Esettanulmányok, avagy párkeresési tapasztalatok

Első körben az internettel próbáltam párt találni. Még augusztusban heccből regisztráltam egy mostanában divatos párkereső oldalra, mivel lányom mellől nem tudok minden este elszabadulni, hogy éljem a 23 éves nők mindennapi életét. Egyáltalán nem csináltam titkot a kislányomból, sőt, minden valamirevaló emberkének külön felhívtam a figyelmét arra, hogy ő létezik. Jöttek is a jelentkezők szép számmal, ami köszönhető a roppant előnyös profilképnek is. Híve vagyok a gyors találkozásnak, hiszen így tudjuk tényleg realizálni a kapcsolatot, és nem pedig a széles sávú szupersztráda álomvilágába ringatni.

Esettanulmány egy:

Húszas évei végében járó villamosmérnök fiatalember. Közepesen jóképű, de a kötelező minimumokat teljesíti. Az első randi egy teaházba vitt minket, ahol pont olyan bőbeszédűen folyt a szó, mint msn-en vagy skype-on. Minden jól alakul, tetszenek a nevetőráncok a szeme mellett. Hangoztatja, hogy nem zavarja a kislányom létezése, sőt, tisztel érte, amiért 20 évesen inkább életet adtam, mintsem elvettem volna. Hazafelé a vonaton aztán elcsattan az első csók, majd hazakísér. Önfeledt mosollyal élem az órákat egészen másnap délig, amikor közölte, hogy ő mégsem kész egy gyerek felvállalására. Nemes egyszerűséggel bevallotta, nem lenne elég ereje kiállni mellettünk a családja előtt. Az édesanyja megmondta, én csak a pénzét akarom, ami természetesen nincs neki. Igazából ő sem tudja, mit akar, pedig érzi, olyan nő vagyok, akit nagyon tudna szeretni.

Kiborultam. Pont azért, mert magasra emelt, majd földhöz vágott. Sebaj, egy alapos sírás, majd újult erővel kutatás.

Esettanulmány kettő:

Biztonságtechnikai mérnök, velem egyidős, Rózsadombon lakik a nagyszüleivel, mert még tanul. Nem vártam sokat a dologtól, de ha már megígértem... Kis karácsonyi vásáros séta, ami szemmel láthatóan csak engem érdekel, így a rendkívüli hidegre való tekintettel ismét egy teaházba vettük az irányt. Itt a delikvens közölte, hogy néha kiszed ezt-azt a kukából, mert arra feléjük sok olyat is kidobnak, ami másnak még hasznos lehet. Prüszkölve köptem ki a teát a számból, és nem tudtam megállni, hogy ki ne nevessem. Ezek után kifejtette, hogy egy katonai UAZ az álomautója, majd fizetés nélkül akart távozni. Itt gyorsan sikerült megmenteni a helyzetet, odaléptem a pulthoz, jelezve, hogy én fizetek. Tudni kell, nálam azonnal nullázódik a delikvens esélye, ha első randin nekem kell fizetni. Természetesen már a fizetős incidens előtt közöltem vele, ennek semmi esélye köztünk. Ezt a roppant jól sikerült randit megfejelte, mert összeszedett az utcán egy Tescos újságot, mondván, mindig jól jön. Csak annyit kérdeztem, hogy ő merre megy, mert én biztos nem arra.

Esettanulmány három:

