Gyerek nélkül az élet. Örök elkötelezettség, vagy szabadság? (beszélgetés)

Hogy küldtek privát üzenetet, a névtelen vagy?

A témához pedig:

Egyrészt azt gondolom, hogy ez mindenkinek a saját ügye.

Másrészt pedig azt veszem észre, hogy akik azt mondják, hogy nem akarnak gyereket, azok csak arra gondolnak, hogy nem akarnak egy bőgő csecsemőt, hisztiző háromévest, stb. (tetszőlegesen behelyettesíthető bármivel). Mintha az, hogy valakinek gyereke van, az egyenlő lenne azzal, hogy mindvégig kisgyereke lesz. Valahogy nem látják globálisan a kérdést, hogy igen, ez is lesz, később meg felnőnek. Az én gyerekeim egyetemisták, és tök jó, hogy lehet velük beszélgetni vagy valamilyen programot csinálni, azaz partnerek egy csomó mindenben.

" A mai világba még mindíg elítélendő ez az életforma, vagy azért már elfogadóbb a társadalom? Kíváncsi vagyok."

A legrelevánsabb választ erre te tudod megadni, amennyiben tényleg nincs gyermeked, a család, a külvilág hogyan reagálja le. Te mit tapasztalsz?

Ezek szerint azért mégiscsak érdekel valamennyire a társadalmi megítélés hisz indítottál erről fórumot.

Én mindkét”oldalt” megértem, elfogadom.

"Én elfogadom ezt is, meg azt is aki 4-t akar (bár én ezt nehezebben értem meg...)"

Legyen neki amennyit csak akar, amennyiben anyagilag is biztosított a felnevelélsük. Nekem az nem tetszik mikor szülik a gyereket számlálatlanúl, aztán sípolnak hogy mennyire szegények. Én megértem hogy drága a fogamzásgátló, de arra is lehet gondolni szórakozás előtt hogy a gyereknevelés még többe kerül.

Szerintem nem gond ha így érzel.

De nekem is van ismerősöm, akik sosem szerettek volna gyereket.

Én elfogadom ezt is, meg azt is aki 4-t akar (bár én ezt nehezebben értem meg...)

Mindenkinek szíve joga eldönteni mit szeretne.

Tény, hogy onnantól már nem ugyan az az élet, kötelességed van a gyerekkel szemben.

Lazább, egyszerűbb és kevésbé fárasztó az élet gyerek nélkül.

Itt tényleg csak akkor van baj, ha valaki szeretne, de nem sikerül és fáj a szíve miatta.

De mondom van ismerősöm, ki sajátot nem szeretne, de a rokonok gyerekeire rendszeresen vigyáz, programot csinál nekik, ápolja a lelküket! Ő is elégedett, a rokonok pedig nagyon hálásak! :)

Értem, hogy miért gondolod azt, hogy egy szülőnek nincs szabadsága.

A probléma az, hogy te olyanok miatt gondolod ezt, aki az életüket úgy alakították, hogy esetleg egy mártír szerepben is tudjanak tetszelegni;)

Az én környezetemben, akik nekem számítanak, egy gyerek nem jelenti azt, hogy nincs szabadság, mert attól, hogy van egy gyerekünk, ugyan úgy tudunk működni, ahogy tettük a gyerek nélküli életünkben.

Persze, ott lesz mellettünk egy kis ember, akinek az életét nekünk kell figyelemmel kísérnünk, de ettől még nem szűnünk meg 'én' lenni.

Sok-sok nő nem bízza senkire a gyerekét, mert szerinte az anyja vagy az anyósa képtelen gyerekre vigyázni és ellátni. Mondja ezt úgy, hogy az anyja vagy anyósa már felnevelt, minimum 1 db gyereket és alapozza arra, hogy direkt olyan helyzetbe hozza őket, hogy annak ne tudjanak megfelelni, majd ezután rájuk mutat, hogy erre sem képesek;)

Aztán, csodálkozik, hogy nincs kire hagynia a gyerekét, mindent neki kell csinálnia és nem tud mást csinálni, csak a gyerekkel foglalkozni.

Ez az ő sorsuk, az ilyen szülőké.

De vannak másmilyenek is. Én és több családtagom, barátnőm, stb. teljesen máshogy csináljuk. Olyat is megtettünk/megteszünk, ami a sok mártír anya szerint felelőtlenség, veszélyeztetés, stb.

Csak néhány példa: én simán mentem úgy koncertre vagy buliba, hogy vittem a gyerekemet, és simán mentem úgy is, hogy az anyósomra hagytam, vagy a tesómra, barátnőmre, unokatesómra, nénikémre, stb.

Én ugyan úgy jártam tornázni, suliba, stb., akkor is, amikor már gyerekem volt.

