Egy újabb csodás történet

2008-ban éreztük úgy először a férjemmel, hogy készen állunk a családalapításra. Mindenféle utána olvasás, orvoshoz járkálás nélkül bele is vágtunk. Egyszer még a próbálkozásunk kezdetén megálmodtam, hogy nekünk csak 2012-ben fog megszületni a babánk, de persze ez akkor elég nonszensznek tűnt, hisz még csak 2008-at írtunk. Teltek múltak a hónapok majd kb. 1,5 év eltelt és semmi nem történt. Bevallom, hogy én voltam az, aki kezdett kicsit ezen aggódni, a férjem nem nagyon aggodalmaskodott emiatt.

2009 nyarán rátaláltam a hoxára, ahol nagyon sok segítő emberre és egyben leendő anyára bukkantam. Kaptam rengeteg segítséget, tanácsot. Elmentem orvoshoz, csak gyógyszert írt fel (peteérés serkentőt) de mégsem történt semmi, mentem egy másik orvoshoz, de ő sem tudott segíteni és ez így ment fél évig. Közben megállapították, hogy PCOS-m van, de kezelni szintén csak hormonokkal akarták, majd a férjemet is megvizsgálták és szerencsére vele minden rendben volt. Majd 2009 legeslegvégén elmentem egy endokrinológus orvoshoz, aki megállapította nálam az inzulinrezisztenciát. Jött a 3-as kezelés, mozgás, diéta és a Met. a csodagyógyszer. Szépen fogyásnak indultam, nagyon hamar rendeződtek a hormonjaim, de csak nem sikerült teherbe esnem.

Mondanom sem kell, hogy lelkileg többször is a padlóról kapart fel a férjem.

2010 nyara végén rátaláltam egy orvosra, aki segítséget nyújtott. Szedtem tovább a Metet és közben más hormontartalmú gyógyszereket kellett szednem. Havi szinten 4 alkalommal mentem ultrahangos vizsgálatra sok-sok szurit kaptam, amitől volt rendesen peteérésem. Minden rendben volt, de mégsem estem teherbe. Ezt 3 ciklus alatt csináltuk meg, de sajnos egyik sem sikerült. Szóba került egy műtét mely segítségével teherbe eshetnék. Ez volt a laparoszkópos műtét.

Ez egy újabb tortúra volt, kivizsgálásokra járni és felkészülni rá, nem volt egy leányálom számomra ez sem. 2010 legvégén átestem a műtéten ahol a kismedencémben endometriózisra lelt az orvosom. Ezt vagy ezeket (ilyen kis szigetecskék voltak) eltávolította és leszívta a petefészkeimen éktelenkedő óriási cisztákat. Ezután fél év türelmi időt kaptunk, addig spontán kellett próbálkoznunk. Ugye szorított miket az idő, mert a ciszták is visszajöhetnek és az endometriózis is. Így 2011 márciusában egy újabb alapos hormonvizsgálaton estem keresztül, ahol minden szuper volt. Így nagy nehezen, de rászántuk magunkat egy inszeminációra.

2011. április 11-én sor került az inszeminációra. Még most is tisztán emlékszem minden egyes percre, amit az orvosi rendelőben töltöttem ekkor. Még most is érzem azt a szorító félelmet, amit akkor éreztem a szívemben, amikor feküdtem az asztalon, várva a csodát. Féltem, hogy vajon hányszor kell még ezt átélnem? Hányszor kell ezt még végigcsinálnunk? Meddig bírjuk még? Gyötörtek a kérdések.