Húszas évei derekán járó villamosmérnök, aki éppen most került vezető beosztásba. Tipikusan a jég hátán is megélő fajta, igazi túlélő, mint én. Órákat beszélgetünk, minden nagyon jól alakul. Nem titkolja, hogy inkább csak egészségügyi kapcsolatot keresett, de engem talált, és érzi, nagyon belém tudna habarodni. Minden jól alakul, még az első randi is. Átbeszélgetett éjszaka, majd másnap megint valami nem jó. Én ezt nem értem. Kérdőre vonom, hiszen egész héten SMS-ek ezrei, telefonhívások, minden ilyesmi, és akkor egyik pillanatról a másikra meg rám sem bagózik. Hozzá kell tenni, hogy szombat volt, így a munkával sem takarózhatott. Este kifejtette végül, hogy úgy érzi, én nagyon tapadok rá, és ő most nem tudna érzelmileg felvállalni egy komoly kapcsolatot. Ezt egy nappal ezelőtt nem tudta? Vagy csak a vadászat élménye? Sebaj, beszélgetünk mint két jó barát, én pedig elengedtem a dolgot. Másnap felhív ismét, mert hiányzom. Mi lenne, ha mégis. Rendben, ennyi még belefér, de amikor harmadnap elővette megint a "nem foglalkozom veled" stílust, akkor kiakadtam, és megkérdeztem, hogy most mi van? Jött a mégse. Itt ismét elkapott egy kiborulás. Nem azért mert beleszerettem, hanem, mert kicsit beleéltem magam, és mert játszott velem. Ez a kettő épp elég volt ahhoz, hogy kiakadjak. Sebaj, menjen a maga útján, tegyen, amit akar. Úgy látom, nem egymást keressük.

Esettanulmány négy:

Lassan vége a decembernek, és elhatároztam, hogy törlöm magam a társkeresőről, mert ebből elég volt. Ennyi hülyét akkor sem tudnék begyűjteni, ha nagyon akarnék. Volt még két ember, aki így a végén befutott, vegyük közülük az elsőt. Harmincas évei végén járó befektetési tanácsadó. Értelmes, jó kiállású, még az sem zavaró, hogy 15 évvel idősebb nálam. Az első randi rendben, jót beszélgetünk, megértjük egymást. Majd másnap ismét a hideg zuhany, aznap kirúgták, és most nem alkalmas egy kapcsolatra. Itt könnyesre nevettem magam, mert ennyi érzelmi rokkantat begyűjteni csak én vagyok képes.

Esettanulmány öt:

Húszas évei végén járó hulladékgazdálkodó mérnök. Röviden csak kukás. Nem volt sok kedvem hozzá, de az ötös szóbeli vizsgám sokat dobott a kedvemen, így mégis elmentem a megbeszélt találkozóra. Az első pillanatban kedvem lett volna azt mondani, hogy bocs, de mennem kell, mert mintha nem is ő szerepelt volna a képeken. Kicsit úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt óvodás. Erős vagyok, néhány órát kibírok. Beültünk egy bútoráruház kiállító termébe, és egy méregdrága, de annál kényelmesebb bőrfotelban beszélgettünk. Egyfolytában azon nyavalygott, hogy milyen rossz itthon élni, és milyen jó lenne külföldön. Hamarosan összeszedtem magamat, és indulni készültem, de útközben magamhoz vettem egy plüss egeret, ami a lányom kedvenc játéka. Gondoltam meglepem egy kis kétszáz forintos aprósággal. A kasszánál hosszú sorok kígyóznak. Közli a kukás, hogy lopjuk el az egeret. A szemem kikerekedik, de sikerült tartani magam, és hűvösen csak nemet mondtam. Erre, majd akkor ő ellopja, csak ne kelljen kivárni a sort. Itt már aztán végképp elég volt. Kikeltem magamból, mondván, mit képzel rólam!? Nehogy már lopott játékot vigyek a lányomnak, ami összvissz kétszáz forintba kerül. Ha ennyire nem akar várni, akkor mehet. Ezek után megfagyott a levegő köztünk, és nem beszélgettünk tovább. A HÉV-nél hűvös búcsú, és mindenki ment a maga útjára.

