Csenge születése

Május 21-re voltunk kiírva, de megértük egy darabban a napot. Előtte kétségbeesetten küzdöttem, hogy minden vizsgát letehessek, de egy így is maradt szülés utánra. 22-én NST-n közölte az éppen ügyeletes doki, másnap be kell feküdnöm. Pedig előző nap még úgy volt, ráérek hétfőn, 26-án is. Kicsit el voltam kenődve, mert utálom a kórházakat, és mert otthon akartam lenni a férjemmel, és nem egy baromira meleg kórteremben. Szerencsére megismerkedtem egy aranyos kismamával (továbbiakban: Meli), aki szintén a befekvés sorsára jutott, így bizakodóbban vágtam neki a napnak.

Másnap, Melinek szépen beindult a dolog, és este ötkor elfolyt a magzatvize. Nekem is voltak fájások, de össze vissza, vagy csak én nem figyeltem eléggé... pusztán azt jelezték, hogy hamarosan kibújik a kisasszony. Aminek örültem, mert a doki közölte, hogy, ha hétfőig nem történik semmi, akkor méhszájtágító zselé, és ha nem használ, akkor szerdán császár. Kicsit ki voltam borulva, h egy hetes csúszással császározni akarnak. Valahogy Meli magzatvízelfolyásának idejére tehető, hogy nekem is csatasorba álltak végül, de egyáltalán nem voltak elviselhetetlenek. Hétkor, mikor végre Meli túl volt már a nehezén, szóltam a dokinak, h 2-3 percenként vannak fájások. Ő megnézett majd mondta, hogy nagyon mosolygok, így nem szülünk még, meg C3000 a méhszáj. Talán egy kicsit puhább tegnap óta.

Fájások jöttek mentek, én egyedül vajúdtam a kórteremben, szerencsére nem is volt más szobatárs.

Olyan fél 10 körül benézett az ügyeletes szülésznő, én meg közöltem velem, hogy most éppen megfontolom, hogy akarok-e még gyereket... fájások továbbra is 2-3 percenként, csak erősödtek. Megnézett ő is, egy ujjnyira nyitva voltam. Mondta vajúdjak tovább, meg szóljak, ha valami van. Amúgy soha többé nem akarom, h nő vizsgáljon meg. Csillagokat láttam 1-1 méhszájvizsgálatnál. Hiába fájás alatt csinálta, de szegénynek annyira rövid volt az ujja, rendesen neki kellett feszülnie, ha érezni akart valamit.

Éjfélkörül elértem egy holtpontot, amikor már majdnem összeestem olyan álmos és fáradt voltam, de feküdni nem esett jól fájás alatt, inni és enni egyáltalán semmit nem tudtam. Egy körül kicsit lefeküdtem, és próbáltam pihenni. Olyan jól sikerült, hogy képes voltam két fájás között aludni 1-1, 5 perceket. Aztán kettőkor megelégeltem a dolgot, és szóltam a néninek, hogy kezdjünk velem valamit. Megnézett, két ujj. Menjek a szülőszobára. :)

Végre valami történt. Szülünk. Próbáltam Apát elérni, hogy jöjjön, de nem vette fel. Nem is csodálom hajnali kettőkor. Meg írtam édesanyámnak egy SMS-t. A szülőszobán újabb szülésznők, a doki még alszik. Ők azzal bíztattak, hamar baba lesz, mert gyakran jönnek a fájások. Két ujj hat óra volt eddig, kicsit féltem, hogy még órákig fogok fájni. NST-t rámrakták és leültettek. Mondtam nekik, had csináljak bármi mást, csak ne kelljen ülnöm, vagy feküdnöm. Sajnos a baba csak fekve érezte jól magát, a többi pózban leesett a szívhangja. fél 3 után megnézték a méhszájat, bő 3 ujj, keltik a dokit. Bejön a doktor úr, én meg mosolygok rá: "Aki mosolyog nem szül?" Természetesen, a következő fájás letörölte a vigyort az arcomról. Én már szóltam, hogy nyomni kell, de a burok még egyben volt. A végén versenyben kötözték ki a lábamat, szúrták be a kanült és repesztettek burkot. Előtte még sikerült felkeltenem Apát, és elindult.

3 óra, hát ez tényleg kitolás. :) Nem emlékszem sok mindenre ebből a részből. A tudatom üres maradt, és csak az járt a fejemben, hogy bármit is teszek, baromira fog fájni, így inkább pofa be és nyomjak. 3 óra 10 perckor már a pocimra is tették a kisasszonyt. Az első mondatom hozzá: "De szép vagy Békácska." Várandósság alatt mindig úgy képzeltem, hogy én majd sírni fogok, mikor meglátom, de ezt egyáltalán nem éreztem ott és akkor. Nagyon fáradt voltam, és csak pihegtem az ágyon. No meg meg kellett kérdeznem a doki, pontosan hány tolófájás is volt, mert nem emlékszem. Első dolgom volt felhívni Anyát, és elmesélni neki. Meg Apát is hívtam, hogy már ne siessen.

Békát elvitték, és ezután következett a pokol. Két ampulla lidokain ellenére is úgy éreztem a gátvarrást, mintha érzéstelenítő nélkül csinálnák. Itt már sajnos nem sikerült kiüríteni a tudatomat, így végig "élveztem" mind a 8 öltésemet. A doki szépen akarta, így csinált bőrösszehúzó varratokat is. Nah az fájt.

Apás szülést terveztünk, de így utólag örülök, hogy nem így lett. A következőnél már az sem fogom engedni, hogy szóba kerüljön a dolog. Sokkal jobb ez nekem egymagamban. Ha ő ott van tuti nem tudnék úgy befelé fordulni. Nagyjából 1 órát töltött velem a kh-i személyzet is a varrás végéig, és ez így volt jó.

Aztán megérkezett Apa, meg visszakaptuk Békát is, aki kicsit szopizott, de mindketten olyan fáradtak voltunk, hogy fél ötkor már aludtunk is. Apa hagyott minket és hazament. Fél 6-kor elvitték a kisasszonyt, nekem meg rendbe kellett szednem magam. Szédültem, szomjas és éhes voltam.

Mindent egybevetve életem legszebb emléke volt a szülés. Örülök, hogy sikerült EDA és mindenféle egyéb fájdalomcsillapító nélkül végigcsinálni. No nem azt mondom, azért kettőkor már megfordult a fejemben, hogy jó lenne valami, de mire az anesztes felkelt volna, és felér a sebészetről a szülészetre, addigra én megszültem. No meg mikor szóba akartam hozni, akkor mentek dokit kelteni, és itt tudtam, h nincs sok hátra, így meg sem említettem.

Mindenkinek ilyen szép és gyors szülést kívánok!Aki még nem próbálta, azt csak bíztatni tudom, hiszen anyának lenni a legjobb dolog a világon, még ha néha nehéz is.