Ember tervez... avagy...

Életünk "Kis-színpadán" mindannyian eljátsszuk saját kis szerepünket. Leginkább a munkahely nevű darabot, a főnökök, kollégák című színjátékot. Saját kis életünk szerepét magunk írjuk, rendezzük és azon vagyunk, hogy ebből a szerepből minél több kerüljön a család asztalára. Hol csupa szépet mutatunk magunkból, hol felfelé törve, átgázolunk mindenen és mindenkin... attól függően, hogy a velünk szemben álló szereplővel alá- vagy fölérendelt viszonyban vagyunk-e. Tisztelet a kivételnek, gyarlóság: ember a neved.

És ha új szereplő, új történettel áll elő, igyekszünk rákényszeríteni, hogy a mi történetünkben csak statiszta maradjon. Ha ez nem sikerül, akkor kénytelenek vagyunk átírni saját szövegkönyvünket, hogy talpon tudjunk maradni.

Sajnos egyre többen, egyre többször tapasztaljuk, hogy ez nem mindig, és nem mindenkinek sikerül. Bármilyen keményen is dolgoztunk egy-egy célunk elérése érdekében, esetenként mégis kisiklik kezünkből az irányítás, valahogy mégsem úgy alakulnak dolgaink, ahogy azt mi elterveztük.

Ha pedig nem a velünk közvetlen kapcsolatban álló személyek rendezése, hanem a "Nemzeti Színház" rendezője alakítja úgy a dolgokat, amelyek keresztül húzzák saját céljainkat, törekvéseinket... meglehet, hiába minden erőkifejtésünk, a lapok nem nekünk kedveznek. Kevesen vannak, akik odafértek, odafurakodtak a tűzhöz és a főszerepet kapják, játsszák a darabban, a többi pedig egyre messzebbről, egyre távolabbról nézi, hogy a bogrács alól felszálló füsttel együtt miként szállnak el saját kis terveik.

Akik figyelmesen nézik az előadást, láthatják, hogy a "Nemzeti Színház" rendezője által írt darabot is sokszor átírják, mert a világot jelentő deszkán, a "Világszínpadon" más darab fut, és ők is szeretnék, ha az általuk rendezett színdarab valahogy összhangban legyen a nagy játékkal, valahogy részei lehessünk a nagy egésznek. És ez vagy sikerül nekik, vagy nem. Az biztos, hogy az ő ebbéli igyekezetük, annak sikere szintén jelentős hatással van a mi kis életünkre, saját kis szerepünkre.

Hol is tartunk eddig?

Három színpad, három szerep, három rendező... és a legfelső, a legnagyobb rendezőről még nem is szóltunk. Aki a világ dolgait rendezi, intézi, vagy éppen engedi, hogy történjen, ami éppen történik.

Ahogy mondani szoktuk: Ember tervez, Isten végez.

Hogy az időjárás tönkreteszi a termést, a sertéspestis, baromfipestis országokon átzúduló járványa az állatok elhullásával befolyásolja életünket, ezáltal akár teljes családok életének össze omlása a végeredmény... a földrészeken átívelő, emberek millióinak betegségét okozó járványokról nem is beszélve.

Sok szerep, sok szereplő, sok rendező, sok író. Mert színház az egész világ, amelyben az ember oly parányi, oly kicsinyke. Olyanok vagyunk mint a hangyaboly, ahol mindenki teszi a dolgát, de egyáltalán nem biztos, hogy végig tudja csinálni, meg tudja valósítani, amit tervezett.

Mindenki életébe beleszólnak más írók, más rendezők is. Vannak, akik könnyebben tudják elkerülni, kikerülni a negatív hatásokat, másokat más körülmények között érnek a hatások, és kevesebb lehetőség van kezükben, azok kikerülésére. Pedig legtöbbjük tisztességgel, becsülettel dolgozott egész életében, és ha 1-1 nagyobb színház rendezője úgy írja át a darabot, hogy őneki abban már semmi szerep, semmi gázsi nem jut, nem az ő hibája, nem az ő bűne!

Könnyű azt mondani, hogy segítsünk ezeknek az embereknek, de a hogyanra nem sok válasz van. Kevés a kezünkben levő lehetőség, de ha már segíteni nem tudunk nekik, akkor legalább ne bántsuk őket!

Ne minősítsük őket ilyen-olyan munkakerülő, értéktelen és hasonló jelzőkkel. Próbáljuk megérteni a helyzetüket, sohasem tudhatjuk ebben a mai világban, kinek milyen szerep, forgatókönyv, történet van megírva.

Próbáljunk meg emberek maradni, próbáljuk meg letenni az álarcot, lépjünk ki a szerepünkből, és mutassuk meg másoknak is emberi énünket.