Esettanulmány hat:

Az ő története a köztünk lévő több száz kilométer miatt végig húzódik a többi esettanulmányon is. Harmincas évei elején járó férfi, akivel órákat tudunk beszélgetni, és nem unjuk meg. Mindig ugyanaz a vélemény, ugyanaz az érdeklődés, bár, bennem ott a félsz, hogy a netes kapcsolattartás teszi ilyen harmonikussá a dolgot. December közepén aztán megismerkedik egy nővel, akivel egymásba is habarodnak. Én maradok csak külső szemlélő az egészben. Január elején aztán látszik, hogy nem fog menni a kettejük dolga, és talán ezért is kicsit közelebb kerülünk érzelmileg. A távolságot persze nem szeljük még át. Január öt, eljött a választás ideje; a közeli nem működő, vagy a távoli idealizált. Ő a közelit választotta, amit én teljes mértékig megértek, és én sem biztos, hogy igazán akartam volna, hogy legyen valami, de amikor nekem lépett be egy komolyabb érdeklődés az életembe, akkor érzem, hogy a korábbi harmónia megtörik egy időre.

A fenti hat esettanulmány példázza, hogy mi mindent sikerült netről előszedni, pedig sokszor ott a megoldás az orrunk előtt, csak nem vesszük észre.

A kukás mérnökkel való randim napján vizsgáztam az egyetemen, és a jó jegytől felszabadultan, nevetve csicseregtem anyával a telefonba, a randira sietve. Út közben szembe jön velem egy volt évfolyamtársam, akivel együtt kezdtem az egyetemet. Mindig is kedveltük egymást, bár a mély beszélgetések elmaradtak. Amolyan felületes haveri viszony volt köztünk már négy és fél éve. Tudtam, hogy évek óta van barátnője, de több információm nem volt a dologról, én meg meséltem neki roppant sikeres randijaimról. Erre megkérdezi, hogy mi lenne, ha valamikor összefutnánk egy sörre. Köpni, nyelni nem tudtam a meglepetéstől, és igent mondtam. Ha lúd, legyen kövér, ezért már aznap estére összehoztunk egy találkát, amiből aztán átbeszélgetett éjszaka lett. Kiderült, hogy a kapcsolata hónapok óta döglődik, és csak sajnálatból van még a lánnyal, mert ő szerelmes. Ezen a ponton nem értettünk egyet, de az ő dolga gondoltam. Addig köztünk nem lesz semmi, amíg vele nem szakít. Ráadásul az is kiderült, hogy már az ismeretségünk kezdetén (hangsúlyozom négy és fél évvel azelőtt) megtetszettünk egymásnak, de nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy randizni hívjon.

Az első randit hét újabb követte, majd a nyolcadikon kézen fogva érkeztünk az egyetemre megírni az utolsó vizsgánkat. Közben rájött, hogy neki sem jó a barátnővel lévő áldatlan állapot, és szakított. Volt meglepetés az egyetemen, nem is kicsi. Rólam nem sokan tudták, hogy válófélben vagyok, róla pedig mindenki azt hitte, hogy van barátnője. Ráadásul személyiségünk, négy és fél éves egyetemi múltunk, és a kislányom miatt mindkettőnket rengetegen ismernek, így szenzációszámba megy a kapcsolatunk. Ahogy néhány régi ismerős fogalmazott, mindenkire gondoltak volna, csak ránk nem.

Telnek a napok, hetek, és a kapcsolatunk egyre inkább elmélyül. A kezdeti vonzódás szerelemmé érett. Tervezgetünk a jövőre nézve, de abszolút a realitások talaján maradva. Hetente többször is találkozunk, és 2-3 éjszaka nálam is alszik. Egyelőre ez így pont jó. Majd nyolc hónapig éltem egyedül, mindenféle komoly kapcsolat nélkül, és most ismét meg kell tanulnom alkalmazkodni egy másik emberhez, ami nem megy első pillanatról a másikra, de igyekszem mindent megtenni a boldog közös jövőért.

A non plus ulta az egészben, hogy augusztusban egy tréfásnak szánt blogbejegyzésben megalkottam a tökéletes férfit, akit néhány, abban az időben megismert férfiből ollóztam össze. A hasonlóság az általam megalkotott és ő közötte olyan 85-90%. Még, hogy nem működik a vonzás törvénye, csak győzzük kivárni!?

Mi a tanulsága a történetemnek? Az ideális pár lehet, hogy ott csücsül az orrunk előtt, csak nem vesszük észre, és helyette idealizált légvárakat kergetünk. Jó keresgélést mindenkinek!