Volt kire hagynom, mert senkit nem írtam le, senkire nem mondtam, hogy képtelen a gyerekemre vigyázni. Persze, nem az ismeretlen buszsofőrre bíztam;)

A gyerekem már bőven felnőtt. 35 éves. Kiegyensúlyozott és boldog ember. Nem picsog semmin, nem emlékszik úgy vissza, hogy az de rossz volt neki. És még mindig azt mondja, hogy jó szülők vagyunk;) És tudom, hogy ha lesz unokám, simán rám bízza majd, ahogy teszik ezt azok az ismerőseim, akiknek jelenleg olyan korú gyerekük van, akire még vigyázni kell. Pedig már régen voltam kis gyerekes anyuka. Nem gondolják azt, hogy már nem tudom megtenni, mert nem tudom megkülönböztetni az úszó pelust a simától:DDDD

És azért sem gondolják ezt, ha épp nem tudom, hogy a gyerekének melyik a játszós ruhája;)

Tehát, nem gondolom, hogy azért nem vagyok szabad, mert van egy gyerekem.

De! Látok olyan kapcsolatokat, ahol nincs gyerek, de annyira rátelepednek egymásra, hogy tényleg nincs szabadságuk.

Itt a hoxán is sokszor olvasok olyanokat, hogy nem engedik el! a párjukat céges összejövetelekre. Nem találkozhatnak a barátaikkal, nem járhat el sportolni egyedül, stb.

Na ez nekem<>szabadsággal!

Mi az, hogy a társam nem enged el a barátaimmal vagy kollégáimmal? Egyáltalán mi az, hogy el kell engednie?

Én, sosem kérek engedélyt, ahogy a férjem se. Egyszerűen mondom, hogy 28-án megyek buliba. Ő pedig nem mondja, hogy ne menjek, vagy azt, hogy nem mehetek!;)

Olyat is olvasok itt a hoxán és még a valóvilágban is ismerek olyat, akit a szülei korlátoznak, mert pont akkor (mindig), akkor van szükségük a gyereküktől valamire, amikor annak programja lenne. Mi a gyerekünket sem korlátoztuk soha semmibe. Tudjuk, hogy nem velünk TV-zik vasárnaponként és nem velünk tölti esténként a szabadidejét;)

Tehát, mint írtam: létezik egy örök elkötelezettség valóban, de ez <> azzal, hogy nincs szabadság.

Az, hogy milyen az életünk, magunknak alakítjuk a saját elképzeléseink szerint, amibe befigyel a hozott a minta. Ettől a hozott mintával, ha ellenkezik a mi elképzelésünkkel, lehet szembe menni és úgy alakítani az életünket, ahogy nekünk megfelelő. De soha nem kötelező olyan életet élnünk, amit valaki ránk akar erőltetni, vagy elvár tőlünk...

Én sosem áldozathozatalként éltem meg azt hogy a gyerekemmel foglalkoztam a gyerek nélküli időszakom tevékenységei helyett. Szerintem csak annak jelent áldozatot egy másik fajta életre való áttérés, aki nem szeretetből teszi hanem muszájból. Igen, ő áldozatot hoz egy másik emberért, vagy egy dolog miatt.

Aki örömmel változtat annak nem áldozat a változtatás hanem boldogság.

Engem nem érdekel, hogy valaki akar e gyereket vagy sem. Az ő döntése, csak az érdekel, hogy a gyereket nem akaró, ne tartson fel egy olyat, aki akar, illetve, ne arra hajtson, hogy átnevelje/megváltoztassa a véleményét, stb. annak aki viszont akar.

És, hogy gyerek nélkül az milyen? Azt nem tudom.

Örök elkötelezettség, vagy szabadság?

Mármint a gyerek örök elkötelezettség e? Igen, ez bizony az. Amíg él egy anya, addig mindenképp, de nem olyan, ami mellett nem létezik szabadság.

Én nem érzem úgy, hogy nem vagyok szabad. Ez nem attól függ, hogy van e gyerekem.

Sokan, gyerek nélkül társsal is azt érzik, hogy nem szabadok, mert a társa rátelepszik, féltékenykedik, beosztja minden percét, stb.

Szabadság? Mit jelent úgy élni, hogy teljes szabadságom van?

Ezt kifejtenéd?

Teljes mértékben egyetértek veled. Családunkban több ilyen személy is van, akinek nincs gyereke, sőt párja sem. Igaz, nem biztos, hogy azért, mert így tervezték.

Sajnos látom, hogy a nővérem most egyedül van, már nehezen mozog, és mindig meg kell kérnie valakit, ha vásárolni szeretne, v. orvoshoz kell mennie. Ez a helyzet sem jó. Persze van olyan is, amikor hiába van valakinek gyereke, az sem segít a szüleinek.