Egy szerelem születése

Forró nyár közepe volt, valahol június derekán. 1970-et írtunk.

Gyereklány voltam. Semmit, de tényleg semmit nem is sejtettem a szerelemről.

Akkoriban nem volt 12 karikás reklám, nem reklámozták a kondomot, de még a betéteket sem. Emlékszem, milyen váratlanul ért az első menzeszem. Azt hittem halálos beteg vagyok.

Egy nap, amikor elmerülve ültem a banki pénztár előtti asztalnál, éreztem, valaki néz. Fel is pillantottam, de gyorsan el is kaptam a tekintetemet.

Egy filmcsillaghoz hasonló fizimiskájú és mosolyú fiú volt.

De aztán gyorsan el is tűnt.

El is felejtkeztem róla, egész másnapig, amíg újra megjelent a pénztár ablakán át.

A nézése égette az arcomat, nem akartam felnézni.

De valahogy sehogy sem sikerült. Egy apró mosoly rajtam is megjelent, amikor bólintott köszönésképp.

Mintha csak régi ismerősök lennénk.

Aztán így telt 2 hét és azt vettem észre, hogy várom, mikor érkezik.

Lassan letelni látszott a gyakorlatom ideje. Gondoltam, soha nem is fogunk találkozni.

Aztán… telefonhoz hívtak, pedig senkit nem ismertem ott.

- Szia! Én vagyok... - hangzott világ legtermésztesebb hangján.

- Ki az az ÉN? – kérdeztem

- Hát a fiú az ablakból... Megvárhatlak, ha végzel?

- Nem! - vágtam rá

- És miért?

- Hát, hát CSAK... - hirtelen nem jutott eszembe semmi.

Aztán már nem nézett és nem bólintott. Megbántottam.

Sajnáltam, hogy nem mosolyog és rám se néz.

Egyre sűrűbben "kellett a mosdóba menni", ami a pénztár másik oldalán lévő folyosón vezetett át.

Ő rám se hederített. De én egyre több időt töltöttem azon a folyosón.

Egy nap megtört a jég és mosolyogva lépett hozzám:

- Talán beteg vagy?

- Nem, nem vagyok .... – hebegtem

- Akkor talán CSAK megvárlak.

Hetekig, hónapokig minden nap hazakísért. Beszélgettünk, sétáltunk. DE szerelemről szó sem volt.

A mindenkori téma a családunkról szólt.

Egyszer csak megálltunk szinte egyszerre, ő elkapta a fejemet és megcsókolt. A táskám kiborult annyira kapálództam…

- Ezt ne csináld máskor... - mondtam, míg szedegettük a holmijaimat.

De ő elmondta, hogy olyan gyönyörű a bőröm a napfényben, úgy csillog a szemem, mint a szikra, nem bírta tovább.

Aztán lassan finomabban kezdett csókolni és én striguláztam, hogy hányszor?!

Két és fél év telt el, mire úgy éreztem, "igazi nő " lettem és forr a vérem.

Karácsony előestéje volt, amikor az övé lettem. Örökre!

55 éves házasok vagyunk. Ma is Ő az egyetlen férfi az életemben.