Első babám!

2011 július 4. Függetlenség napja Amerikában. Itt kezdődött minden, amiről fogalmam sem volt pontosan a 4. hétig.

Ekkor már Daytona Beachen laktunk végre külön albérletben a párommal. Egyik délután a szomszédom, aki szintén magyar volt, túl 2 gyermeken, elhívott futni a tőlünk kb. 150 méterre lévő óceán partra. Előtte is futottam már vele ott és nem volt semmi probléma. Ezúttal viszont nem bírtam futni, mert nagyon szúrt az oldalam és szokatlanul fájtak a melleim. Mondtam is neki, hogy nem bírom és hazamentünk.

Egyáltalán nem gondoltam arra, hogy állapotos vagyok, nem is nagyon nyugtalanított, hogy mi a bajom. A havim sem késett meg, azt hittem, csak rossz napot fogtunk ki.

Másnap nagyon csábított a teszt a szekrényben és meg is csináltam, hát kijött a plusz jel. Vettem még kettőt, hogy tuti legyen és elmentem orvoshoz. Ingyenes volt minden egy kártyával, amit igényelhettem.

Beigazolódott ott is, bár eleinte nem hittek nekem, mert nem késett a menstruációm.

Kint voltunk meg két hónapot és úgy döntöttünk hogy hazajövünk, ami meg is történt október 6-án. Itt is elmentem dokihoz és kiírt április egyre. Hihetetlen élmény volt látni először az ultrahangon a kicsi szívét, ahogy ver. Boldog voltam, jártam gondozásra, minden rendben ment az egész terhesség alatt. Semmi hányinger, fáradtság, émelygés, hála istennek.

Bár az elejétől éreztem hogy fiam lesz, ezt 100%-ra csak a 30. héten tudtam meg, mert nem akarta addig megmutatni mije van neki. Majd kiugrottam a bőrömből, végre tudtam a nemét, amire vártam nagyon sokat. Jöhettek a nevek! A párom írt össze párat, legyen addig neki is egy kis öröme, amíg ő nem érzi... Medox mellett döntöttünk közösen.

Március 26-án hajnali 2-kor elfolyt a magzatvizem otthon. A szülőszobán pedig a Martin jött csak úgy. Ez az én kis sztorim a terhességről, a szülésről egy másik cikkben hamarosan...