Édesapám egy angyal

2011-re már családom volt. Férjem és három gyermekem. Mondhatnám hogy már kialakult az életem.

2010 októberében a fiaim bárányhimlősek voltak és apu jött és segített. Amikor a fiúk kigyógyultak, haza kellett mennie, mert anyunak is szüksége volt Rá. Amikor búcsúzkodtunk elkapott egy fura érzés... "apu nem jön többet hozzánk, végleg búcsúzunk"! Persze akkor ezt az érzést elhessegettem, ám 2011 januárjában jött a szörnyű hír... apu tüdején valami foltot találtak. Innentől nagyon felperegtek az események. Én könyörögtem anyunak, hogy hozzák fel Pestre, mert jobb helyen van. Persze nem hallgatott rám senki. Apu márciusban bekerült a kórházba, mert a daganat drasztikusan, szinte napról napra nőtt...

Amikor bementünk hozzá nagyon nehéz volt. Nagyon le volt fogyva, de a kedve az jó volt. Igyekeztünk megnevettetni és éreztetni vele, hogy mennyire szeretjük. 2011 június 6-án délután elkapott egy szörnyű megmagyarázhatatlan érzés, hogy én azonnal beszélni akarok apuval. Fel is hívtam, de hangjában már nem hallottam azt a pozitív hozzáállást, inkább szomorú volt. Amikor letettük, tudtam hogy feladta... Ki sem kellett mondania, mert tudtam.

Reggel már úgy ébredtem, hogy baj van!

Próbáltam hívni, de nem vette fel. Anyuék is hívták, de ők sem tudták elérni. A főnővért is hívtuk, de csak annyit mondott, hogy baj van.

Anyuék azonnal elindultak hozzá. Épp időben értek be. Apu haldoklott...

Minden beteg kiment a kórteremből, egyedül hagyva anyut és aput. Így ment el ÉDESAPÁM a világ legfantasztikusabb embere!

Engem nővérem hívott, hogy elment. Én teljesen magamon kívül kerültem. Azt sem tudtam hol vagyok, még jó, hogy a párom velem volt, ő vitt haza és fektetett ágyba.

Innentől megváltozott minden!

Minden értelemben!

Bár apu fizikálisan elment, jöttek a jelek, hogy apu velünk van... Ezeket is megosztanám, mert olyan csodálatos!

Azt a fura érzést amit én 6-án éreztem, a család többi tagja is érezte. A doktornő megmondta anyámnak hogy apu rá várt...

8.45-kor ment el... a falunkon van egy nagy óra... 8.45-kor megállt. Ezt 11 órakor vettük észre, a nővéreméknél is megállt az óra, ugyanebben az idő pontban! Amikor hazaértek, anyu bement a hálóba lefeküdni. Arra ébredt, hogy valaki simogatja az arcát, de nem volt bent senki.

A testvéreim többször is érzékeltek valamit kint a kertben, ahol apu olyan sokat volt.

Volt neki egy kedvenc cicája, aki a halála után többször is bekéretőzött a házba és apu helyéhez ment és ott ült.

Azon a nyáron midenfelé fehér pillangók repkedtek körülöttünk. A kisfiam 3 éves, apu mindig úgy játszott vele, hogy nyomkodta az orrát, hogy az a villamos, ami csilingel. A mai napig van, hogy odajön és nyomkodja az orrát, hogy ez a villamos és amikor megkérdezem honnan vette, azt mondja, hogy a papi mutatta, és amikor megkérdem, hol a papi, mutat a szobájába... Legutóbb múlt héten csinálta ezt!

A középső fiam is van, hogy beszél Róla, hogy a csillagokban van!

Én is álmodtam Vele! Tudtam hogy elfog jönni hozzám és így is lett. Álmomban megölelt és megpuszilt. A puszira ébredtem és mintha éreztem volna az arcomon!

27-én volt a szülinapom és az ablakunkhoz, pont elém leszállt egy fehér pillangó! Elsőn lakunk egy bérházban, itt én még nem láttam pillangót, csak ha elmentünk valamerre.

Tudom, vannak emberek, akik szerint ezeket csak beképzelem. De én hiszem, hogy ezek Édesapám megnyilvánulásai, ezekkel üzen, hogy szeret minket és velünk van.

Bár eltelt két év, a mai napig fáj, hogy elment, nincs nap, hogy ne gondolnék RÁ. Igyekszem a gyerekeimnek minél többet mesélni RÓLA. Soha nem felejtjük és örökké szeretni fogjuk ŐT!