Alig telt el 12 nap az inszem után és teszteltem. Halvány pozitív volt, de ott volt. Természetesen sem én sem a férjem nem mertük elhinni ennyi csalódás után. Másnap egy újabb teszt és az is halvány csíkos volt. Még mindig nem mertük elhinni, hogy végre itt az idő. Végre ránk is sor kerül? Végre szülők leszünk? Április 27-én végre erős pozitívot teszteltem. Megmutattam a férjemnek, szegénykém, nagyon nem mert bízni benne, hogy sikerült. Megosztottam veletek az örömömet és együtt örültünk. Majd 2 napra rá a szülinapomon végre láthattam. Végre ott volt az Én kisfiam. Igaz, hogy csak 5 milliméter volt az egész, de ott volt és tudtam, hogy az enyém. Az orvosom nagyon örült és Én… Én sírtam, zokogtam és hullottak a könnyeim, mint a záporeső.

Következő héten láthattam, ahogy vert a pici szívecskéje. Már akkor teljesen beleszerettem, amikor még csak meg se fogant és látni Őt ott a monitoron, valami csodás érzés volt. 2012. január 2-re voltam kiírva. Voltak találgatások, hogy mikor születik. Karácsony, mikulás meg miegymás, mindenre gondoltunk csak arra nem, hogy nem decemberi baba lesz. Csodásan telt a terhességem, bár a végén veszélyeztetett terhes lettem, de ennek ellenére imádtam pocakosnak lenni. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, hogy sosem hánytam és nem voltak rosszulléteim.

Eljött a nagy nap. 2011 szilveszterén kint néztük a tűzijátékot, ünnepeltünk majd hajnali 1-kor ágyba zuhantam a fáradtságtól és 1 óra 5 perckor, szinte ahogy lefeküdtem, rögtön utána éreztem egy repedést a hasamban, de ügyet se vetettem rá, mert nem történt utána semmi. Kb. 1 perc múlva, ahogy fel akartam ülni, egyszer csak elöltött mindent a magzatvíz. Az a víz, ami eddig védte és óvta a babámat. Tudtuk, hogy itt az idő, menni kell, a fiam meg fog születni. Hosszú szülés volt, legalábbis én úgy éreztem, mert 1 órakor folyt el a magzatvíz és este 19:20-kor született meg Kende kisfiam. Nem lett az újév első babája, de 2012. január elsején megszületett 4290 grammal és 52 cm-rel, teljesen természetes úton, mindenféle érzéstelenítés nélkül. Akkor született, ahogy anno 2008-ban megálmodtam (hogy 2012-ben fog csak megszületni). Igaz, nem napra pontosan, de ahogy átléptünk a 2012-es évbe, egyből útnak indult a nagyvilág fele. A szülés az számomra valami hatalmas élmény volt, nagyon-nagyon fájt, de még nagyon-nagyon sokszor szeretném átélni. Csodás érzés egy gyermeknek életet adni.

Ma már 5 hónapos elmúlt és Ő a mindenünk. Imádjuk és szeretjük.

Nem szerettem volna nagyon a részletekbe belemenni, de sok mindenen keresztülmentünk, sok-sok tesztet csináltam ez alatt a pár év alatt, sokat sírtunk és sokat reménykedtünk és szerettem volna azért a lényeget leírni. Sok orvosnál megfordultunk és rengeteg tanácsot kaptunk. Kaptunk hideget és meleget, de kitartottunk és tartottunk egyenesen a célunk felé.

Ezúton is szeretném az alkalmat kihasználni és megköszönni a sok segítséget, amit kaptam. Hálás vagyok a férjemnek a támogatásáért, hogy 4 évig segített és tartotta bennem a lelket. Hálás vagyok Nektek, kedves hoxás barátnőim, hogy támogattatok és vigasztaltatok a bajban, velem örültetek és veletek élhettem át azt a csodás 9 hónapot is amíg Kende a pocakomban volt, és nem utolsó sorban az orvosomnak, hogy a világ legszebb ajándékát adta Nekünk, a türelméért és a munkájáért.

Mindenkinek azt kívánom, hogy ilyen happy end legyen a megpróbáltatásaiknak a vége és Én mondom, hogy van remény. MINDIG VAN REMÉNY.