, hogy aki szeretne és tudna az addigi munkahelyén dolgozni, sokszor nem teheti meg; illetve, hogy emberek több évtizedes tapasztalatát, a sok idő alatt felgyülemlett tudását mellőzik. Nem utolsó sorban aljas politikai megfontolások, kéz-kezet mocskol „üzletek” miatt.

Anyukám is 55 évesen ment nyugdijba, de utána méág 10 évig dolgozott a munkahelyén, mint társadalombiztositási ügyintéző. Apukám akkor már nyugdijas volt és nem tett volna jót házasságuknak az aktiv munkát követő otthoni összezártság.

persze anyáiknk friss nyugdijas korukban még volt lehetőségük a korábbi munkahelyükön maradni vagy könnyebben lehetett munkát találni. Bár úgy látom, hogy ma a nyd munkavállalók kapósabbak, a kevesebb járulék miatt.

Na, alakul. DD

Emlékszel, kérdeztem; hogy fogod bírni munka nélkül?

Anyu is 55 éves korában nyugdíjba ment, azt mondta, mindig erre várt. / persze! DD / Unokája is pont akkor született. És 3 hónap múlva már otthon könyvelt, 76 éves koráig. Egyszerűen nem bírta munka nélkül.

Vagytok így sokan. De most tényleg szükség van rá, hogy a fiataloktól egyetlen egy munkahely se legyen elvéve. :))))))))

A mocskok "munkájáról" tökéletesen egyezik a véleményünk.:))

40 év után igenis természetes a nyugdíj. (Anyukám 55 évesen boldogan rohant, esze ágában nem volt tovább dolgozni, pedig megtehette volna. Neki már 1977-ben elege volt a bagázsból, az olyan „munkaerőkből”, akikre többször is céloztam.)

Nagyon jól tudom, hogy pótolhatatlan emberekkel van tele a temető. :)

Azon tettem kissé nehezen túl magamat, hogy szinte egyik napról a másikra nem végezhettem az imádott munkámat.

Erre lehet azt mondani, hogy „de hát tudhattad előre”. Igen, tudtam. Csakhogy az a fajta vagyok, aki nagyon nehezen viseli a változást, sokszor hónapok, évek kellenek, mire sikerül alkalmazkodnom. Elég rossz tulajdonságom, de ez van.

Syria, megleptél!

Nem inkább az bánt és bosszant, hogy ez az esemény nem teljesen az általad elképzelt/kontrollált/ akart módon vagy időben következett be?

Nézd egy kis távlatból. Sikeresen megoldottad az élet kötelezőként elfogadott szakaszait, úgymint felkészülés az önállóságra, családalapítás, munka.

Diplomás édesanyám annak idején már 55 évesem nyugdíjba mehetett (őt sem tartóztatta senki), azaz még a 40 éves szolgálati ideje sem volt meg. Ez egy változó a világunkban, az én nyugdíjkorhatárom egyre távolabb kerül. Most ezt ne érintsük, csak vegyük tudomásul.

Azt akarnám kifejezni, hogy egyedül azt kell feldolgoznod, hogy nem dolgozol aktívan, nem jársz be a munkahelyedre télen-nyáron. A megszerzett tapasztalataid a tiédek!!!

A másik, örömteli szempont, hogy magad oszthatod be az idődet. Mivel már megtetted a magadét, a gyerekek nevelése terén, és sikeresen (ezt IS sikeresen), már nincs rajtad ez a felelősség. Igenis, szabad vagy, mint a madár.

Még akár tanulhatsz is, valamit csak úgy érdeklődéből, ha úri kedved úgy tartja. De a tudásodat és az energiádat kamatoztathatod sok más módon is. Egy tanfolyamot elvégezhetsz és lehetsz újságíró is akár, mert van véleményed és pontosan fogalmazol. (Nem azért, de újságírást lehet többedik diplomaként is tanulni.)

