Love story 2. - vagyis egy beteljesült szerelem

Nagy vonalakban, előző cikkem arról szólt, hogy házasságban élő nőként megismerkedtem egy szintén házasságban élő férfival.

Szerelem lett ez mindkettőnk részéről, nem csak egy kalandnak bizonyult. Márciusban visszament a családjához, 400 km-re tőlem, amitől és nagyon a padlón voltam érzelmileg, lelkileg, és itt a Hoxán kiadva érzéseimet, próbáltam meg tanácsokat, bátorításokat kapni erre a helyzetre.

A sok pozitív gondolat mellett, rengeteg negatív kritikát és jelzőt kaptam. Akinek van egy kis ideje a kommentek átböngészésére, az még nagyobb betekintést nyerhet a helyzetembe.

Sokan mondtátok, hogy ismét itt egy házasságtörő, egy család feldúló. Akihez a pasi úgysem fog visszajönni... Mert egy férfi nem hagyja el a családját. Úgysem. Sosem. Vagy ha el is hagyja, az felelőtlen...

Akkor Ő megígérte nekem, hogy Karácsonyra visszajön hozzám. Mert SZERET, mert velem BOLDOG, mert érzi hogy megtalálta az élete szerelmét. Mert azt érzi ő is, amit én: hogy egymás nélkül nem tudnánk élni... Megígérte, hogy velem szeretne Karácsonykor a fa alatt állni. Ő ezt mondta. Nekem csak hinnem kellett, és bíznom ebben. És minden nap ezzel a gondolattal felkelnem.

Sok víz lefolyt valóban a Dunán, ahogy írtátok. És...

Ő VISSZAJÖTT HOZZÁM!!!

Előbb is, mint reméltem. Már szeptemberben itt volt mellettem, a boldogsága, az ÉLETE SZERELME mellett.

Mondanom sem kell, Karácsonykor is együtt álltunk a fa alatt és olyan BOLDOGOK voltunk, mint még soha.

Azt mondják, a szerelem jön és aztán megy.. Mi 2 éve vagyunk "együtt", és ebben igaz volt pár hónap amikor havonta egyszer tudtunk csak találkozni.

Ennek ellenére a szerelem lángol, ég, vigyázunk rá, óvjuk, féltjük és a legfontosabb, hogy GONDOZZUK, ŐRIZZÜK. EGYÜTT tesszük ezt, közösen. Nem csak egyedül vagyunk ebben a kapcsolatban, mint előző párjaink mellett.

Én hiszem, hogy mindenkinek megvan az a bizonyos PÁRJA az életben. Akit mellé rendelt az ég. És tudom, hogy mi azok vagyunk egymásnak.

Amikor hazament, kb. 2 hónapra rá el is költözött otthonról és bejelentette a válást. Majd szeptemberben sikerült itt találnia állást, hogy fel tudjon hozzám költözni.

A két gyermeke megértette, hogy mi ez a helyzet. Tudják, hogy nem veszítették el az APÁT, de anya és apa az évek folyamán változtak. Csak sajnos nem egy irányba. Ettől még apa nem fog eltűnni.

Szerencsére engem is elfogadtak, annak ellenére, hogy ők még nem olyan korban vannak, hogy a maga valós mélységeiben lássák át a történteket.

Azóta tudom, hogy a boldogság mindenkinek jár. Ahhoz, hogy kiérdemeljük, előtte egy picit mindig kell szenvedni. Kell csalódni, kell türelmet tanulni, de mindenek előtt: kell bízni. És kell küzdeni a vágyainkért, az álmainkért.

Mert ha az álmok meghalnak, az élet csak egy törött szárnyú madár marad, mely sohasem tud a fellegekig repülni...