Nem tudom, mi a szakmád, miből diplomáztál, mihez lenne affinitásod. De az nem vall rád, hogy megszeppenj a szabadságtól, mert igenis az vágott kupán! :D

Mert nem mindenkinek ez a vágya, van, aki szereti a munkáját.

De ahogy látom, a nyugdíj mindenkinek nagy változás az életében.

Értem.

Akkor csak a változás viselt meg?

Még mindig nem értem, miért nem természetes 40 év után a nyugdíj?

Rossz belátni, hogy nem pótolhatatlan, ahogy erről régen nyilatkozott?

A saját döntésem volt. Az életkorom szerint még maradhattam volna, nem küldtek.

Viszont ami a közszférában zajlik 4-6 éve, vastagon indokolta, hogy meneküljek.

Nem saját döntés volt, ez a baj.

teljesen más érzés, ha valaki önként dönt yg, és más, ha küldik.

Azért tettem idézőjelbe. Pusztán annyiban szívás, hogy nem adtak lehetőséget a tovább dolgozáshoz.

Már nem bánom. :)

13 éve a férjem és én egyszerre vesztettünk el a munkánkat. Pontosabban mind kettőnk munkahelye megszűnt. O majd 20 én 17 évet húztam le, nem ugyan az a cég volt...Velünk együtt 1000 ember került utcára. Két kicsi gyerekünk volt,ma felnőtt emberek.

En saját cégeket viszem,pici de az enyém! Férjem is szereti a munkáját,...Nincs vége a világnak.

Ezt a mondást családdal kapcsolatban ismerem. Amikor pl. az anya foggal-körömmel védi a pl. rablógyilkossággal vádolt fiát, vagy a nagymama ezer mentséget talál a másoknak kárt okozó unokája „csínytevéseire”.

Nehezen képzelem el, hogy munkahelyen a főnök büszke lett volna egy beosztottja rossz teljesítményére.

Dehogy irigykedem a fiatalokra! Sőt sajnálom őket, mert nekik sokkal keményebben, esetleg sokkal rosszabb körülmények közt kell dolgozniuk, mint nekem. Szerintem.

Nem zéró tapasztalattal kezdtem, hanem mínusszal. :D

Azért volt más, mert egy csodálatos, a fiatalokban megbízó főnök be mert dobni a mélyvízbe; s olyan munkatársaim voltak akik amiben csak tudtak segítettek, tanítottak. Szakmai féltékenység, irigység, pozícióféltés nem volt. Mindezek következtében gyakorlatilag pár hónap alatt felzárkóztam, s iszonyat bonyolult, felelősségteljes feladatokat tudtam megoldani. Mert akartam dolgozni, s a számítóközpontba nem kávézni, bratyizni, pletykálni jártam.

Kb. két éve volt, hogy HR-es ügyben szerettem volna megtudni valamit. A kérdésemmel megtalált kikent-kifent liba nyafogva közölte, hogy nem tud segíteni, „mert még csak fél éve” dolgozik a hivatalban. Hát, ha nem telefonon akartam volna információhoz jutni, hanem face to face, nem is tudom, mire vetemedtem volna.

Elég ennyi? :)

persze, hogy nem, az ember nem akar megöregedni.

de ha már így van, nézd a jó oldalát.

Hát, kemény 25 éved lehetett.

Persze, persze, minden gondolatoddal egyetértek, igyekszem a bekövetkezett helyzet jó oldalát nézni. Hiszen szinte csak az van. :D

Nem volt csúnya a vége, minden normálisan történt.

Nagyon jól tudom, milyen sokan cserélnének velem. Bár nekem soha nem fordult meg a fejemben jó pár volt kollégám nyugdíjas búcsúztatóján, hogy szívesen tartanék már én is ott.

Minél több élményt gyûjts be, mert a most szép napjai a holnap tegnapjai, emlékei lesznek, amikre jó lesz majd visszaemlékezni. Mindenhol fogsz találkozni hasonló érdeklôdésû emberekkel, ha elég nyitott vagy.

Mindegy, hogy kerékpározni indulsz vagy uszodába jársz.